2024. szeptember 11., szerda

A halőrök éjjel is figyelnek!

Ötven darab, összesen csaknem két kilométer hosszúságú hálót koboztak el a napokban a Vajdaság Erdői Közvállalat halőrei. A rendkívüli akcióra április 20-a és 21-e közötti éjjel került sor a Duna bánáti szakaszán és a Felső-Duna-melléken annak érdekében, hogy a tilalom idején felszámolják a törvényellenes tevékenységeket – áll a közvállalat közleményében. A halőrök munkájáról Kókai Roland igazgató is beszámolt a közvéleménynek.

– A pravoszláv húsvét előtt pár nappal megnövekszik a lakosság igénye a hal iránt, és ezzel párhuzamosan a törvényellenes halászati tevékenységek is szaporodnak. Ezért a Vajdaság Erdői Közvállalat halőrei rendkívüli akciót hajtottak végre. Az éjszaka folyamán 23 halőr indult útra: hét csónakkal, két siklócsónakkal és egy mocsárjáróval járták be a terepet. Éjjellátó kamerákkal és szonárokkal próbáltak az állóhálók és az önműködő csapdák nyomára bukkanni. Ezek a halászati eszközök ugyanis áprilisban és májusban a halívás miatt tiltottak – jelentette be a helyszínről szerdán este az akció kezdetét a közvállalat igazgatója.

A Vajdaság Erdői Közvállalat olyan korszerű eszközökkel küzd a törvényellenes tevékenységek ellen, mint a tiltott halászati eszközöket azonosító szonárok és az éjjellátó hőkamerák. Az alacsony vízállású területeken pedig kivételes eredményeket értek el az air-boat-ként ismert mocsárjárókkal – áll a közvállalat közleményében.

– Egy éjszaka alatt sikerült elkobozni két kilométer állóhálót, valamint több tíz másfajta, tiltott halászati eszközt is. Emellett 11 anyahal pontyot is visszaengedtünk a Dunába, ami a halivadékok szaporodása miatt fontos – számolt be az akció eredményeiről Kókai Roland.