2024. szeptember 10., kedd

A HiPP almaszörpöt vont vissza

A szerbiai piacon visszavonták azoknak a 200 milliliteres csomagolású HiPP Bio almaszörpöknek az értékesítését, melyek érvényessége 2023. október 31-én jár le. Csak az LA 98967 sorozatszámú termékeket tüntették el az eladók polcairól: ezen sorozat némely üvegcséiben ugyanis kismértékben fémrészecskéket találtak – közölte tegnap a HiPP vállalat.

Az említett sorozat a lengyel piacról érkezett Szerbiába: a behozatal folyamán az egészségügyi felügyelőség a laboratóriumi elemzések után megállapította, hogy a termék eleget tesz az előírásoknak, és használatát biztonságosnak ítélték meg. A HiPP cég azonban értesült az egyes üvegekben fellelt fémrészecskékről, és a fogyasztók védelme érdekében azonnal visszavonta a sorozatot a kereskedők polcairól. A felelős döntést elsősorban a gyermekeink jóléte érdekében hozták meg – fogalmaztak a vállalat illetékesei a közleményben. Ugyanebben hangsúlyozzák, hogy a vásárlók, amelyekhez eljutott a fent említett sorozatszámmal ellátott termék, visszavihetik a boltokba, ahol attól függetlenül megtérítik nekik a kifizetett összeget, hogy igazolják-e számlával.