2024. szeptember 10., kedd

Hogyan jutalmazzák az árammal takarékoskodókat?

Több modell is lehetséges

Sürgősen, lehetőleg még ezen a hétvégén el kell dönteniük az államelnöki és a kormányfői kabinet, valamint az energiaügyi minisztérium és a villanygazdaság szakértői csoportjainak, milyen modell szerint díjazzák az árammal sikeresen takarékoskodó háztartásokat. Három elképzelés van: Az egyik szerint a fogyasztás csökkenésének arányában határoznák meg az engedményt, a másik szerint a spóroló családoknak az érvényesnél alacsonyabb tarifával számolnák el a havi fogyasztást, a harmadik elképzelés pedig pedig az, hogy korrigálnák a tarifarendszert, azaz csökkentenék a kék és a vörös zóna közötti határt. A szakértők szerint a harmadik megoldás lenne a leghatékonyabb, de ez esetleg csak tavaszra alkalmazható. A fennmaradt kettő közül az első az esélyesebb, vagyis a takarékosság arányában csökkenne a befizetendő összeg, azzal, hogy ha egy háztartás több mint 10 százalékkal visszafogta a fogyasztást, még pluszengedményre is számíthat.

– A tarifarendszer módosítása, vagyis a kék–vörös határ 1600-ról 1200 kilowattra való csökkentése egyelőre azért nincs játékban, mert komplikált, és ezt a koncepciót az Energiaügynökségnek is jóvá kellene hagynia. A másik két modell közül valószínűleg az győz, amely szerint ha egy háztartás mondjuk 10 százalékkal kevesebbet fogyaszt, mint az előző év azonos hónapjában, akkor legkevesebb 10 százalékkal, nagyobb arányú megtakarítás esetén esetleg ennél többel csökkenne a számlája – magyarázta a Blic hírforrása, aki azt is elmondta, hogy a megbízott munkacsoportok javaslata végül a kormány elé kerül, ám azt megelőzően az államfőnek is bemutatják, „mivel tőle ered az elképzelés”.