A globális gazdasági válság körülményei között is vannak országok, melyek jelentős gazdasági növekedést tudnak produkálni. Ez azonban ma már nem a legfejlettebb országok jellemzője. A világhírű közgazdász – az úgynevezett osztrák iskola kiemelkedő képviselője – Hayek már évtizedekkel ezelőtt megállapította, hogy egy adott ország számára a gazdasági növekedés potenciálja annál nagyobb, minél több a kihasználatlan lehetőség. Ez azt jelenti, hogy a magasan fejlett országok már nem képesek olyan növekedést produkálni, mint azok, melyek valamilyen okból kifolyólag a múltban nem tudták a lehetőségeiket kihasználni.
A felzárkózó országok átlagos növekedési üteme jelenleg is nagyságrendekkel nagyobb, mintegy négyszerese annak, amit a fejlett ipari országok produkálnak. A felzárkózóknak – talán meglepőnek tűnhet – de jobbak a költségvetési mutatói, eladósodottságuk átlagosan szintén kedvezőbb. Ennek alapján várható, hogy a fejlettek és a felzárkózók növekedési üteme a jövőben is hasonló arányokat mutat majd. Hamarosan hozzáférhetővé válnak a végéhez közeledő idei év mutatószámai, ahogyan közeledünk azonban az újévhez, egyre pontosabb becslésekkel találkozhatunk. A globális válság ellenére a világgazdaság – összességében – mégiscsak növekedéssel zárja majd az évet. A magasan fejlett gazdaságok növekedési átlaga azonban mindössze valahol 1 és 1,2 százalék között várható, míg a felzárkózók átlaga 4,5 és 5 százalék közöttit, de még az sem zárható ki teljesen, hogy meghaladja az 5 százalékot. A gyors tempóban zajló felzárkózó növekedés több ismert közgazdász véleménye szerint – és egy mára már meghonosodott elnevezéssel élve – az úgynevezett utánzó növekedés. Ezekben az esetekben a magas növekedési ráták annak a ténynek is a következményei, hogy megvan még az a kihasználatlan potenciál, amire alapozható a további növekedés, melynek kétségtelenül vannak valamiféle határai. Az utánzó növekedés is kifullad egy idő után, erre is megvannak a történelmi tapasztalatok.
RECEPT NINCS, DE VANNAK TANULSÁGOK
A történelmi tapasztalatok ellenére mégis elmondható, hogy nem létezik egy egyszerű, általánosan alkalmazható recept, melynek alkalmazásával a szegényebb és elmaradottabb országok utolérhetik a gazdagabbakat. Ilyen már csak azért sem rendelkezhet, mert az egyes országok más-más adottságokkal rendelkeznek. A földrajzi fekvés, a klíma, az emberek mentalitása és képzettségi szintje, a vallási és egyéb szokások és hagyományok mind-mind jelentős mértékben befolyásolják az ilyen esetleges receptek alkalmazhatóságát. A már meglévő elméletek tanulmányozásával, a történelmi tapasztalatok elemzésével azonban levonhatók bizonyos következmények. Bizonyos tényezőket fel lehet ismerni, melyek erősíthetik a felzárkózási folyamatokat. Az emberek képzettségi szintjének az általános emelése, az oktatási feltételek javítása mindenképpen sokban hozzájárulhat ahhoz, hogy a felzárkózás felgyorsuljon, illetve egy bizonyos fázisában ne rekedjen meg. A felzárkózási folyamat egy bizonyos, nevezzük úgy, hogy második szakaszában ugyanis a növekvő bérköltségek hatására egyes vállalatok az alacsony képzettségi szintet igénylő termelést szinte szabályszerűen – a saját érdekeiktől vezérelve – átköltöztetik olyan régiókba, ahol még mindig olcsóbb a munkaerő. A térség azonban egy tudatos képzési és oktatási politikának köszönhetően ezek után is vonzó maradhat, most már azon cégek számára, melyek tevékenysége komolyabb szakképzettséget igényel. A két folyamat kölcsönösen erősítheti egymást. A hazai viszonyok figyelembe vételével elindított tudományos alapokon nyugvó kutatásfejlesztés és a műszaki innováció sokkal eredményesebb és hatékonyabb lehet a korszerű külföldi technológiák meghonosításánál, egyben jótékony külső forrásként jelenik meg az egész hazai gazdaság számára. A jelentkező kedvező áttételes hatások, költségek és bevételek tekintetében is jóval hatékonyabb módszer – a történelmi tapasztalatok alapján – mint az egyes ágazatoknak nyújtott egyszeri anyagi segítség. Az egész térség alapvető gondjai közé tartozik a krónikus tőkehiány és a technológiai elmaradottság. Az azonos fejlettségű térségek könnyebben integrálódnak, könnyebben képesek jól működő és összhangban tevékenykedő gazdasági közösséget alkotni. Mások viszont úgy vélekednek, a gazdasági felzárkóztatás elképzelése csak egy frázis, egy szépen hangzó álom, de lényegében hazugság. Akik ilyen megállapításra jutottak, azzal érvelnek, hogy a fejlett térségek nyíltan nem vallják be ugyan, de a valóságban tisztában vannak azzal, hogy hosszú távon nem érdekük, hogy – esetenként még a saját pénzüket is ráfordítva – potenciális versenytársakat neveljenek maguknak.
INDULJUNK EL A KISTIGRISEK NYOMÁBAN
Térségünk államainak az ázsiai „kistigrisek” példáját kellene utánozni a gazdasági felzárkózás érdekében – vélik sokan. Ha kiemelünk közülük egy államot, akkor talán a legkézenfekvőbb Dél-Korea példáját vizsgálgatni. Valóban egy igazi sikertörténet, hiszen 20-25 év alatt egy elmaradott ország felzárkózott a világ élvonalához. Az egykori egységes állam másik fele, Észak-Korea gazdasága ma is jelentősen elmaradott. Ezt azért érdekes megjegyezni, mert az egykori egységes Korea fejlettebb része éppen az északi régió volt. Az 1910-től 1945-ig tartó Japán megszállás idején erőteljes volt az iparosítás. 1953-ban a polgárháború két részre osztotta az államot, a fejletlenebb déli rész átlagjövedelme abban az időben nem érte el a ghánai jövedelem felét sem, pedig a ghánai is nagyon szerény volt. Ma viszont Dél-Korea a világ egyik legfejlettebb országa. Pedig ők azok, akik tipikusan semmit sem találtak ki, mindent többnyire másoktól, elsősorban főként az egykori megszállótól, Japántól vettek át, vagy lestek el. A növekedési modell, amit a többi ázsiai kistigris is átvett, lényegében a gazdaságfejlesztő állam modellje. Dél-Korea nem a külföldi működő tőkére alapozta a gazdasági fejlesztést, hanem saját cégeire. A jelenlegi szerbiainál alacsonyabb jövedelmi szinten sem mondták azt, hogy nincs hazai tőke, a külföldi beruházókra kell támaszkodni. Buddhistákra jellemző türelemmel és a konfuciánus vallás szervezettsége szerint takarékoskodtak, hogy a megtakarításokat fejlesztésekre fordítsák, melyek viszonylag gyorsan meg is hozták az eredményeket. A külföldi befektetőket az állam különféle módon igyekezett távol tartani, mégis olyan cégeket sikerült létrehozni, melyek nevét ma a világban mindenki ismeri. Ha a KIA, Deawo, Hyundai vagy a Samsung márkanevet említjük, kevesen vannak, akik ne ismernék. Dél-Korea sikere nem a külföldi tőke vonzásán alapult, hanem éppen azon, hogy saját ipari konglomerátumokat hozott létre. A gyártó részlegek a cégcsoport alapanyaggyártóitól vásároltak, ha pénzre volt szükségük, a cégcsoport bankjának a hiteleit vették igénybe. Hittek a hazai tőke multiplikátor hatásában, abban, hogy a tőke otthon maradva és körbe forogva fejti ki jótékony hatását, egyre jobb életszínvonalat biztosítva a teljes lakosságnak.
