Esetenként olyan biztató jelzéseket tapasztalhatunk, ami arra enged következtetni, hogy a világgazdaság lassan kifelé evickél a válságból, majd arra kell rádöbbennünk, hogy a helyzet, ha nem is reménytelen, a nehezén még korántsem vagyunk túl. A bizalomhiány és az (általános) eladósodottság a legaggasztóbb fejlemények. Mind több az olyan ország, mely esetében az eladósodottság mértéke meghaladja az évi bruttó társadalmi termék száz százalékát, vagy vészesen és megállíthatatlanul közelít felé.
A tartósan fennálló költségvetési hiányok és a megtorpanó, negatívba forduló gazdasági növekedés (ami már csökkenés) mind nagyobb terhet jelentenek a recsegő-ropogó társadalmi ellátórendszerek szempontjából. A hitelminősítők sorozatos leminősítéseit is vészjelzésként foghatjuk fel. A bizalom hiánya és a kétségtelenül fennálló kockázatok miatt a hitelezők csak egyre nagyobb hozamokért cserébe hajlandóak kölcsönöket folyósítani, ami a helyzet további súlyosbodásához vezet. A fejlettebb régiókban mindezeket a meglévő gondokat még csak tetézi a társadalom elöregedése. A kérdést többen próbálják hosszabb távlatokban vizsgálni, hiszen egyértelműnek tűnik, hogy ezúttal nem valami rövid ciklusból eredő átmeneti anomáliával állunk szemben. Vitatkoznak azonban továbbra is azon, hogy a fiskális megszorító intézkedések, vagy a növekedést ösztönző beavatkozások, esetleg a kettő kombinációja vezethet effektív eredményekhez. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik aktuális tanulmánya is éppen ezekkel a témákkal foglalkozik, melyben többi között szerepel, hogy a kiigazító intézkedések tartóssága fontos szempont, más részről a – szerintük – jónak tartott intézkedések csak hosszú idő távlatában hozhatnak eredményeket. Az IMF-et kritizálók szerint a valutaalap ezzel csak beismeri eddigi elképzeléseinek kudarcát, mások szerint csak (ideológiában is) alkalmazkodik az aktuális körülményekhez, megint mások realitásként tekintenek a tanulmányban leírtakra.
TÖRTÉNELMI TAPASZTALATOK
Az elmúlt 150 év tapasztalataira hivatkozva a valutaalap aktuális tanulmánya szerint a megszorító intézkedéseket kombinálni kell a növekedést ösztönző intézkedésekkel. A kiigazító lépéseknek tartósaknak – választási ciklusokon is átívelőknek – kell lenni, el kell fogadni egyben, hogy az államadósság csökkentése nem vihető keresztül rövid idő alatt. A legfejlettebbek közül a múlt század 70-es 80-as éveinek „bezzegországa” Japán a legeladósodottabb. A távol-keleti ország államadóssága meghaladja az aktuális (2011-es) GDP 220 százalékát, Görögország 160, Olaszország 120 százalékkal „büszkélkedhet”, de az Egyesült Államok államadóssága is meghaladja a tavalyi GDP értékét. Izland és Belgium adóssága is a 100 százalékos határértéken mozog. Nobel-emlékdíjas közgazdászok is különbözőképpen tekintenek az előállt helyzetre, esetenként alapjaiban eltérő megoldási lehetőségeket vázolva fel. A fiskális megszorítások és a szigorú költségvetési politika az egyik tábor állandó vesszőparipája, ami a kormányzati kiadások csökkentésében látja az államadósság csökkentésének helyes módját. A másik fő irányvonal a megszorítások helyett a növekedés ösztönzését preferálja. Pénzügyi serkentőintézkedésekkel – legfőképpen a kormányzati kiadások növelésével – gazdasági növekedést kell generálni, minek következményeképp az államadósság egyszerűen kinőhetővé válik. Alternatív módszerként emlegetik még a pénzügyi elnyomás néven ismert teóriát, amikor a bankbetétek és állampapírok kamatánál magasabb az infláció. A valutalap tanulmánya kitér a történelmi tapasztalatokra is. Valóban tanulságos lehet, hogy a korábbi krízisekből milyen következtetésekre lehet jutni. Az elemzés 1875-ig visszamenően 26 ország olyan esetét vizsgálja, amikor az államadósság – GDP arányosan – túllépte a százszázalékos szintet. A tapasztalatok azt mutatják, az érintett országok akkor értek el valós eredményeket, ha a növekedés ösztönzését és a költségvetési hiány csökkentését megpróbálták egy időben kombinálni, de még akkor is csak úgy voltak eredményesek, ha valutaleértékeléssel segítették az export növekedését. A valós sikerhez tehát a monetáris politika eszközeire is szükség volt.
ELLENSZÉLBEN NEM FOG MENNI
A Nemzetközi Valutalap tanulmányából az is kitűnik, hogy az államadósság csökkentése és a költségvetési egyensúly megteremtése – a nehéz helyzetben lévő országok számára – időbe telik. Általában tízéves periódust emlegetnek, mialatt rendbe lehet tenni egy ország gazdaságát és pénzügyeit. Ehhez azonban – helyes irányban megtett intézkedések mellett – kedvező, vagy legalábbis nem kirívóan kockázatos világgazdasági légkör, megfelelő környezet is szükségeltetik. Említettük, hogy a valutaleértékeléssel történő exportösztönzés is egy elengedhetetlen instrumentuma a folyamatnak. A szakemberek azonban ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a valutaleértékelés lényegében egy zéróösszegű játszma. A nettó export növelését nem tudja minden állam egyidejűleg végrehajtani, mert a globális kereslet is stagnál, vagy csak minimális mértékben növekszik. A világgazdasági hangulatot vizsgálva az is egyre szembetűnőbb, hogy a feltörekvő országok és a fejlettek nézetei kezdenek mindinkább eltávolodni egymástól. Ma már a többleteket felmutató államok is ellenállnak a fizetőeszközük felértékelődésének, inkább recessziós-deflációs gyógymódok alkalmazására kényszerítik a deficites országokat. Az ebből eredő valutaháborús csaták valóságos kereskedelmi háborúkba torkollhatnak, ha a globális növekedés tovább lassul. Ami az Egyesült Államokban történik – már megszokhattuk – kihatással lesz az egész világgazdaságra. Az amerikai költségvetési törvény alapján 2013 első munkanapján lép hatályba automatikus amerikai államháztartás-hiányt csökkentő intézkedéscsomag. Sokak szerint most ez jelenti majd a legnagyobb egyedi, rövid távú kockázatot a világgazdaság kilábalására. A drámainak titulált amerikai költségvetési kiigazítások életbe lépése recesszióba sodorhatja az amerikai gazdaságot, vele együtt a világgazdaság egészét is – jósolja elemzésében az egyik vezető nemzetközi hitelminősítő. A Fitch Ratings negyedéves világgazdasági helyzetértékelése szerint a tengeren túl kidolgozott költségvetési csomag intézkedései a legjobb esetben is megfelezhetik a világgazdaság (jósolt) növekedési ütemét 2013-ban.
