Nyilvánvaló, hogy ahogyan az élet minden területén, úgy a gazdaságban, de főleg a politikában, meg lehet próbálni blöffölni, a dolgokat úgymond „elmismásolni”, elmaszatolni. Az is nyilvánvaló azonban, hogy ez csak abban az esetben lehet eredményes, ha valamiféle átmeneti megingásról van szó. Hosszú távon sem a választópolgároknak, sem a piacoknak, sem pedig a nemzetközi szervezeteknek, intézményeknek nem lehet valótlan dolgokat beadagolni. Sőt, a legtöbb esetben azok, akik a dolgokat megpróbálják elmismásolni, végül hiteltelenné, komolytalanná, majd súlytalanná válnak. Élő és aktuális példa a görögök esete, akik éveken keresztül „megszépített” adatokat hoztak nyilvánosságra, végül pedig nagy bajba kerültek. A történelem tanulságai szerint azonban számos esetben volt már eredményes is a blöffölés, az elmismásolás. Mégis meg kell állapítani, hogy általában ez is a nagyok és az erősek kiváltsága. Köznapi hasonlattal élve, ha valaki úgy szeretne egy előkelő étteremben ebédelni, hogy nincs rá pénze, de ezt csak az ebéd elfogyasztása után szeretné közölni, ezt nagyobb eséllyel teheti meg egy jól öltözött előkelő személy, aki esetleg előzőleg már többször is ebédelt ott, és mindig rendesen fizette a számlát, sőt borravalót is adott. Egy rosszul öltözött, olyan ágrólszakadt személy pedig, akiről esetleg az is köztudott, hogy már próbálkozott úgy megebédelni, hogy nem volt pénz a zsebében, nyilván nem fog sikerrel járni.
NYAKIG VAGYUNK?
Itt a globális válság második hulláma! Ezzel van most tele a sajtó, erről cikkeznek, értekeznek mindenhol. A hullám pedig nem most fog elérni minket, hanem már érezteti hatását. Talán nem is eléggé találó kifejezés a hullám szót használni, hiszen az egy hirtelen érkező kellemetlen lökés képzetét kelti. A valóságban viszont a gazdasági világválság második hulláma különböző „zsilipeken” átszűrődve dagályszerűen ért el minket. Most vesszük csak észre, hogy már megint nyakig ér, ha nem teszünk valamit sürgősen a lecsapolása érdekében, hamarosan fuldokolhatunk. A munkanélküliség rekordméretűre duzzadt, az államadósság szintén. A kivitelünk ugyan enyhe növekedést mutat, de azok is bajban vannak, akik eddig tőlünk vásároltak. Ezért nem túl rózsás a helyzet.
A napokban a Nemzetközi Valutaalap képviselői elhalasztották a Szerbiával a nyár végén kötött 1,1 milliárd eurós, 18 hónapra szóló elővigyázatossági hitelmegállapodás negyedéves felülvizsgálatát, mert szerintük a kormány a költségvetés kidolgozásakor nem tartotta magát az előzőleg megbeszélt feltételekhez. A kiszivárogtatott információk szerint a valutaalap legtöbbször szigorú, és alapvetően neoliberális hozzáállásáról ismert tárgyalócsapatának elsősorban a Srbijagas számára nyújtott 190 millió eurós állami garancia, valamint a költségvetésben az öntözőrendszerek kiépítésére tervezett tétel szúrt szemet. Elsősorban ezeket kifogásolták, de a hivatalos verzióban, a Nemzetközi Valutaalap kiadott közleménye szerint mértéküket tekintve az államkötvény-kibocsátások, illetve az állami kezességvállalások sincsenek összhangban az államháztartási hiányra, valamint az államadósságra vonatkozó vállalásokkal, ezért maradtak el a további tárgyalások. A következő két hétben lett volna esedékes a valutaalap küldöttségének munkája Belgrádban.
TÁRGYALÁSOK ÉS VÁLASZTÁSOK
Az IMF szerint a tárgyalások akkor folytatódhatnak majd, ha Szerbia bizonyítani tudja, hogy tartja magát a megállapodáshoz, ami, valljuk be őszintén, többféleképpen értelmezhető. Jelenthet egyben mindent, és semmit is. Megtörténhet ugyanis, hogy a következő tárgyalási ciklusra, amennyiben nem történik semmi rendkívüli, majd csak májusban kerül sor, ami egyben a választások lehetséges végső határidejével esik egybe. Az ilyen egybeesés lehetne véletlen ugyan, de az IMF képviselői feltehetően tisztában vannak ezzel az átfedéssel, ami a tárgyalások, de a választások szempontjából is különleges jelentőséggel bírhat.
Nem zárható ki, hogy a tárgyalások elmaradása miatt, már a napokban gyengülnek Szerbia pozíciói, ami elsősorban a dinár árfolyamán keresztül érezteti hatását. Az ilyen és ehhez hasonló események nyomán általában romlik az ország adósbesorolása, minősítése is. Szerbia már korábban, 2009 márciusában kötött 2,9 milliárd eurós hitelmegállapodást a valutalappal, ami tavaly áprilisban járt le. Az előző megállapodások esetében Szerbia igyekezett eleget tenni az IMF feltételeinek. A felfokozott nemzetközi gazdasági helyzetre való tekintettel lehet, úgy gondolták, az IMF most engedékenyebb lesz, hiszen nemzetközi mércék szerint valóban aprópénzről van szó. Még mindig kérdéses, illetve várat magára a piac reakciója, a befektetők szemszögéből sem tudjuk, hogy pontosan milyen következményekkel számolhatunk a mostani fejlemények, illetve a tárgyalócsoport távozása miatt. Kevésbé valószínű azonban, hogy a kormánystratégia része lett volna a tárgyalások szándékos elmaradására való rájátszás.
A nyilatkozatokból az is leszűrhető, esetünkben nem arról van szó, hogy mi is „kipateroltuk” volna az IMF-et. Az viszont benne lehet a pakliban, hogy a tárgyalások elhalasztásával az aktuális hatalom kevesebbet veszíthet, mint amennyit nyerhetett volna, nem annyira az ország, hanem a választási pozíciók szempontjából. A dilettantizmus esete sem zárható ki teljes egészében, de nyilván azért mégsem arról van szó. Nehéz úgy elképzelni egy választási kampányt, hogy közben megszorításokat kell bevezetni. Valahogy rosszul hangzik – bármennyire rá lehet is kenni a gazdasági világválságra – ha azzal kampányol majd valaki, hogy az ortodox gazdaságpolitika mentén lakossági megszorításokat kínálna fel lehetséges alternatívaként a választópolgároknak. A megszorítások veszteseit ugyanis nyilván egyáltalán nem vigasztalná a tény, hogy a valutaalapnak viszont tetszik a dolog. Pedig a szakemberek többsége szerint a Nemzetközi Valutaalap követelései hosszú távon inkább egybeesnek a lakosság érdekeivel, mint a kormány tervei. A kormányhoz közeli szakemberek szerint most nincs is szükségünk a valutaalap pénzére, bár egy készenléti vagy elővigyázatossági megállapodás mindenképpen hozzájárulna a külföldi befektetők bizalmának erősítéséhez. Félreértés, időnyerési szándék, taktika, stratégia, vagy dilettantizmus okozta azt, hogy az IMF elment? Májusig nyilván erre is választ kapunk!
