2024. szeptember 10., kedd

Robbant a gáz ára

Harminc százalékkal drágult a gáz Európában az Északi Áramlat meghibásodása miatt

Tegnap reggel kilenc óráig 30 százalékkal megugrott a gáz ára Európában, miután az Északi Áramlat 1-es vezetékén meghibásodás miatt elzárták a csapokat. Az orosz Gasprom jelentése szerint a rendes karbantartás folyamán kőolajszivárgást fedeztek fel a szentpétervári munkaegységen, ezért megszüntették a nyugat-európai országokat ellátó vezeték működését. Ennek következtében pár nap alatt 2850 dollár fölé ugrott ezer köbméter gáznak az ára a kontinensen – jelentette tegnap az orosz TASS hírügynökség, a londoni tőzsdére hivatkozva. Így a holland TTF csomóponton az októberi leszállítást megawattóránként csaknem 280 eurós áron szerződtették tegnap délelőtt.

A Gasprom a múlt héten zárta el a csapokat, azzal az indokkal, hogy meghibásodott az egyik turbina. A gépezet gyártója, a Siemens Energy azonban nem kapott semmilyen kérelmet az orosz gázóriástól arra vonatkozóan, hogy javításra lenne szükség – közölte a vállalat. Hozzátette: a szakembereik készen állnak a javításra, s a Gasprom bármikor hívja őket, azonnal útnak indulnak. Emellett egy megjavított turbina Müllheimben leszállításra vár, és azonnal üzembe helyezhető – állítják a  Siemens Energy illetékesei.

Olaf Scholz német szövetségi kancellár vasárnap kijelentette, hogy „Putyin Oroszországa megszegte a szerződést”, és továbbra sem megbízható energiaszállító. De Németország készen áll, és átéli ezt a telet – mondta a kancellár. Időközben a német gáztárolók továbbra is töltődnek: a gazdasági minisztérium vasárnapi jelentése szerint 85 százalékban sikerült megtölteni őket. A németek ugyanis jóval több gázt szereznek be jelenleg Norvégiából, Belgiumból és Hollandiából, mint az orosz gázellátás megszakítása előtt.

Kérdéses azonban, hogy az orosz gáz nélkül teljesíteni tudják-e azt a tervet, miszerint november 1-jéig a tárolók 95 százalékát fel kell tölteni. Ezt a kétséget az Initiative Energies Storage (INES) ipari egyesülés igazgatója vetette fel még pénteken, amikor bejelentette, hogy a tárolókat az Északi Áramlat 1-es vezetékének leállása ellenére is töltik Németországban.

Egyelőre stabil gázellátásról számolt be a vasárnapi helyzetjelentésében a német Szövetségi Hálózati Ügynökség is. Hozzátette azonban, hogy a háztartásoknak spórolniuk kell a gázzal, hogy az ország átvészelje a telet.