A jegybanki függetlenség különböző értelmezéseit tapasztalhatjuk világszerte. A közelmúltban a magyarországi események kapcsán került sor pengeváltásra a Brüsszel–Budapest vonalon, a jegybanki függetlenség különböző értelmezései miatt. Szerbiában, az alakuló kormány egyes tisztségeinek várományosai is olyan kijelentéseket tettek, melyből arra lehet következtetni, hogy „sajátosan” értelmezik a jegybanki függetlenséget.
A téma sokféle módon, különböző nézőpontokból tanulmányozható. A különféle megközelítések egymásnak ellentmondó megállapításokhoz vezethetnek, aminek következtében úgy tűnhet, nehéz egyértelmű álláspontot elfoglalni a kérdésben. Bizonyos alapelveket viszont nem lehet szem elől téveszteni. Az elmúlt évtizedekben a világ fejlettebb részében a jegybankok önállósága, kormányzatoktól való függetlensége folyamatosan növekedett. Ennek legfőbb oka, hogy a politikai döntéshozók, a törvényhozók felismerték, a monetáris politikában szükség van egy olyan független intézményre, melynek tevékenysége és döntései nem befolyásolhatóak a napi politika elvárásai szerint. A választási ciklusokból eredő piaci mozgások mindig megfigyelhetőek, a jegybank függetlensége azonban kiküszöbölheti az esetleges káros oszcillációkat, semlegesítheti a menetrendszerűen visszatérő populista megnyilvánulások hosszú távú (leginkább káros) következményeit. Bonyolult és esetenként nagyon kényes kérdés, olyan vélemények is vannak, hogy a teljesen független jegybank intézménye a pozitív gyakorlati példák ellenére a legtöbb helyen mégis legfeljebb csak illúzió. Sokan vannak olyan véleményen, hogy egy ország irányításával megbízott, legitim módon megválasztott kormány joggal vélheti úgy, hogy megbízatása és hatásköre az élet minden területére, így a pénzügyi folyamatok irányításának területére is kiterjed. A kelet-európai politikai kultúrán „nevelkedett” politikusok a leggyakrabban képtelenek elfogadni, hogy egy társadalomban kellenek olyan autonóm szférák, melyek működésébe nem szólhatnak bele.
Jól felismerhető országunkban is a politikusok azon törekvése, hogy hatalomra jutásuk esetén megpróbálnak úgymond mindent „maguk alá gyűrni”, befolyásukat az élet minden területére kiterjeszteni. Hogy ez milyen kockázatokat és mellékhatásokat eredményez, azt az elmúlt évek során itt, Szerbiában a saját „bőrünkön” is gyakran érezhettük. A jegybanki önállóságot hirdető közgazdászok viszont megfogalmazták már régen, a már szállóigévé vált mondatot: a pénz túlságosan is komoly dolog ahhoz, hogy politikusokra lehessen bízni.
JEGYBANK-TÖRTÉNELEM
A jegybankok „őse”, az alapbanki feladatokat ellátó első központi intézmény Európában jött létre még 1668-ban Svédországban (Sverige Riskbank). A 17. században világhatalomnak számító Angliában 1694-ben magánbankként alapították a Bank of Englandet, mely a létrehozása után azonnal kikölcsönözte alaptőkéjét az állami kincstárnak. Különleges felhatalmazásokat kapott ennek fejében, melyekhez idővel újabb kizárólagos jogok társultak. Történetét tanulmányozva végigkísérhető, hogyan öltötte magára a mai modern értelemben vett jegybankok, a központi bankok alapvető ismérveit. A folyamatosság tanulságos példája, hogy mérlegében alapításától fogva a mai napig szerepelnek a jóváhagyott hitelek. Európa más államaiban, több mint egy évszázados „késéssel” jöttek létre a hasonló intézmények. A francia jegybank elődje 1800-ban, a monarchia elődjében, a Habsburg Birodalomban 1816-ban, Németországban pedig csak 1870-ben. A tengeren túl, az amerikai jegybankként ma is működő intézmény, a FED 1913-ban jött létre több, területi elven megszervezett kisebb jegybank szövetségeként.
A jegybanki függetlenség azért nagyon fontos kritérium az egyes államok gazdasági stabilitása és külső megítélése számára, mert a politikai ciklusok viszonylag rövidek, és esetenként nem alkalmasak a monetáris gazdaság hosszú távú érdekeinek érvényesítésére, melyeket egy politikailag el nem kötelezett, szigorúan szakmai intézmény hatékonyabban képes megvalósítani.
ÖSSZHANG VAGY DISSZONANCIA
Nagyon sok közgazdász egyetért abban, hogy kockázatos a jegybankok szoros együttműködése a (mindenkori) kormánnyal, hiszen egy ilyen kapcsolat megkönnyítheti utóbbi számára pl. a felelőtlen költekezést, aminek a későbbiekben lehetnek súlyos és kellemetlen következményei. A gazdasági válság kitörése óta azonban számos esetben tanúi lehetünk, hogy a magukat függetlennek tituláló központi bankok mégis – fogalmazzunk úgy – nem szokványos módszerekhez folyamodnak. Előszeretettel alkalmazzák a mennyiségi könnyítés módszerét, ami lényegében pénznyomtatást jelent. A FED, az Európai Központi Bank, a japán és a brit jegybank is évek óta alacsonyan tartja az alapkamatot, mindemellett folyamatosan növeli kintlévőségeit is. A gazdaságélénkítés egyéb eszközei nem bizonyultak már elég hatékonynak a válság körülményei között, ezért a jegybankok olcsó hitelezéssel és kötvényvásárlással pumpálják a pénzt a gazdaságba. A független intézmények tehát némiképpen mégis követik a kormányok politikáját, aktív részt vállalnak a gazdaság élénkítésében. Ilyen esetekben talán valóban ezt is kell tenni, hiszen nem szabad a dolgokat összetéveszteni, vagy félremagyarázni. A jegybank függetlensége nem azt jelenti, hogy nem végezhet olyan tevékenységeket, melyek esetleg a kormányzati intézkedésekkel összhangban pozitív hatásokat fejthetnek ki. Egy jegybank nem ettől veszít(het)i el a függetlenségét. Sőt, nyilvánvaló, hogy mindig kell lenni némi összhangnak a kormányzati szervek, és a jegybank között. Mégsem szabad azonban a jegybanknak függő viszonyba kerülni, hiszen az olyan veszélyeket hordoz magában, hogy bizonyos csoportok a rövid távú politikai céljaik érdekében, hosszú távon káros, vagy katasztrofális következményekkel járó intézkedésekre kényszeríthetik. Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis a jegybankok csupán átmenetileg képesek enyhíteni a válságtüneteket, ugyanakkor a pénzmennyiség növekedése válságos időkben, amikor a termelés csak nehezen növelhető, elszabadíthatja az inflációt.
A jegybankok mindenkori és legfontosabb feladata a hazai fizetőeszköz értékének megőrzése, ennek egyik eszköze az irányadó kamatláb meghatározása. A jegybank szabályozza a gazdaságban levő pénz mennyiségét. Ezzel képes befolyásolni más gazdasági változókat, például a rövid és hosszú lejáratú kamatok szintjét, és az árfolyamot. A központi bankok rendelkeznek a devizatartalékokkal, minek következtében az ország végső hitelezői. Gazdasági válság esetén a központi bank pénzügyi erőforrásai használhatóak fel a problémák kezelésére. Ha azonban nincs határozott választóvonal a kormányzat és a jegybank között, akkor a monetáris politika a behatároltság mellett a kormányzati politika szeszélyeinek lehet kitéve. Egyes vélemények szerint a jegybanki szerepvállalás körüli vita azért sem mellékes, mert olyan horderejű, hogy az egész kapitalista rendszer jövőjét befolyásolhatja.
