Maga Vincent Dergert, az Európai Unió szerbiai küldöttség vezetője magyarázta meg a múlt év utolsó napjaiban a szerbiai politikusoknak, hogy miben rejlik a korrupció nyitja. Ugyanis az említett úriember, rámutatott arra, hogy évente egymilliárd eurónak nyoma vész rejtélyes módon az országban, ami egyértelműen korrupció, és ez leginkább a közbeszerzések mentén bonyolódik le.
A hazai szakemberek is egyetértenek abban, hogy a közbeszerzés nagyszerű táptalajt ad a mesterkedésre, pélául Drago Kos, a GRECO, az Európa Tanács korrupcióval foglalkozó csoportjának a volt igazgatója úgy nyilatkozott, hogy ez nem csupán szerbiai sajátosság, mert a legtöbb európai országban akkor van gond a korrupcióval, amikor az állami tőke találkozik a magánérdekkel. Ez pedig leginkább a közbeszerzés alkalmával szokott előfordulni. Azért van ez így, mert ilyen alkalmakkor lehetőség nyílik kenőpénz juttatására, sikkasztásra, gyanús üzletek lebonyolítására. A legmagasabb állami tisztségben lévők kezében van a dolog nyitja, hiszen a nagyobb állami beruházások alkalmával rajtuk múlik, hogy fognak a közbeszerzéshez viszonyulni. A felsőbb körökben dől el, hogy mit honnan fognak vásárolni, kinek juttatnak pénzt, azok akik az üzletet lebonyolítják többnyire csak felsőbb utasításra cselekednek.
Az adatok azt bizonyítják, hogy Szerbiában évente mintegy 4 milliárd eurónyi közbeszerzési üzlet bonyolódik le és abban a külföldi és a hazai szakemberek és hozzáértők is egyetértenek, hogy ennek 25–30 százaléka gyanús csatornákon, még gyanúsabb helyekre vándorol. Magyarán egymilliárd eurónak évente nyoma vész.
Nemanja Nenadović, a Szerbia átláthatósága program igazgatója szerint a közbeszerzési ügyeknél már a legelején eldől, hogy korrumpált módon bonyolítják-e le az üzletet vagy sem. Leggyakrabban az szokott előfordulni, hogy olyasmit vásárolnak, amire nincs feltétlenül szükség, így mesterségesen töltik fel a készletet, és olyan valakitől vásárolnak, akivel előre megbeszélték a nagy bizniszt. A közbeszerzésről szóló törvény megszületett ugyan, de részletekbe menőkig nem szabályozza, hogy mit lehet tenni és mit nem. Például nem irányozza elő, hogy az állami szerv részére hány gépkocsit szükséges beszerezni, hogy az milyen márkájú legyen, és természetesen azt sem, hogy honnan vásárolják. Az érdekelt fél maga dönti el, hogy kitől mit és mennyit vesz és senkinek sem tartozik magyarázattal arra vonatkozólag, hogy hány gépkocsira volt valójában szüksége, és miért éppen azt márkát választotta. Az is meglehetősen gyakori eset, hogy előre megbeszélik, hogy milyen versenypályázatot tesznek közzé, és az a fél aki szerződni kíván az állammal, mindenben alkalmazkodik az állami szerv által diktált feltételekhez, s már eleve előnyös helyzetből indul a megmérettetésen. Még számos fajtáját ismerik a korrupcióval élő személyek annak, hogyan is lehet a közbeszerzési szerződést kijátszani. Ebből is látszik, hogy a közbeszerzés a korrupció melegágya Szerbiában is.
