2024. szeptember 12., csütörtök

Januártól béremelés az oktatásügyben

A kormányfő szerint megállapodtak a pedagógus-szakszervezetekkel – A másik fél elégedetlen a tárgyalások kimenetelével

Miloš Vučević miniszterelnök az oktatási szakszervezetek képviselőivel folytatott megbeszélés után elmondta, a kormány előtérbe helyezi az oktatásban dolgozók anyagi helyzetének javítását. Fizetésüket január 1-jétől 12 százalékkal növelik, továbbá 8 százalékos emelést kap a nem oktatói állomány (az adminisztrációs, a takarítószemélyzet stb.), valamint a közszférában dolgozó többi alkalmazott.
Vučević rámutatott, hogy a tanügyesek béremelése a közszférában dolgozó többi alkalmazotthoz képest 50 százalékkal lesz magasabb, így a kezdőbér az oktatásban a szerbiai átlagkereset 94 százalékát teszi majd ki. Hozzátette: Szerbia kormánya törekedni fog arra, hogy az oktatási kezdőbért kiegyenlítse a szerbiai átlagfizetéssel, ami az oktatási szakszervezet egyik követelése.
Közölte azt is, hogy az oktatási szakszervezet legtöbb követelése, amelyet a tavaly aláírt jegyzőkönyv határoz meg, teljesült. Például a büntető törvénykönyv módosítása kapcsán elmondta: hamarosan bekerül a parlamenti procedúrába, hogy a tanárok státusa az ügyvédekéhez hasonlítson a bántalmazás következménye tekintetében. Az erre vonatkozó törvénymódosítást az év végéig elfogadja a parlament.
A megbeszélésen, amelyen Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter és Saša Stevanović, a pénzügyminisztérium államtitkára is részt vett, megállapodtak arról, hogy folytatják a megbeszéléseket a munkavállalók anyagi helyzetének javításáról.
Megállapodás született arról is, hogy Szerbia kormánya és a szakszervezetek együtt fognak dolgozni az oktatás helyzetének javításáról szóló stratégiai dokumentum elfogadásán – nyilatkozta a kormányfő.
Mirjana Gašić, az Oktatásügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniójának szóvivője a sajtónak kijelentette, hétfőn megtartják az egynapos tiltakozást, mert nem sikerült megállapodásra jutni a kormány képviselőivel. A 12, illetve 8 százalékos béremelésre reagálva elmondta: véleményük szerint nem kellene ilyen különbséget tenni az iskolákban dolgozó oktatói és a nem oktatói gárda között. Az iskolákban hétfőn 10 órakor tartják a szakszervezeti összejöveteleket, majd több városban békés utcai tiltakozó megmozdulásokat tartanak a minisztérium helyi irodái előtt.

 

Nyitókép: Ótos András felvétele