A közelmúltban még voltak olyan pillanatok, amikor olyanná vált a közhangulat, mintha végnapjait élné a közös európai fizetőeszköz, amikor úgy tűnt, az euróövezet napjai valóban meg vannak számlálva. Az EU egységét is megkérdőjelezték, a belső viszonyokat fenntarthatatlannak ítélték. Napok, hetek kérdése, hogy egyes tagállamok kilépjenek – ezt olvashattuk az újságokban, elemzésekben. Többen analizálták abból a szempontból is a történéseket, hogyan alakul a periférikus országok és a centrumnak nevezett kemény mag viszonya az unión belül.
Sokan jutottak arra a megállapításra, hogy a történetben Németország a kulcsfigura, a szövetség a mostani formájában addig fog létezni, míg a német érdekeket szolgálja. Kisebb tiltakozás is kibontakozóban volt, mondván, hogy a német adófizetők pénzéből mégsem ildomos a „lustákat” kimenteni. Más elemzések viszont arra mutattak rá, hogy pl. ma már semmivel sem dolgozik kevesebbet egy görög munkavállaló német kollégájánál. A nagy különbségek nem ebből erednek, hanem a hozzáállásból, valamint elsősorban abból, hogy a német munkavállaló munkája (átlagban) többszörösen hatékony, mint dél-európai társaié. Hangyákról és tücskökről szóltak az elemzések – La Fontaine állatmeséje nyomán – megszülettek a hasonlatok a szorgalmasan dolgozókról és azokról, akik csak szórakoznak, lebzselnek, nem törődnek azzal, mik lesznek később a következmények. Arra is sokan figyelmeztettek, hosszú távon fenntarthatatlan az a körülmény, hogy a közös fizetőeszközt használó tagországok önálló költségvetési politikát folytassanak.
TÁNCOLNAK SZAPORÁN?
A közös fizetőeszköz használatának előnyei a bevezetése után gyorsan megmutatkoztak. Akkor azonban a világgazdaságban a konjunktúra uralkodott. Gyenge pontjai akkor kezdtek felszínre kerülni, amikor kiütött a válság. Fontos kiemelni, hogy a görögök problémája – súlyossága ellenére – nagyságrendileg nem akkora jelentőségű, hiszen az EU egészének gazdasági erejét figyelembe véve eltörpül. Itt inkább elvekről van szó, hiszen ha valamit az egyik tagországnak elnéznek, vagy megengednek, az olyan precedenst teremt, amire hivatkozva mások is hasonló elbírálást követelhetnek. Német ellenkezés és szigor, görög kormányválságok, esetenként utcai zavargásokba torkolló tiltakozó megmozdulások borzolták a kedélyeket. Közben –ahogyan az ilyen összetett helyzetekben már megszokhattuk – a különféle összeesküvés-elméletek is megszülettek. A dollár és az euró párharcáról, különböző hatalmi struktúrák titkos célkitűzéseiről kezdtek beszélni. Meglepő felvetések és kombinációk is felmerültek. A görögök pl. felvetették a második világháborús kártérítés aktualizálását a németek irányában. Közben pedig ismét megbizonyosodhattunk róla, hogy a piacok „buták” és vakok. A hatékony piacok elmélete néven ismert teória szerint az információk gyors terjedésének korában a rendelkezésre álló információk azonnal beépülnek az árakba. Az információk értelmezése azonban valóban bután és vakon történik – még mindig – ennek következménye volt az elmúlt években tapasztalható szeszélyes ingadozás.
A politikai fejlemények szintén képesek információ gyanánt befolyásolni a piaci mozgásokat. A közelmúltban a német pénzügyminiszter egyértelműen és világosan kimondta: „Az európai gazdasági integráció és az euró valamennyi résztvevőnek előnyös, de a legtöbb hasznot Németországnak hajtja, ezért a németek veszíthetnek a legtöbbet, ha kudarcba fullad a közös fizetőeszköz projektje. A mindenkori német kormányt már az alaptörvény preambuluma is arra kötelezi, hogy tűzön-vízen át kitartson az európai egység eszméje mellett, és Németország a legnagyobb haszonélvezője is az integrációnak. A berlini vezetés ezért mindenben támogatja a válsággal küzdő euróövezeti államokat, és úgy látja, hogy a válság kezelése sikeres. A friss makrogazdasági adatok mind azt jelzik, hogy ütemesen halad az államháztartási konszolidáció, és javul a gazdasági versenyképesség Írországban, Portugáliában, Spanyolországban és Olaszországban is. Ugyanakkor a pénzpiaci bizalom még nem állt helyre, ezért nem szabad találgatásokba bocsátkozni arról, hogy a Görögországnak hitelező trojka – az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap – milyen eredményre jut a görögországi hitelprogram végrehajtásáról szóló vizsgálat végére.” Utalt arra is, a hitelezők októberig arra a megállapodásra juthatnak, hogy újabb adósságelengedés nélkül kezelhetetlen marad a görög válság. Ehhez azonban azt is hozzáfűzte: „Németország a legnagyobb tisztelettel viszonyul Görögországhoz, mert a dél-európai ország lakossága a németek számára elképzelhetetlen" súlyú áldozatokat vállalt a stabilitás helyreállításáért.”
Európai tücsköket és hangyákat emlegetnek tehát, nézzük most La Fontaine eredetijét, vidékünk szülötte Kosztolányi Dezső kiváló fordításában:
A tücsök meg a hangya
A tücsök dalolt egyre, bár
Ízzott a nyár,
Úgyhogy mikor jött a komor
Tél, része gond volt és nyomor:
Még egy picinke kisdarab
Legye, vagy férge sem maradt.
Hét ment is a hangyához át
Elpanaszolni nyomorát,
És kérte, adjon néki kölcsön
Zsákjába egy kis magot töltsön.
Új aratásig, legalább.
„Majd megadom, lesz erre gondom,
Nyáron, tücsök-szavamra mondom
A tőkét meg a kamatát."
Bosszantja a tücsök kalandja,
Nem is adott magot a hangya. –
De ezt kérdezte végre tőle:
„Mit tettél a meleg időbe?"
„Éjjel-nappal munkába voltam,
Fűnek-fának folyton daloltam." -
„Daloltál? rendbe van, komám,
Akkor ma táncolj, szaporán." –
Talán furcsa lehet egy XVII. században íródott állatmesét idézni az aktuális világgazdasági történések kapcsán. Ma is aktuális kérdés azonban, kik fizetik meg a tőkét és kamatát, és lesznek-e, akik táncolnak szaporán…
