2024. december 22., vasárnap

Növelik az agrártámogatásokat

A rétekre és legelőkre is fizetnek

Október végére tervezik a megemelt, hektáronként maximum 35.000 dináros növénytermesztési támogatás odaítélésére vonatkozó közfelhívás megjelentetését. Az év végéig a gazdák meg is kapják a pénzt – közölte Danilo Golubović, a kormányfő mezőgazdasági kérdésekben illetékes tanácsadója. Mint az RTS-nek mondta, növelik az állattenyésztőknek járó támogatásokat is, melyek meghaladják majd az európai uniós kifizetéseket.

A kormány hamarosan befejezi annak a törvénynek a kidolgozását, amely lehetővé teszi, hogy a rendezetlen tulajdoni jogállású földekre is fizessenek területalapú támogatást, akárcsak a rétekre és legelőkre, ha be vannak jegyezve. „Azokban az esetekben, melyekben még nem tisztázottak a vagyonjogi kérdések, bizottság alakult, és keressük a megfelelő jogi alapot arra, hogy az ilyen parcellákra is fizessünk támogatást.”

Azok, akik áprilisban igényelték a tenyészüszők utáni szubvenciót, 100.000 dináros kiegészítő támogatásra számíthatnak az előhasi üszőkre. 2025-től a hús- és tejhasznú szarvasmarhákra is 55.000 dinárt fizetnek, arról a követelésről viszont, hogy 150.000 dinárral segítsék a tenyészüszők vásárlását, még nem döntöttek. Golubović arról is szólt, hogy nagyobb támogatásokra számíthatnak azok, akik kizárólag mezőgazdaságból élnek. Kiemelte, hogy az agrártárcának van a második legnagyobb költségvetése az összes minisztérium közül. A támogatások ugyan a fejlesztési kategóriába tartoznak, de az erre szánt összeg egy részét az aszálykárok enyhítésére fordítják.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Beta