2024. szeptember 10., kedd

Új korszak a közlekedésben

Holnap nyílik az elektromosautó-kiállítás Újvidéken

Az Újvidéki Vásáron másodszor szervezik meg az Electric Vehicle Days elnevezésű rendezvényt. Ezúttal is bemutatják a legújabb elektromos és hibrid autókat, amelyek forradalmi változást hoznak a közlekedésben. A rendezvényt a Nina Media vállalat az Újvidéki Egyetem Technológiai Karával közösen szervezte meg, a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság támogatásával. A kiállítás holnap és pénteken tekinthető meg.

Sanja Miković, a rendezvény szervezője elmondta, örömmel tölti el, hogy az idén is megrendezik ezt a jelentős kiállítást.

(Fotó: Dancsó Áron)

(Fotó: Dancsó Áron)

– Az elektromos és hibrid autók bemutatása mellett 6 panelbeszélgetést is tartunk, ezeken az ágazat legnagyobb kihívásairól lesz szó. Ezenkívül előadásokat is hallhatunk a legkiválóbb szakemberektől. Az idén újdonságnak számít, hogy az érdeklődők kipróbálhatják az elektromos járműveket. A tavalyi rendezvény sikeres volt, körülbelül 3 ezren tekintették meg. Holnap is szeretettel várjuk azokat, akiket érdekelnek az elektromos autók, és szeretnének többet megtudni róluk – közölte Miković.

Boris Dumnić, az Újvidéki Egyetem Technológiai Karának professzora elmondta, mivel ezek a járművek egyre elterjedtebbek, számos olyan kérdés van, amit meg kell válaszolni.

– Nemcsak az elektromos és hibrid autók fejlődéséről van szó, hanem a töltés módjáról, a szoftver előállításáról, honnan jön a villamos energia az elindításukra, valamint hogy mennyire biztonságosak ezek a járművek. A rendezvény felöleli az említett témákat, és megpróbál választ adni ezekre a kérdésekre. Az elektromos energia és más energiahordozók elérhetősége szintén rendkívül időszerű téma, így erről is hallhatunk előadásokat. Örvendetes, hogy egyetemisták is részt vesznek az eseményen, hiszen a jövőben ők lesznek azok, akik ezt az ágazatot továbbfejlesztik. Mindenképpen sikeres rendezvényre számítok – fogalmazott Dumnić.

Andrea Knezy, az Újvidéki Vásár munkatársa elmondta, az elektromosautó-kiállítás az első rendezvény, amelyet megszerveznek a nyári szünet után.

– Örömmel tölt el, hogy az Újvidéki Vásáron kerülnek bemutatásra a legújabb elektromos és hibrid autók. A tavalyi rendezvény sikeres volt, és az idein is sok látogatóra számítunk. Mi évről évre azon munkálkodunk, hogy újdonságokkal álljunk elő. Szeptember 28-a és október 2-a között tartjuk meg az 54. Nemzetközi Vadászati és Halászati Vásárt, valamint az ökológiai kiállítást is. Az 53. Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításra pedig november 17-e és 19-e között kerül sor. Mindig arra törekszünk, hogy minőségi rendezvényeket szervezzünk – fejtette ki Knezy.