Aki azt állítja, hogy átlátja, vagy, hogy világos előtte a jelenlegi szerbiai gazdasági helyzet, enyhén szólva nem mond igazat, ugyanis helyzetünk és viszonyaink zavarosak és átláthatatlanok. A szálakat nyilvánosan, de a háttérből is sokan „húzogatják”, ennek nyomán a létrejövő mozgások vonaglásnak nevezhetők. A nyelvünkben használatos szavak között válogatva talán ez a legtalálóbb meghatározás. Vannak azonban egyértelműen beazonosítható gondok és folyamatok. Különösebb szakértelem nélkül is megállapíthatók azok a fogyatékosságok, melyeknek a rendezését és kiküszöbölését az új kormánytól várjuk. Egy-egy jelenség önmagában nehezen vizsgálható és kezelhető. Ha például a nagyarányú munkanélküliséget vesszük kiindulópontnak, sok esetben még a szakemberek is vitába szállnak egymással, hogy a kérdést probléma ként kell-e kezelni, vagy pedig úgy kell rá tekinteni mint következményre.
Az ok és az okozat
Valahogy ahhoz hasonlítható ez, mint amikor a szervezetben valami következtében rosszindulatú daganatos betegség alakul ki – ami tehát valaminek a következménye –, de a gyógyítás során úgy tekintenek rá, mint magára a problémára. A munkanélküliek számának növekedése évtizedek óta tart. Elsődleges oka tehát nem a világgazdaságban jelentkező problémákkal magyarázható, kétségtelen azonban, hogy a kedvezőtlen világgazdasági körülmények is hozzájárultak a helyzet rosszabbodásához. A különféle programok, például a közmunkaprogram, a gyakornokok alkalmazása esetén nyújtott, és egyéb kedvezmények csak tüneti kezelésként foghatóak fel, melyek a probléma gyökereit biztosan nem érintik. Emlékezzünk csak, nemrég még azzal (is) magyarázták a magánosítás fontosságát és szükségességét, hogy az új tulajdonosok majd fejlesztenek, beruháznak a termelésbe, és ezáltal munkahelyek teremtődnek. A cégek és a pénzintézetek nagy része – sokszor vitatható áron és körülmények között – külföldiek kezébe került, akik még külön állami támogatást is kaptak minden új munkahely után, ám a helyzet mégsem jobbra, inkább rosszabbra fordult. Pedig a hazai körülményekhez képest valóban jelentős összegek folytak be, ugyanakkor az állam és a polgárok is még jobban eladósodtak. Egyre csökkent a munkahelyek száma, és ezen még az sem változtatott, hogy a hatalmi pozíciókban lévők párttársaikat, rokonaikat, ismerőseiket, tömegesen helyezték el a közszférában, gyakran szükségtelen, mondvacsinált, kitalált munkahelyeken. Ha a mostani kormányalakítási, és a más szinteken zajló huzavona annak érdekében zajlik, hogy kik kerülhetnek most olyan pozíciókba, hogy párttársaikat, rokonaikat, ismerőseiket elhelyezzék, semmi jóra nem számíthatunk. Sem a közelebbi, sem pedig a távolabbi jövőben.
Bízunk
Egykoron itt, ezeken a tájon is adomák keringtek azokról a pártalapon vagy rokoni, baráti segítséggel pozícióra került vállalati és önkormányzati vezetőkről, akik évekig nem „mertek” szabadságra menni, attól tartván, akkor kiderülne, hogy a dolgok nélkülük is működnek, esetenként sokkal jobban, mint velük. A mostani helyzetben talán vonható némi párhuzam az adomában leírtakkal. A helyzet javulása nem tapasztalható ugyan, a „viharfelhők” is közelegnek, mégis mintha olyan érzésünk volna, hogy a rendszer így sem működik rosszabbul. Természetesen az alkotmányban pontosan le van írva, hogy az átmeneti időszakokban kik töltik be a felelős tisztségeket, mely szinteken ki milyen felhatalmazással bír. Közjogi értelemben tehát nem lehet azt mondani például, hogy nincs kormányunk, mégis szóhasználattá vált a köznyelvben és sajtóban egyaránt.
Az ilyen átmeneti időszakoknak is megvan egyébként a sajátos és diszkrét bájuk. Bizonyos személyek, a leköszönőben lévő vagy leendő funkcionáriusok viselkedése, sok mindent elárul. Egyrészt magáról az emberről, másrészt azokról a begyöpesedett társadalmi normákról, melyek valószínűleg sokban gátolják a további előrelépést. Sajátos formákban figyelhető meg pl. a hatalomvágy, a burkolt vagy burkolatlan primitivizmus, a naivitás és egyebek. Sajnos az a helyzet, hogy nehéz pozitív tulajdonságokat beazonosítani. Sokan feltehetik a kérdést, hogy mi köze ennek a gazdasághoz, holott nagyon sok köze van. Ahogyan a világon minden mindennel összefügg, úgy ezek a dolgok is. Nem mindegy, hogy milyen jellemű, milyen alapbeállítottságú emberek veszik kezükbe sorsunk alakítását, irányítását. Persze minden ember különbözik a másiktól. Nem ritkák az olyan példák sem, hogy valaki halmozottan fel van ruházva negatív tulajdonságokkal, de ennek ellenére is figyelemre méltóan sikeres lehet egy bizonyos területen. Nem kell mindig szélsőségesen negatív tulajdonságokra gondolni, de vannak például hanyag, szórakozott, zsémbes és kötekedő személyek, akik kiemelkedő tudományos eredményeket érnek el. Vannak például sikeres edzők, akik emellett bogarasak, a magánéletben nehezen elviselhetők, gond van a személyi higiéniájukkal is, számos nem éppen pozitív tulajdonságuk van, egy bizonyos területen azonban mégis sikereket érnek el. Talán nem bánnánk most – és máskor sem –, ha olyanok kerülnének pozíciókra, akik akár számos rossz szokásuk és tulajdonságuk ellenére az adott területhez nagyon értenek. Mert szakértelemre lenne szükség – nem is kevésre. Az előttünk álló elengedhetetlen reformok hatékony végrehajtásához komoly szakértők kellenének. A hatalomvágy lehet, hogy nem zárja ki a szakértelmet, mégis kétségek merülhetnek fel, amikor valaki vagy valakik puszta hatalomvágyból igyekeznek bizonyos pozíciók elfoglalására. Persze – mondhatnák sokan – sikeresen kormányozni úgy is lehet, hogy valaki nem ért hozzá, de belátva ezt olyan tanácsadókkal veszi magát körül, akik tudják, mit kell tenni. Sajnos, tájainkon a tanácsadók, a közvetlen munkatársak megválogatása esetén is inkább a nepotizmus jelensége figyelhető meg. Bízzunk benne, hogy ezúttal másképp lesz? Vagy: bízzunk benne, hogy ezúttal másképp lesz! Esetleg: bízunk benne, hogy ezúttal másképp lesz. A „z” betűk száma és a mondatvégi írásjel a leírtakon kívül többféleképpen is variálható. Ahogyan a leendő kormány személyi összetétele, vagy a szükséges intézkedések meghatározása, illetve bevezetésüknek módja és sorrendje is. Csak bízhatunk abban, hogy jól kombinálnak. Bízzunk? Bízunk?
