2024. szeptember 10., kedd

Mélyszegénység fenyegeti a lakosság felét

Legkevesebb 50 ezer dinár minimálbért követel a független szakszervezet

A munka minimális ára havi szinten nettóban kifejezve legkevesebb 50 ezer dinár kell hogy legyen, és már szeptembertől ezt az összeget kell kifizetni a dolgozóknak. Ellenkezőleg a krízis terhét ismét a legszegényebb munkások vállára helyezi az állam – közölte tegnap hivatalos álláspontját a Szabad és Független Szakszervezetek Egyesülete (ASNS) azokról a tárgyalásokról, amelyeket a munkaadókkal és az állami képviselőkkel folytat a jövő évi minimálbér meghatározásáról.

A szakszervezet szerint a kért 50 ezer dináros minimálbér hozzávetőleg 80 ezer dináros átlagfizetést eredményezne. Ez a feltétele annak, hogy a szerbiai alkalmazottak fele minimális szociális biztonságban legyen a bejelentett válságos tél idején – áll a közleményben.

(Fotó: Dávid Csilla)

(Fotó: Dávid Csilla)

Ugyanitt arra figyelmeztetnek, hogy a felmérések szerint az átlagos fogyasztói kosár értéke megközelíti a 100 ezer dinárt. Nincs ugyanis egyetlen olyan alapvető termék sem, amely jelentősen ne drágult volna – emelik ki, és hozzáteszik: „A különböző statisztikai adatokra és százalékokra való hivatkozások kútba esnek abban a pillanatban, amikor a gyakorlatban egy család 40 ezer dinárból még hihetetlen mértékű takarékossággal is legfeljebb fél hónapig tud megélni.” Ezért az ASNS felszólítja a szerb kormányt és más szakszervezeteket, hogy „a nehéz és bizonytalan időkben ideje megkomolyodniuk: a minimálbérrel biztosítaniuk kell az alapvető, legkisebb társadalmi biztonságot a polgárok többségének”.

Az egyesülés leginkább azt nehezményezi, hogy az új minimálbér meghatározásának folyamata „oly észrevétlenül zajlik, mintha ettől egyáltalán nem függne négymillió szerbiai lakos élete”. A szakszervezet szerint a tárgyalások ismét a formalitás szintjére süllyedtek: szeptember 1-jén pedig, egyszerű döntéssel a kormány megerősíti Aleksandar Vučić államfő korábbi bejelentését, miszerint a munka minimális ára havi szinten 40 ezer dinár lesz – utalnak a korábbi években tapasztalt gyakorlatra a szakszervezet képviselői.

„Mit ér ez az összeg olyan helyzetben, amelyben a zöldségfélék ára 30 százalékkal emelkedett, a húsfélék 17, a tejtermékek viszont 18 százalékkal drágultak?” – teszik fel a kérdést a közleményben, és hozzáteszik: az árak korlátozásának feloldásával pedig további hirtelen drágulásokkal kell számolni. A közeledő tél viszont olyan terhelést jelent a lakosoknak, amit már nem tudnak majd elviselni: egy 60 négyzetméteres lakás fűtéséhez ugyanis legkevesebb 100 ezer dinárra lesz szükség, ha kizárólag olcsó árammal melegítenek a lakók; 140 ezer dinárt kell elkülöníteniük azoknak, akik fűtőolajjal biztosítanák a meleget, a pelletről és a szénről pedig nem érdemes beszélni, mert eltűntek a szerbiai piacról – hívták fel a figyelmet a ránk váró nehézségekre a szakszervezet tagjai, és kiemelték: az említett drágulással a működésképtelen szociális rendszerünkben Szerbia lakosságának a fele nemsokára mélyszegénységbe sodródik.”