Talán általános érvényű, hogy elfoglalva, ezzel egyben elfogadva egy bizonyos nézőpontot, a jó és a rossz dolgok folyamatosan megtörténnek, vagy éppen elmaradnak életünkben. Attól függően, hogy az előbbiek, vagy az utóbbiak vannak-e többségben, változik a véleményünk arról, jó irányban haladnak-e az események, illetve, hogy ami történik, az egyáltalán haladásnak nevezhető-e? Érvényes ez az egyén, a család, egy kisebb közösség, település, ország, vagy az egész Föld szempontjából szemlélve. A pozitív fejleményeket nézve, láthatjuk, hogy Európa talán egy apró, de jelentős lépéssel közelebb került felgyülemlett belső gondjainak megoldásához.
A görögök a vészjósló kilátások ellenére talán mégis megmenekülhetnek az államcsődtől. A tőzsdék és piacok emelkedni kezdtek, amikor felsejlett, hogy az unió gazdasága hamarosan növekedési pályára léphet. Szerbia szempontjából ez azért jó hír, mert köztudottan az EU legnagyobb kereskedelmi partnerünk. Amennyiben ott jobbra fordulnak a dolgok, az szinte törvényszerűen az exporton keresztül húzza magával a folyamatosan gyengélkedő hazai gazdaságot is.
Nem kis eufória övezi azt a tényt, hogy az olasz partner elégedett a szerbiai körülményekkel, és a Fiat egyik új modelljét Kragujevacon gyártják majd. A tervek szerint az év utolsó negyedében már megjelenik az európai piacon, sőt 2013-ban állítólag már Amerikába is eljut. Államelnökünk, fokozva a Fiatról szóló jó híreket, olyan bejelentést tett, hogy hamarosan egy másik ismert autóipari cég is üzemet nyit Szerbiában. De arról is szóltak a hírek, hogy hamarosan nálunk fog beruházni az Enel, Olaszország vezető energiavállalata, és a szintén olasz Danieli cég is, melynek a világ minden részén működnek leányvállalatai az acélgyártásban és a kohászatban. Egy szintén olasz, ismert konfekciót gyártó textilüzem szerbiai beruházását is emlegetik, többnyire, mint a tagjelölti státusz elnyerésének azonnali hozadékát. A komolyabb beruházók azonban nyilván megvárják, mi fog történni a választásokon, valamint az egész világgazdaság szintjén az elkövetkező hónapokban. Örülni kell azonban már a beruházási szándék felvetésének is. Más elemzéseket nézve viszont azt olvashatjuk, 2015-től pl. az autógyártásban (is) Kína veszi át az egész világon a dominanciát, a szerbiai acélgyártásról pedig előzőleg már az amerikaiak is lemondtak. Gazdasági szempontból is sorsfordító időszak előtt állunk, ez tény. Lehetőségekkel és rengeteg buktatóval. A választások eredményeitől kezdve, a reformfolyamatok ütemén keresztül, a tőlünk független európai és világgazdasági folyamatokon át, nagyon sok tényezőtől függ, hogy a jövőben a jó, vagy rossz hírek lesznek-e többségben.
Pikírt gondolatok
Nem volt túlzottan nagy sajtóvisszhangja az elmúlt héten a Kopaonikon lezajlott 19. szerb üzleti fórumnak, melyet enyhén túlzó hasonlattal a „szerb Davosnak” is titulálnak, utalva a svájci Világgazdasági Fórumra. A fórumon ismét elhangzott az, amit egyesek évek óta szajkóznak, hogy a nagyobb mezőgazdasági beruházásokra, valamint az export-orientált termelés fellendítésére kell alapozni az ország gazdasági stratégiáját. A lakosság életszínvonalának megőrzése, a foglalkoztatottság növelése, az árstabilitás megőrzése és a külföldi beruházások idevonzása, amit kiemeltek mint fontos célkitűzés.
Az üzleti fórum egyik résztvevőjének szájából hangzott el a pikírt megjegyzés, hogy a jelentősnek mondott összejövetelen a szerb kormányfő lényegében nulla százalékos gazdasági növekedést ígért erre az évre. Nyakatekert és felesleges bonyolítása a szavaknak, amit esetenként a statisztikákban, az elemzésekben olvashatunk. Ezért lehet oly találó a megjegyzés, hiszen a nulla százalékos növekedés értelmetlen és ellentmondásos, akárcsak a hazai gazdaságpolitika is sok esetben. Mihelyt valami a nullával egyenlő, az értelme is megváltozik, bár matematikai megközelítéssel a csökkenést növekedéssel is ki lehet fejezni, feltéve, ha negatív számokat használunk. Így előadva, a növekedés az év végén lehet majd akár mínusz 1-2 százalékos is, ami lényegileg romlást jelent, nem növekedést. További romlást, hiszen a küszöbönálló külföldi beruházásokról szóló hírek árnyékában ott vannak azok a hírek is, hogy több szempontból ismét sereghajtók lettünk a régióban. Megállapíthatjuk, hogy már pl. Albániában is jobban élnek az emberek, mint Szerbiában. Míg itthon a januári átlagbér 333 eurót tett ki, addig Albániában és Macedóniában 380, Bulgáriában 390, Bosznia-Hercegovinában 450, Romániában 480, Magyarországon 500, Montenegróban 530, Horvátországban 800, Szlovéniában pedig átlagosan 1000 eurót kerestek. Az átlagnyugdíj értéke Szerbiában alig éri el a 210 eurót, a legalacsonyabb nyugdíj pedig a 110-et. Az elmúlt három évben negyedmillió ember veszítette el állását, hivatalosan mintegy 735 000 munkanélküli szerepel a nyilvántartásokban. Nem hivatalosan pedig nyilván több mint egymillióra tehető azok száma, akiknek nincs rendszeres havi bevétele. Minden negyedik munkaképes polgártársunk hivatalosan is munkanélküli. Az évi négy százalékosra tervezett inflációt a mostani kilátások szerint jó, ha az év végéig egy számjegyű szinten lehet tartani. Folyamatosan gyengül ugyanis a hazai fizetőeszköz, ezzel gerjesztve egyben az inflációt. A dinár árfolyamát most úgy tűnik, nem sikerül tartósan stabilizálni, sem a jegybanki intervenciókkal, sem a kedvező kamatú kötvények kibocsátásával. A különböző kritériumok és mutatószámok alapján, mára Szerbia lakosságának 60 százaléka szegénységben él. Közben vezető politikusaink napokban elhangzott kijelentései szerint, Szerbia lesz hamarosan a nyugat-balkáni régió gazdasági és ipari központja. Valóban van egyébként egy olyan jelenség – nem kell hozzá közgazdásznak lenni, hogy megfejtsük, mi okozza – miszerint a tőke oda vándorol, ahol olcsó a munkaerő. Ha csak ezt néznénk, joggal feltételezhetnénk, hogy rövidesen özönlik a tőke Szerbiába. Közismert azonban, hogy az olcsó munkaerő fontos szempont, de nem egyedüli, sőt, nem is elsődleges. A biztonság, a jogállamiság, a hatékony és gyors ügyintézés, a korszerű infrastruktúra legalább olyan fontos szempont, mint az olcsó munkaerő. Nem beszélve arról, hogy ma már a munkaerő képzettségi szintje is nagyon fontos tényező. A tagjelöltség mindenképpen pozitív jelzés a befektetők felé, ez pedig nagy jelentőségű a szerb gazdaság számára. Ha egy klasszikus film lenne ez az egész, ami velünk történik, akkor a tagjelöltség lenne a vége, a „happy end”. Régi megállapítás azonban, hogy ahol a filmek „happy end”-del véget érnek, a valós életben ott kezdődnek az újabb, az igazi problémák…
