2024. augusztus 23., péntek

Ötezer elektromos töltőegységet telepítenek Szerbiában

Az országban bejegyzett 2,4 millió személyautó között csak mintegy 3000 villanyautó, de még ezeknek sincs elegendő töltőállomás

Jelenleg az országban 100–150 helyen tölthetők fel az elektromos autók, pontos adat nincs, mert erről nem vezetnek nyilvántartást. Annyi biztos, hogy az autópályák mentén 58 töltő található, ebből nyolcat a Szerbiai Utak Közvállalat, ötvenet pedig a benzintöltő állomások helyeztek ki – ismertette a Bloomberg Adria portálnak adott interjúban Goran Vesić építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter.

A tervezési és építési törvény tavaly júliusban elfogadott módosítása szerint az autópályák mentén négy benzintöltő állomásra legkevesebb egy elektromos töltőállomásnak kell jutnia. Az úthálózatnak azon a részén, amely a közlekedési minisztérium hatáskörébe tartozik, a tárcavezető kezdeményezésére az idén még legkevesebb 50 töltőt szerelnek fel az autópályák mellé, ebből harmincat a Zöldállomások projektum keretében létrehozott pihenőhelyeken, a többit pedig a Szerbiai Utak Közvállalat jóvoltából. Éppen folyamatban van 10 elektromos töltő felszerelése a Šid–Belgrád autópálya mellett, mindkét irányban, Belgrád és Niš között, a Ništől Preševo felé vezető úton, a Belgrád–Újvidék szakaszon, valamint  Niš és Dimitrovgrad között, továbbá még 16 töltőt helyeznek ki a Miloš Veliki autópályára és a Ruma–Šabac vonalra – sorolta Vesić. Kihívásnak nevezte a villanyáram elvezetését a töltőkig, ezért, mint mondta, úgy döntött, hogy  nagyszabású tanulmányban vizsgálják meg a napelemek elhelyezésének lehetőségét az autóutak mentén.

„A zöldállomások projektumának megvalósítása novemberben kezdődik, először hat állomást építenek, összesen 30 töltőegységgel, majd 2025 májusáig havonta kettőt, úgyhogy a projektum első szakaszában összesen 80 új töltőt létesítenek, és a mostani 58-cal együtt már az idén 114, április végére legkevesebb 164, a jövő év végére pedig több mint 300 áll az elektromos autók tulajdonosainak rendelkezésére” – vázolta a terveket Vesić.

Kevés az elektromos autó, de még kevesebb a töltő

Az országban az összesen bejegyzett 2,4 millió személyautó között csak mintegy 3000 villanyautó van, de még ezeknek sincs elegendő töltőállomás. Sokan az otthon felszerelt, vagy a vállalati, esetleg szállodai töltőegységet használják, így tudnak szűkebb területen utazgatni elektromos autójukkal, de távolabbra már nemigen merészkednek vele. Ez az oka annak, hogy ma még kevés villanyautót vásárolnak az országban – vélekedik a tárcavezető. A legnagyobb gond azonban pillanatnyilag az, hogy nehézségbe ütközik a villanyjárművek áthaladása Szerbián, mert nincs elegendő gyorstöltő. Az EU elvárásaival és utasításaival összhangban készül a vonatkozó törvény, amely majd úgy rendelkezik, hogy az autópályák mentén legalább 60 kilométerenként kell elhelyezni minimum 300 kilowattos elektromosjármű-töltőállomásokat, melyeken legkevesebb egy 150 kilowattos gyorstöltő is lesz. Mindezzel párhuzamosan országszerte bővítik az elektromos töltők hálózatát, melyre rákapcsolják a középületeket is, különösen az újabban emelt létesítményeket.

Vesić szerint a villanyautók kragujevaci gyártásának megkezdése, valamint az ilyen gépkocsik vásárlásához ígért állami segítség jelentősen felgyorsíthatja a töltőrendszer bővülését is, és szerinte a következő 2-3 évben akár 5000 töltőt is üzembe helyezhetnek – nyilatkozta a miniszter a Tanjug beszámolója szerint. Az elektromos töltők kihelyezésének legnagyobb akadályairól elmondta, hogy a hálózat bővítése közvetlenül függ a villamosenergia-hálózat és az áramátvitel lehetőségeitől. Nagy mennyiségű áramra lesz szükség ehhez is, éppen ezért a villanyenergia egyre nagyobb részét kell megújuló forrásból biztosítani. Ehhez járulnának hozzá jelentős mértékben az autópályák mellett elhelyezett napelem-rendszerek. Véleménye szerint a benzintöltő állomások – különösen a nagyobbak – számára nem lesz túl nagy teher az elektromos töltők felszerelésének kötelezettsége, sőt a villanyautó-tulajdonosok odavonzásával csak növelhetik bevételüket más szolgáltatásaik révén, üdítők, élelmiszerek eladásából.

Mennyibe kerül egy elektromos töltő felállítása?

Az ár a teljesítménytől és a rendeltetéstől függ – mondja a miniszter. A kisebb, 22 kilowatton aluli erősségű, otthoni használatra is megfelelő töltők a legolcsóbbak, a közhasználatra szánt gyorstöltők pedig a legdrágábbak. Néhány ezertől néhány tízezer euróig terjed az áruk. A 60 kilowattos beszereléssel együtt nagyjából 25.000 euróba, a 120 kilowattos 35.000-be, a 150–180 kilowattos több mint 40.000 euróba kerül. A töltés díja a helyszíntől, a töltő erősségétől és gyorsaságától függ. A Szerbiai Utak Közvállalat elektromos töltőállomásain egyelőre nem fizettetik meg a feltöltést, de ez hamarosan megváltozik. Klasszikus, 50 kilowattórás elemmel felszerelt autó esetében, mellyel 400 kilométer tehető meg, a töltés kb. 25 euróba kerül, az erősebb, 107 kilowattórás akkumulátort, amellyel 550-600 kilométer is lehajtható, 52 euróért lehet feltölteni. „Ez azt jelenti, hogy elektromos autóval utazni 40-50 százalékkal is olcsóbb, mint klasszikus járművel közlekedni. Ennél is olcsóbb, ha a villanyautót saját töltőnkkel tudjuk feltölteni” – tette hozzá Vesić.

Nyitókép: Országszerte bővítik az elektromos töltők hálózatát (Fotó: Ótos András)