A karácsony előtti heteket a várakozás időszakának szokás n evezni. Egy átlagos, szokványos évben ez a várakozás némiképp a megnyugvás időszaka is. Ebben a rendhagyónak nevezhető évben azonban szó nincs megnyugvásról. Sőt, a jelek szerint a bizonytalanság egészen biztosan átterjed majd a következő évre is. Kicsit erőltetettnek tűnnek az előző években is ilyenkor már divatos karácsonyi, újévi reklámok és különféle akciók, ugyanakkor nyilván a legtöbben nem tudunk mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy feltehetően mégsem kapjuk karácsonyi ajándékba az európai uniós tagjelölti státuszt. A helyzet azonban annyira ellentmondásosnak tűnik, hogy azt sem lehet megítélni, mi számít nagyobb ajándéknak: ha tagjelöltek leszünk, vagy ha kimaradunk az egészből, hiszen ami tegnap még vonzó és egyedüli jó megoldásnak tűnt, ma már lehet, hogy jobb, ha nem történik meg.
Beszélnek a gazdasági válság második hullámáról, ami hozzánk még nem gyűrűzött be teljes egészében. Lehet azonban a dolgokat másképpen is szemlélni, más szempontból pedig lehet, hogy nincs is második hullám, csak az első most ütközött falnak, és csupán visszafelé tart, újabb pusztítást végezve. A statisztikai adatokat mindig erős fenntartással kell szemlélni, mégis ha megnézzük őket, azt látjuk, Szerbiában az év első felében mintegy 3 százalékos volt a GDP-növekedés. Ez a körülményekhez képest nem is olyan rossz. A tempó az év második felében némileg csökkent, de összességében az elemzők évi 2 százalékos gyarapodásra számítanak. Ahhoz képest, amilyen nemzetközi viszonyok, és amilyen belső feltételek mellett történik mindez, az ember jogosan kaphatja fel a fejét, hogy ez akkor lényegében nem is olyan katasztrofális.
Közismert tény, közgazdasági tétel, hogy a 2 százalékig terjedő gazdasági növekedés még nem jár a foglalkoztatottság bővülésével. Ennek alapján megelőlegezhető, hogy az év végi statisztikai adatok majd azt mutatják, hogy a munkanélküliség, illetve a foglalkoztatási ráta a tavalyi év azonos időszakához képest jóformán nem változott. Ez, megint csak nézőponttól függően, de felfogható úgy is, mint siker vagy úgy is, mint kudarc. Lényegében pedig a legegyszerűbben pangásnak titulálható. A jövő fogja megmutatni, hogy ez a pangás egy olyan viszonylag nyugalmas időszaknak számít-e, amit majd visszasírunk még, vagy úgy tekintünk majd rá, mint a politikusaink kicsinyes érdekei miatt elpocsékolt kulcsfontosságú periódusra.
Rend vagy zűrzavar?
A várakozás időszakában az egész emberiség létfontosságú problémákkal kénytelen szembenézni. Pedig a nagy többség, az emberek nyilván több mint 90 százaléka feltehetően nem szeretne mást, mint békét, nyugalmat, a szebb jövő perspektíváját. Ezt a tényt meg lehet előlegezni tudományos alapokon nyugvó statisztikai módszerekkel végzett közvélemény-kutatások nélkül is. Az általános jólét megteremtésének szempontjából soha nem volt még az emberiség számára ilyen magas szinten a tudomány és a technológia, soha nem volt még ilyen fejlett a kommunikáció és az információáramlás, ami a legújabb tudományos eredmények hasznosítását jóformán azonnali hatállyal teszi lehetővé. Világunk mégis az általános gazdasági, erkölcsi, és össztársadalmi káosz felé látszik sodródni, ami magában hordozza még a legszörnyűbb események, akár egy harmadik világháború eshetőségét is. Több mint hétmilliárdan vagyunk mostanra már, ami egy elképesztő nagyságrend. Gyakran hallunk arról, hogy bizonyos számítások szerint Földünk eltartó képességét máris túlhaladtuk. Más vélemények szerint a jelenlegi körülmények között már jutna mindenkinek elegendő a javakból. Feltéve, ha változtatni tudnánk az elosztáson, és a fogyasztást is racionális méretekre számítanánk. Ez viszont sajnos csak elméleti lehetőség. Jól tudjuk, hogy a meglévő viszonyok között nem lehet más, mint utópia.
Egyenlőtlenségek
Éppen az egyenlőtlenségek gerjesztik a feszültségeket a kisebb-nagyobb közösségekben, de globális szinten is. A feszültségek pedig könnyen erőszakban, fegyveres összetűzésekben csúcsosodhatnak ki, ezért mondhatjuk azt, „veszélyes” korban élünk. Alternatíva hiányában és a nagy tömegek kétségbeesettségének következtében olyan intézkedések is elfogadtathatók a szélesebb néptömegekkel, melyeket egyébként elleneznének. Az összeesküvés-elméletekben hívők szerint a háttérből mindenre befolyással bíró hatalmi körök így készítik elő a terepet egy globális pénzügyi rendszerre történő átálláshoz. A részvény-, és tőkepiacok szeszélyes és sokszor váratlan és fenyegető ingadozása a pénzügyi világ számára is egyértelművé tette, hogy a piacok sokszor sebezhetőbbek, mint azt valaha is gondolták. Valóban voltak olyan pillanatok, amikor úgy tűnt, a „király meztelen”. Amikor az emberek hitéből fakadó hangulat betölti, vagy éppen elhagyja a piacokat, valóban kaotikus helyzet alakulhat ki. Mindebből gyakran elég ellentmondásos következtetésekre juthatunk, hiszen az összeesküvés-elméletek hívei szerint így szeretnének egy világhatalmat létrehozni, más szempontból egy, az egész világra kiterjedő, komplex pénzügyi szabályozás lehet, hogy inkább szolgálná a közjót, az átlagemberek érdekeit, mint a nyerészkedőkét, a spekulánsokét.
Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, a világgazdaságban meghatározó szerepet betöltő államoknak is, hogy a dolgok annyi szálon kötődnek egymáshoz, hogy az egyik fél csődje, kudarca végül súlyosan érinthet majd mindenkit. Ezért nem elképzelhetetlen, hogy olyan megoldások jönnek létre a közeljövőben, amire ma még nem is gondolunk. Vannak, akik szerint részben Amerika áll az eurózónában kialakult komoly válság mögött, ugyanakkor Amerikának sem lenne jó, ha a közösség bomlani kezdene, hiszen az euró „bedőlése” után a túl erős dollár csak rontana az egyébként is romló versenyképességén. Nemrég még úgy tűnt, Kína lesz az abszolút nyertese a válságnak. Nem sokkal ezelőtt még arról beszéltek, „hűteni” kell az ország gazdaságát, nehogy túlhevüljön. Ma már ott is a növekedés esetleges elmaradása, vagy lanyhulása a téma, valamint a szintén Amerikához kötődő bonyolult adós-hitelezői és kereskedelmi kapcsolatok. Az egymásra utaltság tehát nyilvánvaló. Biztosan mindenhol lesznek olyanok, akik ezt felismerik. A kérdés csupán az, hogy döntéshozó pozíciókban lesznek-e, rendelkeznek-e majd elégséges befolyással, hatalommal, ami a nyilván elengedhetetlenül szükséges világméretű pénzügyi reformok véghezviteléhez szükségeltetik? A várakozás időszaka most arról szól, elég érett-e világunk arra, hogy felismerje, mit kell tenni…
