A szakemberek továbbra is vitatkoznak azon, hogy a kétségtelenül érzékelhető klímaváltozás milyen mértékben az emberi tevékenység, és mennyire más tényezők eredménye. Tudományos módszerekkel vizsgálják, az ipari tevékenység hogyan befolyásolja időjárásunkat. Ugyanakkor vannak olyan vélemények is, hogy az éghajlatváltozás már az emberi civilizáció kialakulása előtt is tapasztalható volt, a mostani trendek is inkább természetes folyamatok, nem mi vagyunk az okozói.
Az igazság nyilván valahol félúton keresendő. Egyesek képesek túlzott jelentőséget tulajdonítani bizonyos jelenségeknek, ugyanakkor kétségtelen, hogy olyan sokan vagyunk már, és olyan intenzíven „hasznosítjuk” a környezetünkben fellelhető javakat, olyan változásokat generálunk, melyek biztosan kihatnak a klíma változására is. A régészeti leletek bizonyítják, hogy távoli őseink már sok ezer évvel ezelőtt is elsősorban azért vándoroltak, mert a klímaváltozás arra kényszeríttette őket, hogy új élőhelyeket keressenek. Semmi sem változott azóta. Legalábbis abból a szempontból nem, hogy az emberek az időjárás szempontjából előnytelen helyekről az előnyösebbnek vélt tájakra migrálnak.
Kétszázmillióan is elvándorolhatnak
Becslések szerint az elkövetkező 2-3 évtizedben, a klímaváltozás következtében akár 200 millióan is elvándorolhatnak bizonyos területekről, másutt keresve szerencsét és boldogulást. Bizonyos becslések szerint a természeti rendszerekkel szembeni terhelés 25 százalékkal meghaladja ezeknek a rendszereknek a hosszú távon fenntartható és hasznosítható kapacitásait. A Föld természeti kincsei folyamatosan termelődnek. Az emberi szükségletek kielégítése végett történő, szintén folyamatos felhasználásuk jócskán meghaladja azt a tempót, melyben ezek a javak megújulhatnak. Egyenes út vezet így a hanyatlás, az összeomlás felé. Nagyon sokan figyelmeztetnek, hogy úgy éljük fel a jövőnket, hogy az elkövetkező nemzedékek számára egy szélsőséges időjárású, élhetetlen bolygót hagyunk hátra. A fennálló globális gazdasági rendszer válságban van ugyan, de nem mutatja a megújulás jeleit abból a szempontból (sem), hogy még mindig a fosszilis eredetű energiahordozókra és a pazarló fogyasztásra épül. Mind többen figyelmeztetnek azonban, hogy a világ feltörekvő része, a gyors tempóban fejlődő népes országok, mint pl. Kína, India, Brazília. Oroszország, Pakisztán és mások, nem veheti át a fogyasztói társadalom elnevezéssel ismertté vált modellt, mert az már valóban katasztrofális ökológiai következményekkel járna. A nyugat-európai, vagy amerikai életszínvonal és életstílus a nagy népességű országok esetében azért nem valósítható meg, mert ahhoz bolygónk már nem elegendő, a termőföld, az ivóvíz-, ásványi anyagok készletei végesek, ezért nem beszélhetünk fenntartható fejlődésről globális szinten, még akkor sem, ha számos tanulmányt, vagy projektumot éppen ezzel a jelzős szerkezettel jellemeznek. Nem kétséges, hogy a jövőben olyan világgazdasági modellt kell kiépíteni, melynek (növekvő) energiaszükségletét szinte teljességében a megújuló energiaforrások fedezik.
Egy öko-közgazdász véleménye
Lester R. Brown sokak egyöntetű véleménye szerint korunk legkiemelkedőbb környezetvédője és öko-közgazdásza. Az ő nevéhez fűződik az éghajlati menekültek fogalmának a megalkotása. Még 1976-ban alkotta a fogalmat, amikor bizonyos folyamatok még csak kialakulóban voltak, illetve abban az időben vettek nagyobb lendületet, a világ nagy része azonban akkor még nem sokat foglalkozott az ilyen típusú problémákkal. Az egyik amerikai napilap azonban ma a világ egyik legbefolyásosabb gondolkodója jelzővel illeti, de jellemezték már a globális környezetvédelmi mozgalom guruja elnevezéssel is. Kutatási területei alapvetően a népesedés, az élelmiszer, a víz és a klímaváltozás témaköreit érintik, de „zöld” témákban igencsak szerteágazóak, és ami lényeges, a dolgokat leggyakrabban összefüggéseikben vizsgálja. Szónokként is kiemelkedőnek tartják, ez nyilván sokban hozzájárult ahhoz, hogy eredményesen képviseljen bizonyos eszméket.
Brown 1975-től 2001-ig a független intézetként alapított Worldwatch Institute (Világfigyelő Intézet) vezetője volt. Lester Brown szerint a helyzet annyira sürgető, hogy ma már nincs idő évekig tartó egyeztetésekre és tárgyalásokra, a katasztrófa csak akkor kerülhető el, ha a nemzetek politikusai azonnal olyan lépéseket tesznek, melyek 2020-ig elvezetnek a károsanyag-kibocsátás legkevesebb 80 százalékos csökkentéséhez. Brown könyveiben és beszédeiben gyakran emlegeti Új-Zéland példáját, ahol – nem várva az általában nehézkes és bizonytalan kimenetelű nemzetközi tárgyalások kifejletére – saját elhatározásból folyamatosan és jelentősen növelik a megújuló energiaforrások részarányát. Villamos energia előállításban máris elérték a 70 százalékos részarányt, amit a kitűzött célok megvalósításával, 2020-ig 90 százalék felettire növelnek. Nagyszabású erdősítési programba kezdtek, a gépjárművek üzemanyag-fogyasztását pedig 2040-ig a felére csökkentik. Új-Zéland példája azt igazolja, hogy az energiapolitikai változásokhoz ma már rendelkezésre állnak a szükséges műszaki ismeretek, a kellően fejlett technológia, a legtöbb helyen a politikai elszántság hiányzik csupán a gyors és nagy hatékonyságú klímavédelmi intézkedések végrehajtásához. Az egész bolygóra kiterjedő energiahatékonysági szabványok kidolgozásában látja a megoldást. A háztartási gépek energiahatékonysági előírásainak a megszigorítása, a hagyományos izzók betiltása és energiatakarékos égőkre történő cseréje, az építkezési szabványok szigorítása, a városi közlekedés és a vasúton történő szállítás kötelezővé tétele mind olyan intézkedések, melyekkel a kedvezőtlen folyamatok lassíthatóak, illetve megállíthatóak. A jövő energiaforrásai a szél, a nap, és a termálvíz. A bioetanol-gyártással szerinte nem lehet sikeresen felvenni a harcot a klímaváltozás ellen, a gabonaféléket élelmezési célokkal kell termelni.
Az éghajlati migráció és vele együtt az éghajlati menekült elnevezés újszerű fogalomként került be a köztudatba. Éghajlati menekültnek tekinthető az, aki a klímaváltozás következtében keletkező éghajlati változások miatt kényszerül lakóhelyének elhagyására. Az ENSZ Menekültügyi Bizottsága egyelőre hivatalosan nem ismeri el a klímamenekült-státust. Országunkban is gyakran tapasztalhatjuk a klímaváltozás hatásait, egyelőre azonban nem szokás ebből az okból elvándorolni, de a máshonnan elköltözők célállomásának sem számítunk. Általában a papírra vetett célok között szerepel, de döntéshozó pozíciókban lévő politikusaink ezen túl, leggyakrabban keveset cselekszenek pl. a megújuló energiaforrások felhasználásának serkentéséért. A körülmények azonban valószínűleg hamarosan olyan változások elé állítják őket, hogy vagy környezettudatosan gondolkodnak, vagy mehetnek – melegebb éghajlatra…
