2024. szeptember 9., hétfő

Elbocsátásokat terveznek a német családi vállalkozások

A növekvő energiaköltségek miatt Németországban a családi vállalkozások 25 százaléka tervezi a foglalkoztatottak elbocsátását, és 90 százaléka emeli vagy már megemelte árujának, illetve növekte szolgáltatásainak díját. Ez derült ki a Családi Vállalkozások Alapítvány megbízásából a müncheni IFO Gazdaságkutató Intézet által végzett felmérésből, melybe 1060 céget vontak be, zömében családi vállalkozásokat. A korábbi, áprilisi adatok még azt mutatták, hogy a gazdasági társaságoknak csak a 14 százaléka vette fontolóra a felmondást bizonyos számú alkalmazottnak.

A szeptemberben megkérdezett vállalatok 13 százaléka tartja valószínűnek, hogy az energiaválság miatt le kell állítania a termelést, 5 hónappal korábban még csak 6 százalék említette ezt a lehetőséget. Minden tekintetben riasztóbbak a szeptemberi mutatók az áprilisiaknál. A korábbi 6 százalék helyett a múlt hónapban már a cégek 9 százalékáról derült ki, hogy tulajdonosuk a vállalkozás külföldre való átköltöztetéséről gondolkodik. A cégek nem kevesebb mint 57 százaléka készül arra, hogy elhalasztja az idei évre tervezett befektetéseit. A vállalkozók elégedetlenek a válságkezelési politikákkal, és az energiahatékonyságba vagy a megújuló energiaforrásokba történő magánbefektetések állami támogatását követelik. A vállalatok nem készültek fel a gázhiányra, csak minden harmadiknak van valamiféle vészhelyzeti terve, a kisebb cégek közül csak 15 százaléknak. Többnyire az épületek fűtésének csökkentését, a túlórák megszüntetését és a szabadságok kiadását, valamint az otthoni munkavégzésre való áttérést látják célravezetőnek.

Németországban a legelterjedtebb cégtípus a családi vállalkozás, így az összes cég több mint 90 százaléka családi tulajdonban van, és ezek adják az ország munkahelyeinek 58 százalékát. A gazdasági szakértők ezt a munkaerőpiac stabilizáló tényezőjének tekintik.