Az utóbbi napok és hetek pénzügyi és gazdasági fejleményeit nehéz elfogulatlanul szemlélni és elemezni. Ha megnézzük, vagy elolvassuk a szélsőséges véleményeket, akkor különösen nehéz eligazodni, legfőképpen pedig arra következtetni, hogy végül mi sül ki majd ebből az egészből. Egyik régi kedves ismerősöm már többször is megkérdezte tőlem az elmúlt napokban, hogy hol tudná félretett euróját márkára váltani. Mert azt hallotta, ismét nyomják az egykori, nem csak számunkra legendás, német fizetőeszközt. Bizalmas forrásokból azt is tudni vélte, hogy 53 dinárba kerül majd egy új márka. A lelkemre kötötte, hogy azonnal értesítsem, ha megtudom, hol lehet átváltani. Mert azt hallotta, nem lehet már bízni az euróban, de más pénznemekben sem. A régi idők tapasztalatai alapján ő megint a márkára esküszik.
Ha megnézzük a TV-ben az összefoglalókat, láthatjuk, hogy a szűnni nem akaró görögországi vagy olasz tüntetéseken pl. Angela Merkel kancellárt Hitler-bajusszal, vagy SS-egyenruhában ábrázolják a panókon, Sarkozyt pedig német zászlóval a kezében, amint az Európába beözönlő német tankokat üdvözli. A bulvárlapok esetenként Európa titkos német gyarmatosításáról, máskor pedig az épp most alakuló „negyedik birodalomról” cikkeznek. Nem ritkák az olyan vélemények sem, hogy ami nem sikerült Hitlernek villámháborúban tankokkal, azt most megteszi Merkel, csak más eszközökkel. A más ideológiát hirdetők viszont éppen ellenkezőleg vélekednek. Merkel és vele együtt Németország szégyenletes kapitulációjáról beszélnek, miszerint az Európai Unió meghatározó egyénisége alávetette magát az államok felett is hatalommal bíró, a világ eseményeit döntően befolyásoló, a háttérből mindent irányító nemzetközi pénzügyi oligarchia akaratának. Szerintük Merkel kapitulált, megadta magát, és vele együtt Európa is, azok előtt, akik a nagytőke érdekeit képviselik. A mérsékelt hangvételéről ismert Der Spiegel szerint, ha a mostani intézkedésekkel meg lehet győzni a piacokat, akkor Merkel az euró megmentőjeként vonul be a történelembe, ha viszont a közös pénz elleni spekulációk folytatódnak, Merkelre úgy emlékeznek majd, mint aki először vert éket az Európai Unióba.
A monetarizmus atyjaként ismert, magyarországi zsidó bevándorlók gyermekeként született Milton Friedman egyébként már a kezdet kezdetén, 2000-ben azt jósolta, a közös valuta csak addig járul hozzá az unió felemelkedéséhez, amíg az egész térség gazdaságilag sikeres lesz. Mihelyt azonban előjönnek a problémák, a közös pénzzel is nagy bajok lesznek. A sokat kritizált, mások által pedig magasztalt Friedman 2006-ban, 94 éves korában hunyt el, így nem érte meg azt az időszakot, amikor jóslata beteljesülni látszik. 2002-ben, a Fehér Házban rendezett ünnepségen George W. Bush amerikai elnök köszöntötte a 90. születésnapjához közeledő közgazdászprofesszort. „Milton Friedman soha nem állította, hogy a szabad piac tökéletes dolog, de bebizonyította, hogy a tökéletlen piac is jobb eredményeket hoz, mint a nagyképű szakértők és a mohó bürokraták" – mondta az elnök. A mostani helyzet súlyosságát jelzi, hogy Gen Martin Dempsey, az amerikai haderő egyesített vezérkarának parancsnoka, korábbi vezérkari főnök szerint az Európai Unió válsága komoly biztonsági kockázatokat hordoz magában. Szerinte, ha az európai pénzügyi válság rosszabbra fordul, nem kizárt nagyobb zavargások kirobbanása. „Nem világos, hogy az elmúlt napok lépései elegendőek-e az eurózóna egyben tartásához. A lényeg, hogy a valutaövezet esetleges felbomlása a Pentagonnak is feladatokat adna, főként az Európában állomásozó katonáinknak" – mondta. Túlzás, vagy realitás? Esetleg terv? Az elkövetkező időszak fogja megmutatni!
NEM TÖRTÉNT SEMMI
Nem csak a cikk elején említett kedves ismerősömet, de Szerbia más polgárait is foglalkoztatja a gondolat, hogy mit tegyen most. Váltsa át valamire több-kevesebb félretett euróját, amiben megtakarításait eddig biztonságban vélte, vagy bízzon-e továbbra is a közös európai fizetőeszközben. A pénzügyi tanácsadók, ahányan vannak, annyiféle biztos receptet kínálnak és propagálnak. Saját elhatározásából, vagy a tanácsadók intelmeire hallgatva, de tapasztalható, hogy a betétesek egy része pénzét svájci frankra, dollárra, de esetenként svéd, vagy norvég koronára váltotta euróját. A cserének, a beváltásnak is megvan azonban az ára. A nálunk működő váltóirodák és bankok nem teszik lehetővé a közvetlen átváltást. Az eurót előbb dinárra kell váltani, majd a kiválasztott valuta dinárért vásárolható meg, amennyiben egyáltalán kapható, hiszen a kínálat más fizetőeszközökből csak alkalmi és gyér. Az eurót dinárra a gyengébb, vételi áron váltják, majd a másik pénznemet eladási áron lehet csak megvásárolni, ami esetenként nem kis plusz költséget jelent.
Nyilván nagyon kevesen döntenek úgy, hogy az eurót dinárra váltják, és a továbbiakban, dinárban tartják megtakarításaikat. Pedig bármennyire is meglepő, dinárunk, a gazdasági gondjaink és már „hagyományosan” szerény gazdasági mutatóink ellenére ebben az évben, Európában a moldáv lej után a második „legerősebb”, legstabilabb fizetőeszköz. A „rigómezei” fejlemények esetenként kedvezőtlen alakulása, de még a tagjelölti státusz meg nem kapása sem hatott ki a hazai fizetőeszköz árfolyamára, holott, megszokhattuk, hogy más valuták esetében ennél csekélyebb jelentőségű változások, események is komoly oszcillációhoz vezetnek. Nem javult gazdaságunk versenyképessége, romlott a korrupciós mutatószámunk, majdnem minden szempontból inkább csak pangást tapasztalhatunk, dinárunk mégis viszonylag „jó egészségnek” örvend. Sokak szerint mesterségesen tartják fenn a dinár irreális, a behozatali lobbinak kedvező árfolyamát, tény azonban, hogy a jegybank sem avatkozott be jelentősebb összegekkel az utóbbi időben. A gyér belső kereslet mellett a dinár „erejét” részben azzal lehet magyarázni, hogy nem történt semmi, amíg a közvetlen környezetünkben életre menő harcot vívnak bizonyos pénznemek a puszta fennmaradásukért. A piac mindig a várakozásokra épít, az árakban a várakozások nyilvánulnak meg. Ennek alapján pedig megállapítható, hogy nem történt semmi olyan, ami ellenkezne a várakozásokkal. Várható volt, hogy nem kapjuk meg a tagjelöltséget, hogy nem javulnak, de nem is romlanak jelentős mértékben gazdasági mutatószámaink. A jelenlegi körülmények között a piac már azt is kedvezően fogadja, ha nem történik semmi! Tartsuk pénzünket dinárban, vagy moldáv lejben? Vajon komikus, vagy tragikus, hogy ilyen dilemmák is felmerülhetnek? Ilyen időket élünk!
