2024. szeptember 10., kedd

Az áramdrágulás után is marad a népi kenyér eddigi ára

Nem drágul meg a Száva vekni amiatt, hogy az ipari áram megawattórája 75-ről 95 euróra ugrott, mert ezt már bekalkulálták e kenyérfajta árába akkor, amikor 49-ről 53,50 dinárra emelték – közölte Zoran Pralica, a Szerbiai Pékek Uniójának elnöke, hozzátéve, hogy a sütőipar számára inkább a gáz ára okoz gondot.

(Fotó: Ótos András)

(Fotó: Ótos András)

– A nagy pékségek gázzal sütik a kenyeret, a kisebbek árammal. Nekünk inkább a földgáz ára a probléma, és az üzemanyagé, amire a szállításhoz van szükségünk – nyilatkozta Pralica. Hozzátette, a kenyér legutóbbi drágításakor az új árba a drágább áramon kívül beleszámították a munkások bérének növelését is, így a kereskedők és a pénztárosok a korábbi 35.000–40.000 dinár helyett most 50.000–60.000 dinárt kapnak, a pékek fizetése pedig 120.000–150.000 dinár. A bérmódosítás elkerülhetetlen volt, mivel nagyon nehéz pékipari munkásokat találni, még a magasabb fizetésért is.

Pralica elmondta, nemcsak a népi kenyér ára marad a régi, más pékáru sem drágul, mert oda jutottunk, hogy a lakosság vásárlóereje azt már nem tudná elviselni. Ha tovább emelnék az árakat, a pékek „magukat sodornák veszélybe, mert elveszítenék a vásárlókat”.