A halmozódó belső gondok megoldására szólították fel az Európai Uniót és az Egyesült Államokat is a tokiói kongresszuson. „Jobb helyzetben vagyunk, mint hat hónappal ezelőtt. Ugyanakkor továbbra is jelentős kockázati tényezőkkel nézünk szembe” – állapította meg Tharman Shanmugaratnam, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Tanács elnöke. Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap vezérigazgatója arra biztatta az EU-t, hogy állítsa csatasorba az eurózóna mentőalapját és az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programját a most már minden bizonnyal elhúzódó adósságválság megoldása érdekében. Annak a véleményének is hangot adott azonban, hogy önmagában fiskális eszközökkel nem lehet megoldani a válságot, azoknak monetáris, de egyéb gazdaságpolitikai intézkedésekkel is párosulniuk kell. A már előzőleg is ismert, esetenként eltérő vélemények is elhangzottak újra. Egyesek a megszorítások bevezetését sürgetik, mások viszont a problémák megoldását az élénkítésben látják. A megszorításokkal utóbbiak szerint csupán szenvedésnek teszik ki az emberek nagy tömegeit, az eredmények pedig rendre elmaradnak. A megszorítás vagy élénkítés vitával kapcsolatban Lagarde emlékeztetett arra a kétségkívül fennálló tényre, hogy az élénkítő intézkedéseket mindig csak újabb kölcsönfelvétellel lehet finanszírozni. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter kifejtette, hogy jelenleg a kormányok mozgástere erősen korlátozott: „A kormányok nem tudnak munkahelyeket teremteni, csak olyan környezetet, amely ösztönzi a befektetőkét és a vásárlókat” – mondta. Szerinte az államadósság növekedése nem segíti, hanem egyenesen hátráltatja a gazdasági növekedést. Az ezzel kapcsolatos ellentétek érezhetően rányomták a bélyegüket a tanácskozás hangulatára.
ÁZSIA LENDÜLETE (IS) ALÁBBHAGY?
A találkozót megelőzően a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója komoly aggodalmának adott hangota globális gazdaság állapotával kapcsolatban. Úgy nyilatkozott, nem várható a globális gazdaság növekedésének a felgyorsulása. Ellenkezőleg, a bővülés üteme lassúbb lesz az eddig vártnál. Elégtelennek értékelte az euróövezeti válság megoldása céljából tett eddigi intézkedéseket, és azon véleményének adott hangot, hogy egy átfogóbb terv kidolgozására van szükség, hogy a problémát megoldható legyen. A német pénzügyminiszter viszont arra mutatott rá, hogy Európa már számos eredményt elért a válság kezelésében, ugyanakkor nagyobb figyelmet kellene szentelni az amerikai költségvetés egyre súlyosabb gondjainak. Hangsúlyozta, hogy nem csupán Európa az okozója a világ minden gondjának. A kormányok alábecsülték a megszorítások káros hatásait a gazdaságra, vélekedett viszont Lagarde, aki szerint nem kell a megszorító intézkedésekhez ragaszkodni akkor, ha egy adott ország vezetése a gazdaság zsugorodásával szembesül. Együttműködésre kész lépéseket vár el a nagyhatalmak politikusaitól a kilábalás felgyorsítása érdekében. A pénzügyi szektor reformját, a magas államadósságok leépítését elősegítő, hiteles középtávú stratégiák kidolgozását, a munkahelyteremtés támogatását, valamint a globális egyensúlytalanságok kiküszöbölését emelte ki, mint a válság megoldásának sarkalatos pontjait. Úgy véli, a kilábalás lassú és hosszadalmas lesz, de hatásai már érezhetők a fejlődő világban is. A feltörekvő országok húzták ki két évvel ezelőtt is a kátyúból a világgazdaság szekerét, de ha tovább lassul a fejlődésük, akkor erre most nem lesznek képesek. A lassulásért elsősorban az európai és az amerikai döntéshozókat tartja felelősnek, akik olyan bizonytalan légkört teremtettek, ami elriasztja a befektetőket a további beruházásoktól, és újabb munkahelyek teremtésétől. A globális gazdaság hajtóereje továbbra is Ázsia, a térség gazdasági növekedése azonban az év végéig már majdnem biztosan kisebb lesz az eddig vártnál. Az IMF most úgy számol, hogy Ázsia GDP-je 5,4 százalékkal nő az áprilisban várt 6 százalék helyett, jövőre pedig 5,9 százalékkal nő a gazdaság az áprilisban várt 6,6 százalékkal szemben.
NINCS BIZTOS RECEPT
Christine Lagarde a tokiói értekezleten azon véleményének adott hangot, miszerint nincsenek mindenhol alkalmazható receptek, ezért a kiigazítás mértéke és szerkezete, valamint ütemezése országonként eltérő kell hogy legyen. „Lehet, hogy nem értünk egyet mindig mindenben, de azt hiszem, hogy abban mindenki egyetért, hogy csak közös erőfeszítéssel lehet eredményeket elérni” – jelentette ki némileg békülékeny hangnemben az IMF vezére. A német pénzügyminiszter viszont arra is rávilágított, a gyors megoldások komoly akadálya, hogy olyan megoldásokat kell találni, melyeket az európai intézmények mellett a nemzeti kormányok is el tudnak fogadtatni a parlamentjeikkel, illetve az adott ország polgáraival. Az IMF és a Világbank tokiói közgyűlésének keretében megrendezett egyik vitafórumon Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra is célzást tett, hogy a jelenlegi helyzetből történő kilábaláshoz időre van szükség: „A gazdasági válságból való kilábalás maratonfutás, nem pedig sprint, a legfontosabb feladat jelenleg az európai és amerikai bizonytalanságok csökkentése” – mondta. A világban felhalmozódott adóssághegyek és a sokasodó problémák közepette csakis egyet lehet érteni azzal, hogy mindezek megoldásához időre van szükség. A német pénzügyminiszter frappáns válaszával azonban szintén nem lehet nem egyetérteni. Schäuble ugyanis ezt úgy kommentálta, a maratoni táv is csak akkor teljesíthető, ha az elején a jó irányban indulunk el. Nem tudhatjuk azt sem, mennyire volt szándékos a háttérben felfedhető párhuzam a hasonlatban. Az első maratonfutó a legenda szerint ugyanis egy görög(!) volt, aki teljesítette ugyan a távot, de utána holtan rogyott össze. Az is kétségtelen, hogy a legnehezebb távok teljesítése érdekében fontos, hogy jó irányban induljunk el. De vajon létezik-e, és ha igen, akkor melyik a jó irány? Az Egyesült Államok helyzete pl. azért is specifikus, mert még mindig a világ vezető gazdasága, (nem) mellesleg pedig katonai és más téren is egyedülálló szuperhatalom, ami megkönnyíti akarata érvényesítését. Ha az ő esetükben működik a megszorításokat mellőző élénkítés – a „pénzpumpák” beindítása, akár kibocsátás, akár az ország további eladósítása árán – ez nyilván nem alkalmazható az olyan országok esetében, mint pl. Szerbia. De akkor mit kell tenni? A dilemma fennáll, a megoldás ránk vár.
