2024. október 4., péntek

Uniós vám a kínai elektromos járművekre

Peking válaszlépéseket ígér

Az Európai Bizottság 37,6 százalékig terjedő ideiglenes kiegyenlítő vámot vetett ki a Kínából származó, kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos járművek (BEV) behozatalára – közölte csütörtökön a brüsszeli testület. Az egyelőre még ideiglenes büntetővámok célja, hogy megakadályozza az olcsó, kínai állami támogatással gyártott elektromos járművek EU-ba irányuló dömpingjét.

A bizottság által vizsgált három kínai gyártóra egyedi vámok vonatkoznak: a BYD esetében 17,4 százalékos, a Geely-re 19,9 százalékos, a SAIC-re 37,6 százalékos. Azokra az elektromosjármű-gyártásban érdekelt kínai vállalatokra, amelyek együttműködtek az uniós vizsgálatban, átlagosan 20,8 százalékos vám vonatkozik, amelyek pedig nem voltak együttműködők, azokra 37,6 százalékos vámot kell alkalmazni.

Peking már egy hónappal ezelőtt, az uniós vámtervezet ismertetésekor bejelentette, hogy nem fogja válasz nélkül hagyni az általuk protekcionizmusnak ítélt lépést, ez pedig akár egy kereskedelmi háború kezdete is lehet.

Ezt az is valószínűsíti, hogy sajtóértesülések szerint az Európai Bizottság azt tervezi, hogy a közeljövőben vámokat vet ki a kínai online kiskereskedőktől – például a Temu, az AliExpress és a Shein – vásárolt olcsó árukra, hogy kezelje a Kínából az EU-ba érkező nem szabványos termékek számának növekedését.

„Peking fokozott figyelemmel fogja kísérni az európai fél további eljárását, és határozottan megtesz minden szükséges intézkedést a kínai vállalatok jogainak és érdekeinek védelmében” – közölte még júniusban kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője, hozzátéve, hogy Kína nagyon elégedetlen az Európai Unió magatartásával.

Szerintük a brüsszeli bizottság protekcionista magatartást tanúsít, amely feszültséget okoz, és megzavarja a járműipar globális ellátási láncát.

A témához hozzátartozik az is, hogy az amerikai Tesla elektromos járműgyártó nehézségekkel néz szembe az értékesítésben. Az idei első negyedévben 8,5 százalékos csökkenést regisztráltak. A június végéig tartó negyedévben 443 ezer 956 járművet szállított ki, ez pedig 4,7 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

A kínai elektromos autókra kivetett ideiglenes vámok 2024. július 5-től lépnek hatályba, legfeljebb négy hónapig. Ezen időtartamon belül az uniós tagállamok szavazásával döntést kell hozni a végleges vámokról. A határozat elfogadása esetén a vámok ötéves időtartamra válnak véglegessé.

Nyitókép: BYD elektromos autó (Fotó: Beta/AP)