Voltak olyan pillanatok, amikor úgy éreztük, az uniós tagság kéznyújtásnyira van csupán, egészen közel állunk ahhoz, hogy teljes jogú tagjai legyünk a rengeteget emlegetett Európai Uniónak. Senki nem vonhatja kétségbe, hogy az ókontinens ezen közösségéhez tartozni előnyökkel kecsegtet. Sokan fogalmaztak meg a közelmúltban olyan véleményeket is, mi Európában vagyunk, európai értékrendet képviselünk, akkor is, ha hivatalosan nem szerepelünk a tagországok listáján. A rigómezei huzavona lezárása, valamint a háborús bűncselekményekkel gyanúsított személyek kiadatása tűnt csupán hátráltató tényezőnek, majd ezek a gondok is megoldódni látszottak. Van olyan – jelenleg nagyon magas beosztású – politikus, aki nemrég még azt nyilatkozta, az unió valójában nem kívánja a tagjai között látni Szerbiát, a csatlakozási tárgyalások során pedig mindig újabb és újabb feltételeket fognak kitalálni, így gátolva meg a teljes jogú tagság elnyerését. Vannak pillanatok, amikor ez úgy tűnik, talán még be is igazolódhat. Vannak ennél még „meredekebb” elképzelések is, melyek minden túlzás nélkül nevezhetőek akár már összeesküvés-elméleteknek is arról, milyen alantas és gyarmatosító szándékok vezérlik az EU tisztségviselőit. Anyaországunkban is gyakran fogalmaztak meg nyíltan, vagy burkoltan olyan utalásokat, melyek az EU gyarmatosító szándékára utalnak, ami azért egy más dimenzió, mert Magyarország teljes jogú tagja az európai népek ezen csoportosulásának. Az unión belül az utóbbi időben jelentkező problémák az euró-szkeptikusok malmára hajtotta a vizet, így talán nem meglepő, ha olyan statisztikákat olvashatunk, olyan felméréseket hoznak nyilvánosságra, hogy kevéssel ugyan, de csökkent azon polgártársaink részaránya, akik támogatják az uniós csatlakozási törekvéseket. A választások után kialakult – sokak számára meglepő – fordulatot követően a legfelsőbb szinteken továbbra is az integrációs folyamatok folytatása mellett foglalnak állást. Az unió részéről pedig valóban továbbra is újabb követelésekkel állnak elő. Az eddigi, többnyire politikai feltételek mellett most már gazdasági jellegű, a gazdasági környezetet érintő szabályozással kapcsolatos feltételeket is megfogalmaznak.
HÁTSÓ SZÁNDÉK?
Nem kell meglepődni azon, amit felrónak Szerbiának. Aki csak tisztában van vele, melyek azok a kétségtelenül meglévő – bár gyakran megkérdőjelezett – európai értékek, és milyen módszereket alkalmaztak eddig nálunk, az nyilván tisztában van azzal is, hogy ez nem valami újabb összeesküvés, hanem van még jócskán tennivaló. Biztosan igazuk van azoknak is, akik azt állítják, az uniós tisztségviselők többsége nem ismeri a mi sajátos és specifikus belső viszonyainkat. Ez azonban nem ment fel bennünket az előbb vagy utóbb szükségszerűvé váló reformok megtétele alól, ami oda vezet majd, hogy nem csak papíron léteznek, hanem a gyakorlatban is alkalmazásra kerülnek bizonyos elvek, melyek garantálják majd a demokratikus intézmények teljes függetlenségét, valamint más európainak nevezett mércék és vívmányok alkalmazását. A gazdasági életben tapasztalható politikai nyomásgyakorlás nem egy újonnan felbukkanó jelenség itt nálunk, hanem nyugodtan lehet mondani, hogy nagy hagyománya van, kicsit sarkítva mondhatnánk, csak része a helyi néphagyományoknak. Kötetekben lehetne foglalkozni azzal a genezissel, amely az egypártrendszerben állami tulajdonban levő vállalatok politikai befolyásoltságától kezdve elvezetett a mostani állapotokig. Globális dimenziókban szemlélve a dolgokat megállapítható, hogy a miénkétől fejlettebb demokráciákban is vannak példái a gazdasági tényezők irányában kifejtett nyomásgyakorlásnak. Másrészt pedig a jelenség megfordítottja is tapasztalható, hiszen közhelyszerű, de igaz az a megállapítás, hogy a multinacionális cégek már régen túlnőtték az államhatárokat, hatalmukból eredően pedig képesek befolyásolni a politikai fejleményeket (is). Bizonyos elvek betartására azonban törekedni kell, hiszen előrelépést (mégis) csak a független intézményrendszer kiépítése jelenthet, mert még a „jószándékú” hatalomnak is tisztában kell lennie azzal, hogy egy nem kellően tökéletesített felépítmény egy fordulat után rossz szándékúak kezébe kerülhet. Sokat hangsúlyozzák, valóban tény, hogy egyrészt a saját belső viszonyaink miatt is szükség van erre, másrészt a potenciális külföldi befektetők is bizalmi kérdésként tekintenek erre. Amíg nem teszünk rendet a saját házunk táján, többségében csak olyan befektetőkre számíthatunk, akik – rendezetlen viszonyainkat ismerve – valamilyen spekulatív, vagy fogalmazzunk úgy, hátsó szándékkal jönnek ide. Illetve nem jönnek.
GAZDASÁG ÉS POLITIKA
A választások előtti ígéretek között szerepelt a közvállalatok politikától történő mentesítése. Olyan ígéreteket hallottunk, hogy szakítani fognak az eddigi gyakorlattal, és a közvállalatok élére nem politikai hovatartozás alapján nevezik majd ki a vezetőket. Az ígéret betartása úgy tűnik, még várat magára, illetve esetenként máris az ellenkezőjét tapasztalhatjuk. Pedig a gazdasági élet és a politika szétválasztása ezen is múlik. Az üzleti életben ugyanis a politikai befolyás a közvállalatokon keresztül is kiterjeszthető. Rengeteg módozata, technikája ismert ennek, így már felületes jártassággal is megállapítható, hogy létezik ilyen. Elég csak azt az egyszerű példát említeni. A (hűséges) pártkatonából közvállalati vezetővé avanzsált személy egyben üzletemberré válik, aki megválogathatja a cég beszállítóit, dönthet arról, melyik cég milyen szolgáltatását veszi igénybe, mely cégnek milyen határidőn belül fizet stb. A gazdasági bíróságok, a nem kellőképpen világos és egyértelmű jogszabályokra hivatkozva könnyen alkalmazhatják a kettős mércét, aszerint, hogy milyen a politikai indíttatás. A fejlesztési hitelek, támogatások odaítélése, a versenypályázatok lebonyolításának nem kellőképpen és megfelelő módon történő szabályozása mind olyan területek, melyek a politikai nyomásgyakorlás, befolyás érvényesítésének eszközei lehetnek. Van még mit megreformálni. Az európai parlament jelentéstevőjének kifogásai és ajánlásai valószínűleg nem valamiféle rosszindulatból születhettek. Egykori közös térségünk, közös államunk szülötte, aki ebből kifolyólag nyilván ismeri az itteni fortélyokat, módszereket, beidegződéseket és az indítékokat. Másként tekint ránk, mint azok az európai bürokratáknak nevezett tisztségviselők, akik még most sem értik, hogyan lehetséges az, ami történt.
