Gyakran beszélünk a versenyképességről . Sajnos szinte már közhely szerűvé vált a fogalom , hiszen pl . politikusok a beszédeikben , felszólalásaikban gyakran emlegetik , hogy a versenyképesség fokozása az elsődleges célok között szerepel . Leginkább azonban már nem említik , mit is értenek ezen . Az is szinte már banálisan hangzik, hogy globalizált világunkban – a gazdasági válság következményeként , de attól függetlenül is – mindinkább erősö dik a konkurencia , melynek szempontjából a versenyképesség meghatározó szerepet játszik . Esetenként már olyan benyomásunk támadhat , hogy maga a fogalom – más nagyságrendekhez hasonlóan , mint pl . a távolság , hosszúság , tömeg stb . – egyértelműen és pontosan lemérhető .
Az igazság azonban az, hogy egy többszörösen összetett fogalomról van szó, ami nehezen mérhető. Csak hozzávetőlegesen, valamiféle viszonyítási alapot kiválasztva lehet összehasonlítani pl. az egyes országok, vagy az egyes cégek versenyképességét.
POFASÚLYBAN
A Világgazdasági Fórum évente elkészíti az országok versenyképesség szerinti rangsorát. Érdemes azonban megvizsgálni, milyen módszerrel készítik el a rangsort. A versenyképességi indexnek három alappillére van. Az egyik a makrogazdasági környezeti index. A klasszikus közgazdasági megközelítés szerint ugyanis a makrogazdasági egyensúly a növekedés egyik alapvető és elengedhetetlen feltétele. Sokat lehet persze ezen is vitatkozni, sőt gyakorlati ellenpéldákat is fel lehetne hozni, vagy hivatkozni a régi megállapításra, hogy a kivétel csak erősíti a szabályt. Mindenesetre olyan értelemben mégis csak helytálló a megállapítás –, hogy a makroegyensúly a növekedés alapfeltétele –, hogy a folyamatosan tartó egyensúlytalanság növeli a bizonytalanságot a piacon, illetve ezt megfordítva, a tartós egyensúly kiszámíthatóbb gazdasági környezetet eredményez. A gazdaság szereplőinek a hatékony tervezéshez ugyanis kiszámíthatóság kell. Az állam is csak stabil körülmények között tudja hatékonyan elvégezni az újraelosztást. A másik fontos feltétel a közintézményrendszer. A jóléti állam, a közszolgáltatások hatékonysága és szintje, a jogrendszer és a piaci elégtelenségek kezelésére szolgáló intézkedések végrehajtására szolgáló eszközök megléte szintén meghatározóan jelentős tényező. A vállalatok nem tudnak eléggé hatékonyan működni olyan gazdaságban, amelyben a szerződések betartását nem garantálják, vagy a jogrendszer gyenge és lassú, esetleg nem is létezik. A harmadik alappillér a korszerű technológia alkalmazása. A klasszikus közgazdaságtan növekedési elmélete szerint, a gazdaság hosszú távon csak technológiai váltásokkal, új eredmények alkalmazásával léphet előrébb. A Világgazdasági Fórum szerint (is) a különbség a szegény és a gazdag országok között nem csupán abban rejlik, hogy mennyi alapvető élelmiszer áll rendelkezésre, hanem hogy az egyik mindennap használja a legújabb high-tech berendezéseket a háztartásában, a másik pedig nem jut még vezetékes ivóvízhez sem. A hatékony közszolgáltatás rendszere alatt a megfelelő oktatási, egészségügyi és nyugdíjrendszer értendő. Az iskolákban olyasmit kell tanítani, ami lehetővé teszi, hogy a munkaerőpiacra kikerülő emberek, az adott területen naprakészek legyenek, nyitottak a technikai újdonságokra, de legyenek új ötleteik is. Egészségügyben a korszerű berendezésekkel kell a lehető leghatékonyabban gyógyítani. A legjobb, ha minél kevesebb a beteg, azaz pénzt kell költeni a megelőzésre. Az észak-európai országok versenyképességi indexei már hagyományosan a legjobbak. A titok nyitja, hogy szinte mindegyikük kiváló makrogazdasági irányítás alatt áll, költségvetésük szufficites, a gyakorlatban szinte nem is létezik náluk korrupció, és cégeik pedig a technológiai innováció tekintetében élen járnak. Érdekes megemlíteni, hogy Finnország pl. többet költ GDP-arányosan a közjavakra, mint az Egyesült Államok. Utóbbi jelentős katonai kiadásai negatív hatásúak a versenyképesség közintézményi indexében. Másrészt viszont a technológiai indexben jó eredménnyel szerepelnek.
LEMARADÓBAN?
Szerbia versenyképességi indexe, de a rangsorban elfoglalt helye sem változott az elmúlt egy év alatt. Erre az optimisták úgy reagálhatnak, hogy megtartottuk elfoglalt helyünket, illetve nem rontottunk versenyképességünkön. Tény azonban, hogy nem is jutottunk előbbre. A 144 államot felölelő listán a 95. hely sportkommentátori kifejezéssel akár gyenge középhelyezésnek is nevezhető. Ha azokat a területeket vizsgáljuk, amelyeket az index kiszámításakor figyelembe vesznek, megállapítható, hogy némileg rosszabb a helyzet makrogazdasági szempontból, de az egészségügyben és az oktatásban is. Némi javulás tapasztalható viszont a műszaki felszereltség, a munkaerőpiac és az infrastruktúra területén. Sokatmondó, hogy átlagon aluli osztályzatot kaptunk a független állami intézmények működését illetően. Ebben az esetben a tavalyi állapotokhoz képest nem történt előrelépés. Ha a környező országokhoz viszonyítjuk a saját indexünket, megemlíthető, hogy megelőztük a 96. helyet elfoglaló Görögországot, az EU „fekete bárányát”. Még Albánia is megelőz minket a 89. helyével, de ha erre úgy tekintünk, hogy 11 helyet estek vissza a tavalyi rangsorhoz képest, akkor úgy is fogalmazhatunk, hogy ugyanabba a kategóriába tartozunk. Az egykori délszláv állam utódállamai közül Horvátország négy helyet visszacsúszva most 81., Macedónia egy helyet visszaesve 80., Montenegró pedig 72., de 12 hellyel csúszott vissza. Talán kicsit fenntartással lehet fogadni azt a tényt, hogy Bosznia-Hercegovina viszont 12 hellyel megjavította tavalyi pozícióját, most a listán a 88.. Svájc megőrizte tavalyi első helyét, 5,72-es indexével. A sereghajtó pedig Burundi 2,78-as mutatóval. Az index értéke egyébként 1–7-ig terjedhet, értelemszerűen a 7-es a legjobb, az 1-es pedig a leggyengébb érték, Szerbia jelenlegi osztályzata 3,87. A listán 2008-ban még 85-ek voltunk, 2009-ben 93-ak, rá egy évre 96-ak, majd tavaly, akárcsak idén is 95-ek. Az élmezőnytől messze lemaradtunk tehát ezen a téren. Ez nyilvánvaló a mutatószámok összehasonlítása nélkül is. Nem szabad ugyanis szem elől téveszteni, hogy a versenyképességi index mégiscsak egy önkényesen kialakított mutatószám. Úgy is fogalmazhatunk, hogy egy szubjektíven kialakított mérési kritériumrendszer objektív alkalmazása a különböző sajátosságokkal rendelkező országok esetében. Nem biztos tehát, hogy túlzottan nagy jelentősége van annak, ha egy ország egy-két helyet javít, vagy ront a helyezésén. A térség országai azonban (már Bosznia is) szép lassan lehagynak bennünket. Sajnos nem csak a versenyképességi index tekintetében…
