2024. szeptember 9., hétfő

Csak a mértékegység változik, az ár marad

Új gázelszámolási módszert vezetnek be a fogyasztóknak

A Srbijagas közzétette honlapján a kilowattóránkénti gázárakat, melyeket október 1-jétől alkalmaznak. Eszerint a kisfogyasztók, vagyis a háztartások számára a földgáz kilowattórája (áfa nélkül) 3,42 dinár, a felhasználási helyenként meghatározott illeték pedig évente 1.984,39 dinár.

A gázszolgáltató közvállalat még augusztus derekán értesítette a fogyasztókat, hogy októbertől kilowattórában számolja el a gázfogyasztást, nem pedig köbméterben, mint eddig. A magyarázat szerint a gázár-meghatározás metodológiájának módosítására a leszállított földgáz mérési módszerének megváltoztatása miatt volt szükség, ennek azonban semmilyen hatása nem lesz a gáz árára – közölte akkor a Srbijagas. Tegnap ezt ismételten megerősítette Dušan Bajatović igazgató is, akárcsak azt a hét eleji kijelentését, hogy az év végéig változatlan marad a gáz ára. Megismételte, hogy Szerbia nyugodtan várja a telet, nagy mennyiségű földgázt sikerült bekészítenie az udvarnoki, valamint a magyarországi bérelt tározókba. Tegnap reggel a világpiacon ismét 2200 dollárba került ezer köbméter földgáz, de mint mondta, a szerbiai háztartásoknak nem kell drágulástól tartaniuk, mert a kisfogyasztók védelmében állami támogatással féken tartják az árakat. Bajatović kijelentette, a globális energiaválságra való tekintet nélkül Szerbiában tovább folyik a földgázhálózat bővítése, és egyetlen projektumot sem szakítottak félbe.

A drasztikus gázárak és a közelgő fűtési idény kapcsán tegnap Radojka Nikolić, a Biznis és az Ekonometar üzleti és gazdasági szaklapok főszerkesztője a Prva tévé műsorában azt mondta, nem hiszi, hogy Európa fagyoskodni fog a télen, hiszen az EU-tagállamok minden intézkedése arra irányul, hogy felkészítsék a lakosságot akár a legrosszabb forgatókönyvre is.

– Amióta tart az ukrajnai háború, Oroszország az energiaellátáson keresztül igyekszik nyomást gyakorolni Európára, ez viszont folyamatosan készül egy olyan helyzetre, melyben majd nem léteznek már orosz energiahordozók. Európának bizonyos mértékben sikerült is függetlenítenie magát az orosz kőolajtól és gáztól. Németország például korábban a számára szükséges földgáz 40 százalékát Oroszországtól vásárolta, ez az arány mára 10 százalékra csökkent. A többit Norvégiából, Hollandiából és más forrásokból szerzi be – mondta Nikolić, és hangsúlyozta, hogy Szerbia ellátása nem függ az EU és Oroszország közötti szerződésektől, ugyanis nekünk külön, saját megállapodásaink vannak Moszkvával.