Szerbiában a hetek óta tartó ünneplés eufóriája, valamint a rigómezei események elterelték a figyelmet a dinár árfolyamáról. A szerbiai átlagember ünnepelt, lazított. A hírek közül inkább a politikára figyelt, a gazdasági hírelemzés kimerült annyiban, hogy megnéztük, olcsóbbak lettek-e az alapvető élelmiszerek a kiskereskedelmi árrés befagyasztását követően. Akik nem kaptak sok szabadnapot, azon bosszankodtak, hogy a közszférában dolgozók mennyivel jobb helyzetben vannak, hiszen a legtöbb helyen az állami és vallási ünnepek közé „beszoruló” néhány munkanapot is szabaddá, de legalábbis „lazává” tették. A versenyszférában nem volt annyi munkaszüneti nap, és a Szerbiai Munkaadók Uniójában országos szinten napi 17 millió eurós veszteségről beszélnek, mert a közszférában dolgozók munkaszüneti napjain nem tudták elintézni adminisztratív ügyeiket, így az ügyvitel akadozott. Szerintük az állami szektor a magánszektornak az ünnepösszevonással kollaterális károkat okozott. A megállapítás nyilván túlzó, de nem alaptalan.
Közben a hazai fizetőeszköz néhány nap alatt közel 5 százalékot veszített értékéből az euróhoz képest, miközben maga az euró is esetenként gyengélkedik, annyira, hogy többen és több helyen már temetik, illetve egyelőre még csak a „halálhírét” keltik. Az év tehát az alapvető élelmiszerek olcsóbbá válása mellett is rosszul kezdődött azok számára, akiknek devizában jegyzett adósságuk, hiteleik vannak. A dinár árfolyamának esése még december 29-én elkezdődött, majd folytatódott a rákövetkező napokban. A Szerb Nemzeti Bank éppen ezért még az év utolsó napjaiban előbb tíz-, majd újabb húszmillió euró eladásával beavatkozott a piaci folyamatokba. Ezt követően is folytatódott azonban a dinár értékcsökkenése, a középárfolyam megközelítette, majd túllépte a 106 dináros szintet, egy euróra vonatkoztatva. A fejlett pénzügyi és árupiacokkal rendelkező országok esetében ilyenkor az elemzők arra szoktak gyanakodni, hogy a vártnál gyengébb statisztikai adatokat szivárogtattak ki, vagy baj van a makro-ökonómiai mutatók körül, de tudhatjuk, hogy mi még nem tartunk ott, bár bizonyos szegmenseiben nálunk is felismerhetjük, hogyan működik a hatékony piac. Szerbiában azonban az árfolyamváltozásokhoz nem szokványos, banális, illetve „naiv” várakozások, vagy elképzelések is hozzá szoktak járulni. A legtöbb polgártársunk emlékezetében még élénken élnek például azok az idők, amikor közel húsz évvel ezelőtt folyamatosan jelentek meg az újabb címletek, melyek néhány nappal a forgalomba bocsátásuk után már semmit sem értek. Az új 2000 dináros bankjegy megjelenése éppen ezért önmagában is képes lett volna talán megingatni az árfolyamot. Feltehetően azonban, mégsem ez a magyarázat.
ZÉRÓÖSSZEGŰ JÁTSZMA
Volt egy időszak, mikor a dinár árfolyamáról sokat vitatkoztak a szakemberek. Dinárunkat azonban alulértékeltnek senki sem tartotta. Sokan viszont úgy vélték, vélik ma is, hogy túlértékelt, nem hat serkentően a kivitel szempontjából, kedvez viszont a behozatali lobbinak. A száz dináros szintet lélektani határnak tituláltuk, pedig a száz is olyan szám, mint a többi, amellett, hogy kerek egész. Vannak azonban az árfolyamnak és a kerek számoknak is lélektani hatásai. A számoknál azonban sokkal fontosabb a kiszámíthatóság, a hosszú távú stabilitás. Nem olyan fontos maga a szint, inkább a hozzá vezető út, valamint, hogy egy hosszabb időszak tükrében egy átlagos szinthez képest mekkorák az oszcillációk. Továbbra is bizonytalan állapotok uralkodnak a világgazdaságban, ezen belül Európában és szűkebb környezetünkben is. Ezen tények, és az év eleji árfolyam-ingadozás ellenére ki lehet jelenteni, hogy a vészesen közelgő választásokig nem várható a dinár jelentős mértékű gyengülése, sem pedig felértékelődése. Majdnem biztos azonban, hogy közvetlenül a választások után a hazai fizetőeszköz veszíteni fog értékéből, függetlenül a voksolás eredményeitől. Amennyiben ugyanis olyan párt, vagy koalíció kerül hatalomra, melyről a pénzpiacok szereplői azt feltételezik, hogy a gazdasági fellendülés szempontjából kedvezőtlen intézkedéseket hoz, az árfolyam már ezért eleve gyengülni fog. Ellenkező esetben sem lehet azonban másra számítani. Kerüljön ugyanis bárki hatalomra Szerbiában az elkövetkező parlamenti választásokon, az elviselhetetlenül magas közfogyasztást korrigálnia kell. Erre pedig az egyedüli kézenfekvő megoldás az infláció és az árfolyam kisebb mértékű „elengedése”. Már 2008-ban is ilyen eszközökkel sikerült megfékezni a közfogyasztás elburjánzását. Ez ugyanis látszólag mindig könnyebben keresztülvihető, mondjuk úgy, hogy fájdalommentesebb megoldás, mint például a közszférában dolgozók béreinek jelentős megnyirbálása. A Szerb Nemzeti Bank több mint tízmilliárdos, effektíven pedig közel nettó hétmilliárdos devizatartalékai jelenleg is mintegy háromszoros fedezetet biztosítanak a forgalomban lévő dinár mennyiségére. Olyan eszköz ez a bankkormányzó és csapata kezében, mellyel biztosítani tudják a dinár árfolyamának stabilitását. Legtöbbször nem is kell beavatkozni, elég csupán a szándék, elég megmutatni, hogy ha kell, lépni fognak. A mostani helyzetben már ez is eltántorítja a spekulánsokat és a bankokat attól, hogy a dinár elértéktelenedésére játsszanak. A spekulációs tőke egyébként is más áldozatokat szemelt most ki magának.
A jelenlegi, még mindig nagyon bizonytalan világgazdasági helyzetben azonban a dolgok nagyon gyorsan változnak. Nem lehet megjósolni azt sem nagy biztonsággal, hogy a jövő héten mi fog történni. Mégis valószínűnek tűnik, hogy a választásokig a dinár árfolyama az euróhoz képest megmarad a 100-105 közötti sávban, majd pedig, bárki jut is hatalomra, előbb-utóbb, de az év végéig 10-15 százalékos leértékelődés várható. A gazdasági teljesítmény sokban függ attól, mi történik külkereskedelmi partnereinkkel. Az euróövezet recesszióját bizonyosra lehet venni. Mélységét és időtartamát nehéz felbecsülni. A visszaesést kiválthatja a folytatódó hitelszűke, a szuverénadósság-válság, a fiskális megszorítások sorozata. A politikusok pedig kezdenek kifogyni az alkalmazható eszközökből. A valutaleértékelésnek exportnövelő hatása van, de azonos, vagy csökkenő fizetőképes kereslet mellett nem tudja egyidejűleg minden állam végrehajtani. A játékelmélet, amit a közgazdaság területén is sikeresen lehet alkalmazni, zéróösszegű játszmának nevezi a jelenséget. Zéróösszegű az a játék, amelyben a játékosok csak egymás kárára növelhetik nyereségüket. Ezek tudatában ne lepődjünk meg, ha „rázós” lesz az év…
