2024. szeptember 12., csütörtök

Szüneteltetik a tüntetéseket a gazdaszervezetek

A választásokig szüneteltetik a tüntetéseket a szerbiai termelők – jelentette be az eddigi tiltakozásokat szervező Bánáti Mezőgazdászok Egyesületeinek Szövetsége. Közleményükben kiemelték: a jelenlegi kormánynál nem találtak megértésre, ezért követeléseikkel hamarosan az új államvezetéshez fordulnak.

A döntést a többi szerbiai szövetséggel együtt hozták meg, amelyek szintén elutasítják azt, hogy az állam vezetősége 8 ezer dináros hektáronkénti támogatással intézze el az ennél sokkal nagyobb problémát – mondta Dragan Kleut, a bánáti szövetség elnöke.

Az egyszeri támogatások növelése ugyanis csak az egyik volt azon követelések közül, amelyekkel a gazdák az államvezetéshez fordultak. Ahogyan arról beszámoltunk, a fenntartható termelés érdekében 200 eurós állami támogatást kértek hektáronként, és ennek a rendszeres folyósítását is szorgalmazták. Követelték, hogy az árkorlátozás mellett az államvezetés 8 százalékra csökkentse az üzemanyagra felszámolt általános forgalmi adót, de a tejpor és hús behozatalának korlátozását is javasolták.

A gazdák továbbra is az ország mezőgazdasági rendszerének teljes átalakítását szorgalmazzák – szögezte le sokadszorra Kleut. Ugyanakkor arra biztatta a termelőket, hogy menjenek ki a választásokra, és „saját jövőjüket szem előtt tartva adják le a voksukat”.