A múlt század 70-es, 80-as éveiben a legtöbben már úgy véltük, az akkori Szovjetunió és az Egyesült Államok által elért „űrsikerek” az űrkutatás olyan gyors fejlődését eredményezik, hogy a XXI. század elejére az emberek már tömegesen eljutnak a világűrbe, a most meglévőnél sokkal nagyobb űrállomások épülnek ki, az űrutazás pedig mindennapos rutintevékenységgé válik. Futurisztikus volt, mégis valahogy hasonlóan képzeltük el jövőt, mint ahogyan azt például az Alfa holdbázis, vagy eredeti címén a Space: 1999 című sorozatban láthattuk.
Később, talán a hidegháború megszűnése is sokban hozzájárult ahhoz, hogy az űrkutatás más irányt vett, az űrkatasztrófák ráébresztették az emberiséget, mennyire földhöz kötött és mennyire nem képes még mindig olyan biztonságos szerkezetek megépítésére, melyek alkalmasak lennének Földünk tartós elhagyására. A hidegháború idején a két szuperhatalom között kiélezett verseny folyt, melyben egészen a 80-as évekig úgy tűnt, a Szovjetunió állja a sarat. Elsősorban ugyanis az űrsikereikkel kápráztatták el az akkori világot, azt a téves képzetet keltve, hogy ahol ilyen fejlett technológia létezik, ott annak gazdasági eredményei és előnyei is hamarosan kifejtik jótékony hatásukat. Utólag már könnyű megállapítani, hogy az abban az időben a stratégiailag fontos ágazatokban elért szovjet eredmények nem a gazdaság általánosnak nevezhető magas szintű fejlettségéből adódtak. A fegyvergyártás terén, az atomtechnikában, a rakétatechnikában, az energetika terén és az űrkutatásban is inkább csak azért születtek jelentős eredmények, mert a diktatórikus állam diktatórikus eszközeivel elképesztő mértékű erőforrás-koncentrációt dirigált ezen ágazatok fejlesztésére. A klasszikus közgazdasági elméletekből ismert hozam-ráfordítás arányokat nézve azonban feltehetően nagyon rossz hatékonysággal használták fel a jelentős eszközöket. Az eredmények pedig csak lassan és nehézkesen „szivárogtak” át a nemzetgazdaság más szféráiba. Ezek az ágazatok ugyanis – elsősorban az űrkutatás, fegyvergyártás, atomkutatás – a „polgári” termelés egyéb ágazataitól tudatosan elszigetelt, szinte titkos körülmények között működtek. Szigorúan féltett katonai-, és államtitoknak számítottak az ilyen jellegű tevékenységek. Komoly biztonsági intézkedésekkel tudatosan elszigetelték az erre a célra létrehozott üzemeket a termelés egyéb ágazataitól. A titokféltés, titkolódzás, elszigeteltség olyan ellentmondásos körülményeket eredményezett, hogy az akkori szovjet gazdaság fejlődéséhez nem csak, hogy nem tudtak hozzájárulni, de lényegében még fékezték is az általános technikai-technológia előrehaladását azzal, hogy jelentős eszköz-, és erőforrásokat vontak el. Az amerikai piacgazdaságban más viszonyok uralkodtak. A piaci mechanizmusok az űriparra is kifejtették hatásukat, ugyanis viszonylag szabadabb volt az információáramlás a „civil” szféra és az űripar, de még a hadiipar között is. Az USA-ban lényegében azonos vállalatokon belül folyt a polgári, valamint a katonai és űrkutatási szféra technikai fejlesztése, ami a mai napig egy meglévő jelenség. A McDonald Douglas, a Lockheed, vagy például a Boeing cég, a mai napig gyárt polgári és katonai repülőgépeket, de űrrakétákat, vagy azok alkatrészeit is. A szoros kapcsolat a két szféra között lényegében jól működött, működik ma is. Az államilag a kulcságazatokba befektetett pénzek és erőforrások végül többszöri megtérülést eredményeznek, a piaci mechanizmusok által ugyanis az anyagi érdekeltség ahhoz vezet, hogy az elért eredmények az egész gazdaságot képesek magukkal „húzni”. Az űriparban elért fejlesztési eredmények így hatékonyan és gyorsan továbbgyűrűznek, kifejtik hatásukat a gazdaság több ágazatában. Már régen divatos pl. egyes termékeket azzal reklámozni, hogy a NASA kutatóinak felfedezésén alapszik a gyártási technológia.
A MILLIÁRDOS ÜZLET
Az űrturizmus mint milliárdos bevételekkel kecsegtető új ágazat, éppen szárnyait bontogatja. Űrturistának nevezhető az a személy, akit pénzéért az űrbe utaztatnak, ahol megtapasztalhatja a súlytalanság állapotát, és bolygónkat is megnézheti „kívülről”. Sokak szerint John Glenn veterán űrhajós volt az első űrturista, aki egyébként nem fizetett semmit sem az útért, de elvitték, mert megengedte, hogy az orvosok azt vizsgálják rajta, hogyan viseli egy idős ember szervezete az űrbéli viszonyokat, megpróbáltatásokat. 2011-ben Denis Tito amerikai üzletember volt az első olyan űrturista, aki fizetett a szoláltatásért. A magyarok sem maradtak el, Charles Simonyi magyar származású amerikai szoftverfejlesztő volt a sorrendben ötödik, majd a hetedik űrturista is, aki egy Szojuz típusú űrhajóval a kozmoszban, illetve a nemzetközi úrállomáson járt. A hírek szerint 2013-tól a Szojuz űrhajók évente ismét legalább három űrturistát szállítanának a Nemzetközi Űrállomásra. Az űrturizmust 2009-ben időlegesen felfüggesztették, mert megnőtt az űrállomáson tartózkodó űrhajósok száma, így kevesebb lett a szabad hely a Szojuzokban. Jelenleg azonban több kereskedelmi célú utazás áll előkészítés alatt, amelyek100-110 kilométeres magasságba röpítik fel a jelentkezőket,ahol néhány percre megtapasztalják a súlytalanság állapotát és megnézik a Földet „kívülről”. A turisztikai utazások mellett több repülési terv van kidolgozás alatt kutató- és akadémiai intézetek számára. Belátható időn belül tehát jelentősen megszaporodik majd az űrturisták száma, Amerikában egyenesen új, több milliárdos forgalommal kecsegtető iparágról beszélnek. Több ismert ember, híresség már előre befizette a kozmoszba a kirándulás árát.
A japánok viszont más perspektívákban látják az űrturizmus lehetőségeit. Az egyik japán cég űrlift megépítését tervezi, ami a jövőben az emberek, de az eszközök, felszerelés, tárgyak olcsóbb űrbe történő szállítását biztosítaná. Egy, az acélnál sokkal erősebb, szén-nanocsövekből készülő huzal egyik végét a földhöz rögzítenék, a másik végén a világűrben pedig ellensúly lenne, így a Föld forgásából eredő centrifugális erő feszesen tartaná, a lift pedig a huzal mentén közlekedne. Ezzel a lifttel a japánok szerint szintén rutinszerűvé, gyakorivá, mindennapossá válhat majd az űrutazás. Egy új iparág van tehát kialakulóban. Belátható időn belül az eddigiekhez képest, tömegesen utaznak majd az űrturisták a világűrbe. Ma még mintegy 200000 dollárba kerül egy út, de a jelenség elterjedésével a becslések szerint hamarosan ennek a tized részéért is meg lehet tapasztalni, milyen is az űr. Magyar származású űrturista volt már tehát, nyilván nem kell sokat várni, hogy a szerbiai újgazdagok valamelyike is befizessen egy fordulóra. A szerbiai átlagember pedig jóformán minden nap megtapasztalhatja, milyen is az űr. Elég, ha kinyitja a pénztárcáját…
