Folyamatosan vitatéma, hogy az egypólusú, kétpólusú, vagy a többpólusú világrend lenne kedvezőbb az emberiség további fejlődése, gazdasági értelemben vett felemelkedése szempontjából. Egyik verzió sem nevezhető minden szempontból tökéletesnek. Mindegyiknek megvannak az előnyei és hátrányai. Nemrég az amerikai gondok borzolták a kedélyeket, mozgatták a tőzsdéket. Egy ideje azonban a világ üzletemberei aggódó tekintetüket Európára vetik. Amerikában nem történt komoly változás, nem mondhatjuk, hogy a helyzet jelentősen javult. Mégis sikeresnek tűnik, a sokak szerint csak figyelemelterelő hadművelet, minek nyomán most mindenki az euró sorsáról beszél, ami közvetlenül befolyásolja az unió jövőjét is. Egyesek szerint egy ádáz és kíméletlen valutaháború zajlik, melynek főszereplői a dollár és az euró.
A dollár és az euró jövőbeni sorsa egyaránt azon múlik, milyen lesz a mostani válság végkifejlete. A tét pedig, hogy melyik fizetőeszköz milyen mértékben tudja a jövőben betölteni a világpénz szerepét, ami számos előnnyel jár. A huszadik század második fele egyértelműen a dollár jegyében zajlott. Amerika szuperhatalommá nőtte ki magát. Gazdasági és katonai szempontból egyaránt. A II. világháború után a világ legerősebb gazdasági hatalmai megállapodtak az új nemzetközi pénzügyi rendszer alapjaiban, ami Bretton Woods-i rendszer néven ismert. A dollár központi szerepet kapott, mert az USA vállalta, hogy az arany árához viszonyított fix összegért váltja az összes valutát. A 60-as évek végén a dollár nyomás alá került, mert az amerikai gazdaság túlzott deficitet halmozott fel. Pozícióját azonban megtartotta, mert nem volt más alternatíva. Valami hasonló történik most is. A folyamat pedig valóban szemlélhető úgy is, arra megy ki a játék, hogy a dollárnak ne legyen vetélytársa, s Amerika megtarthassa vezető nemzetközi befolyását.
Más időben, más helyen, ugyanaz
A válság hatására erősödött a korábban is létező igény a tartalékvaluták diverzifikálására. A tartalékvaluta olyan pénznem, melyben sok állam és nemzetközi szervezet a devizatartalékait tartja. Egyben ellátja a fizetőeszköz szerepét olyan fontos termékek esetén, mint a kőolaj vagy a nemesfémek. A kibocsátó ország előnye, hogy olcsóbban vásárolhat a világpiacon, mint a többiek. Másoknak ugyanis minden tranzakciónál az átváltás költségét is fizetni kell. Ez nem mindig jelentős tétel a termék árához képest, mégis költség. A huszadik század végén a kelet-ázsiai régió, az exportvezérelt stratégiát követve, lassan kezdett kiemelkedni a perifériából. Az alulértékelt valutaárfolyam segítségével megvalósított exporteredmények elősegítették a térség gazdasági felemelkedését. Sokban hasonlított ez, az európai országok és Japán által korábban követett felzárkózási stratégiához. Bizonyíték egyben, hogy a történelem mennyire ismétli önmagát. Részben más szereplőkkel, más helyen és más időben, de ugyanaz történik.
A már 1969-től létező – eredetileg a Bretton Woods-i rendszer védelme érdekében létrehozott, igazán fontos szerepet azonban sosem játszó kosárvaluta – az SDR szerepének bővítése sem a mostani válság következtében kialakult ötlet. Eredetileg a nemzetközi likviditás érdekében, a dollár támogatására hozták létre. Akkor a fennálló problémák némileg hasonlóak voltak a jelenlegiekhez. SDR – Special Drawing Rights, azaz „különleges lehívási jogok” – szabadon használható elszámolási pénzneme a Nemzetközi Valutaalap tagországainak. Az SDR értékelése úgy történik, hogy a jelentősebb nemzetközi valutákat, melyeket a nemzetközi kereskedelemben előfordulnak, egy valutakosárban egyesítik. Jelenleg a pénznemek a kosárban súlyuk szerint a következők: az USA dollár, az euró, a japán jen és az angol font sterling. Az euró bevezetése előtt a német márka és a francia frank is benne volt a kosárban.
Angol és eszperantó
A világgazdaság stabilabb működéséhez és az egyensúlytalanságok hatékonyabb kezeléséhez az SDR szerepének erősítése elméleti szempontból helyes irány. Ami azonban elméletben tökéletes, tudjuk, a gyakorlatban sokszor működésképtelen. A világgazdasági erőviszonyokat tükröző valutakosár összeállításához pl. Kínának reformokra lenne szüksége, ami csak fokozatosan képzelhető el. Pekingnek liberalizálnia kellene gazdaságát, konvertibilissé tenni a jüant, hogy bekerülhessen a valutakosárba. Az euró sem lesz képes hamarosan átvenni a dollár szerepét. Egyrészt a nemzetközi tartalékok tehetetlensége, másrészt az unió válsága és az európai pénzügyi piacok hiányosságai miatt. Pedig egyetlen aktuális alternatívája a dollárnak az euró, amely jelentős gazdasági térséget fed, az intenzív kereskedelem és tőkemozgás révén pedig a világpiacon nagy mennyiségben elérhető. Nem véletlenül az olajár esetében is az euró merült fel lehetséges alternatív árjegyzési mértékegységként. A dollár visszaszorulása egy évtizede gyorsult fel, akkor, amikor megjelent a globális színtéren az euró. Az euró világpénzre jellemző jegyeket mutat, egyelőre azonban nem várható, hogy megelőzi a dollárt. A háttérben nyilván dolgoznak is azon, hogy ne előzze meg. Nem alaptalan feltételezni, hogy tényleg „hadüzenet nélküli” valutaháború zajlik. Időnként megpróbálják megtörni a dollár egyeduralmát, a maga sajátos eszközeivel az USA pedig védi azt, illetve gyengíteni próbálja más valuták jelentőségét. A helyzet ellentmondásos. A fejlődő államok a dollár leváltásáról tárgyalnának, majd ráébrednek, a dollár trónfosztása nagyon rosszul érintené őket is. A dollár gyengülése saját pénzük felértékelődését jelentené, amivel romlana a versenyképességük, de dollártartalékaik értéke is erodálódna. Sőt, a kialakuló krízis végül hozzájuk is begyűrűzne.
A válság tehát paradox módon megint inkább erősítette a dollár pozícióját, mintsem gyengítette. A világszintű kockázatnövekedés miatt a dollárban kibocsátott amerikai kötvények, mint kevésbé kockázatos befektetések, ismét nagy vonzerőre tettek szert. A dollár iránt megnőtt a kereslet, ami a felértékelődését eredményezte. Az egyik elemző nagyon találó hasonlattal jellemezte a helyzetet. A dollár olyan, mint a világ közvetítő nyelveként funkcionáló angol nyelv, az SDR pedig olyan, mint az eszperantó. Egy nép nyelve világnyelvvé vált, míg az eleve ilyen célra alkotott mesterséges nyelv elterjedése utópia maradt. A tanulság ebből talán annyi: a világban felbukkanó szeszélyes hóbortok, és időszakos tendenciák ellenére, aki a jövőben boldogulni szeretne, az tanuljon angolul, a pénzét pedig tartsa dollárban.
