2024. szeptember 10., kedd

Augusztusi inflációs rekord az euróövezetben

Az euróövezetben a fogyasztói árak rekordmértékben, 9,1 százalékkal emelkedtek augusztusban, éves összevetésben – közölte szerdán előzetes adatként az Unió statisztikai hivatala (Eurostat).

Az elemzők 9 százalékos éves inflációval számoltak augusztusra, a júliusi 8,9 százalék után.

Az infláció már több mint a négyszerese az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos céljának.

Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció augusztusban éves bázison 4,3 százalék volt a júliusi 4 százalék után, magasabb az elemzői várakozások átlagában szerepelt, a júliusival megegyező 4 százaléknál.

Az energiahordozók ára 38,3 százalékkal emelkedett tavaly augusztushoz képest, az áremelkedés üteme azonban valamelyest lassult a júliusi 39,6 százalék után. Az élelmiszerek, az alkohol és a dohányáruk áremelkedése 10,6 százalék volt a júliusi 9,8 százalék után, miközben az iparcikkek 5 százalékkal (júliusban 4,5 százalékkal), a szolgáltatások pedig 3,8 százalékkal (júliusban 3,7 százalékkal) drágultak.