Ha eltekintünk a remélhetőleg nem hosszú életű negatív csengésű jelzőktől és asszociációktól, melyek az elmúlt 20-25 év alatt Szerbiára ragadtak, akkor elmondhatjuk: az újabb kori sportsikereink mellett a szilva és a belőle készült termékek emlékeztetnek leginkább egy külföldit az országunkra. Az egykori JSZSZK világelső volt szilvatermesztésben. A délszláv államon belül pedig Szerbia a szilva Mekkája. A szerb fejedelemség már 1897-ben 37,5 ezer (!) tonna aszalt szilvát exportált az Egyesült Államokba, ami akkor 30 millió dolláros bevételt jelentett. Már 1858-ban Szerbiából szilvalekvárt szállítottak Angliába.
Szilvában még mindig bővelkedünk, viszont mára már elveszítettük vezető szerepünket. Amennyiben az irányzat folytatódik, ebben is kiszorítanak bennünket a piacokról. A szilvafák számát illetően nehézkes pontos adatokra lelni. Nyilván nincs minden fa nyilvántartásba véve, ugyanakkor a kivágott fákat sem mindig törlik. A legtöbb helyen 42 millió szilvafát emlegetnek, de a már említett nyilvántartási hibák miatt cca. 7 millió fáról hallani. Bizonyos adatokban 50 millióról is, másutt azt olvashatjuk, a szilvafák száma 35 millióra csökkent. Ötvenmillió feletti adatokkal is találkozunk tehát, de nyilván az ilyen statisztikáknak a készítése során a számlálóbiztosok beleszámítottak minden magról kelt és sarjról nőtt suhángot, árokparti vadszilvát is. Mindenesetre még mindig nagyon sok a szilvafánk, az ország gyümölcsfáinak több mint a felét teszik ki. A szilvafák többsége – a nagyarányú üzemi telepítések ellenére – a házkertekben, szőlő között, az utak mellett, a kertekben és udvarokban, az utcákon, a házak előtt elszórtan díszeleg.
Ötvenmillió szilvafa sem elég?
A számok tükrében az Amerikai Egyesült Államok és Kína után Szerbia még mindig a harmadik legnagyobb szilvatermelő volt egészen a közelmúltig, míg mára Törökország, Bulgária, Moldávia és Kazahsztán is megelőzött bennünket. Feltehetőleg valóban mintegy 50 millió szilvafa díszlik Szerbiában, ami világviszonylatban is jelentős, főleg, ha a lakosok számához viszonyítjuk. Érdekes összehasonlítás viszont, hogy a betakarított terméseredmények átlaga szempontjából világviszonylatban évről-évre csak a hatvan-valahányadik helyen állunk, hektáronkénti 3,5 tonnás átlaghozammal. Az ültetvények jó része elöregedőben van. Ennek, és bizonyos növényi betegségeknek köszönhetően, egy fáról átlagban évente csak kb. 10 kilogrammot szüretelnek.
A nemzetközi idegenforgalmi szemléken és kiállításokon még tartja magát a szilva mint szerb brand. Aszalt szilvával, tölgyfahordókban érlelt aranysárga szilvapálinkával kínálják a vendéget, de megkóstolhatják a szilvát cukorszirupban főzve, a szilvalekvárt és más szilvás különlegességeket. Szűkebb Szerbiában jó pár település is erről a gyümölcsről kapta a nevét. Šljivar, Šljivovo, Šljivovac a nevükkel tisztelegnek a gyümölcs előtt. Egy, a zlatibori lankákon meghúzódó település pedig a Šljivovica nevet viseli. A Šljivovica, azaz a szilvapálinka lett a földrajzi származás megjelölésű védjeggyel ellátott első szerb brand is. A házi pálinka, amelyet a Mokra gora, a Tara és a Zlatibor övezte hármas határon levő, Šljivovica faluban ismert recept szerint készítenek, földrajzi bizonylatot kapott az Európai Uniótól. Ennek a településnek, illetve az ott készülő szilvapálinkának köszönhetően jogosította fel az Európai Bizottság hazánkat arra, hogy az eredeti szilvapálinka elnevezés csak Szerbiáé lehet.
Bizonyos források és írott dokumentumok alapján a szilvapálinka valóban nagyon régi ital, annak ellenére, hogy az emberiség történelmében nem túl régről ismert a tömény szesz lepárlási módja. Szakértők szerint az első „šljivovica” a konyak és a whisky feltalálása előtt készülhetett, még valamikor a XIII–XIV. században. Egyes szerb falvakban – főként a férfiak –, azóta is egy kupica szilvapálinkával kezdik a napot, mondván, hogy vérkeringés-serkentő és vírusölő hatású. A vendégeket pedig hagyományosan a török kávé mellé a szintén török eredetű édességgel, a rahat lokummal (ratluk) és a már vallási okokból is feltehetően nem török eredetű szilvóriummal kínálják. Az igazi szerb környezetben a szilvapálinka még ma is elengedhetetlen és pótolhatatlan kelléke a lakodalmaknak, de a temetéseknek, és más társas eseményeknek egyaránt.
Minőség, mennyiség, folytonosság
Nem csak szűkebb Szerbia alkalmas azonban szilvatermelésre, de az egész régió, beleértve Vajdaságot és a szomszédos országokat. A statisztikák szerint a terméseredmények egy fára kivetítve pl. Vajdaságban jobbak, mint Szerbia más részein. A románok és a bolgárok leköröznek bennünket szilvatermesztésben, Magyarországon szintén a leggyakoribb gyümölcsfa-fajta. A szélsőségesen homokos vidékek kivételével mindenütt termesztik. Számos magyar település nevében is ott van a szilvára utalás. Ilyenek: Szilvásvárad, Szilvágy, Szilvás, Szilvásszentmárton, Vasszilvágy stb. Az egész régió alkalmas tehát szilvatermesztésre, illetve az arra ráépülő iparágak fejlesztésére. Szerbia esetében pedig tipikus példa, hogyan kell a megszerzett pozíciókat is elveszíteni. Ha nem történik semmi, rövidesen ezen a területen is teljesen kiszorítanak bennünket a piacokról. A jövőben aszalt szilvát is külföldről hozhatunk be? A szakemberek szerint gyors intézkedésekre van szükség. A szilva termésmennyiségének növeléséhez, illetve a versenyképesség javításához elengedhetetlen az elöregedett ültetvények kivágása, azok újratelepítése, a fajtaváltás, az öntözött terület arányának növelése, valamint a tárolási lehetőségek fejlesztése. Ha tartósan versenyképesek akarunk maradni a „szilvapiacon”, ahhoz három tényezőre van szükség: mennyiség, minőség és folyamatosság. Felismerték ezt már a hazai szakemberek is, és a három K elvét emlegetik, a szerb „kvalitet – kvantitet – kontinuitet” szavak alapján.
Saját, viszonylag friss tapasztalatom is nyilván sokatmondó lehet, hogy miért hanyatlik még ez az ágazat is Szerbiában. Az év vége előtt kimagozott aszalt szilvát vásároltam. Jó minőségű volt, viszonylag kedvező áron. Kiváló téli csemegének tűnt. Újra, meg újra vettem ugyanabból a fajtából. Az ötödik csomagnál ért a váratlan meglepetés. Amikor gyanútlanul ráharaptam a kimagozottként árult szilva egyikére, majdnem beletört a fogam, mert mint kiderült, néhány szemben valahogy mégis benne maradt a mag. Ezt még talán meg is „bocsátottam” volna, de ugyanabban a csomagolásban műanyag foszlányokat is találtam. Azóta nem vettem…
