2024. szeptember 11., szerda

Öt euró az étolaj literje

Az ukrajnai háború kitörése óta Németországban az élelmiszerek ára jelentősen emelkedett. Különösen a német szupermarketekben árusított étolaj drágult meg. Egyes üzletekben az étolaj literje az öt eurót is eléri. Trendelburg településen az Edeka kiskereskedelmi lánchoz tartozó üzlet már nem szándékozza árusítani az étolajat ilyen magas árakkal – írja a Fenix magazin. Anja Müller, a diszkont vezetője elmondta, a hűtőszekrényben különböző zsírok találhatók sütéshez, így egy ideig ki lehet bírni étolaj nélkül. Az Edeka üzletében már ki is írták, hogy nem árusítanak étolajat.

– Nem számítottunk arra, hogy eddig fajulnak a dolgok. A polcon, ahol az étolajok voltak kitéve, egy táblára kiírtuk, miért nem értékesítünk több étolajat. 4,99 euróért ugyanis nem árusítjuk a napraforgóolaj literjét, mindennek megvan a határa – nyilatkozta Müller a német RTL tévécsatornának. Mint mondta, a vásárlók megértik a kereskedők lépését, és indokoltnak tartják.

Az étolaj egy alapvető termék, s nem lenne szabad bárhol árulni ilyen magas áron. Egyesek már az eBay weboldalon értékesítik az étolajat. Én csak szeretném végezni a mindennapi munkámat a fekete piac nélkül. A lelkiismeretem nem engedi meg, hogy ilyen magas árakon értékesítsük az étolajat – fejtette ki az üzletvezető.

Elmondta továbbá, hogy tiszteli a vásárlókat az üzletében, a legtöbbjük tisztességes és megértő, de mindig vannak elégedetlenek, akik azzal vádolják az alkalmazottakat, hogy az ilyen magas árakkal meggazdagodnak, saját maguk pedig élvezik az olcsó étolajat. Ez pedig teljesen igazságtalan és indokolatlan.

Annak ellenére, hogy a jelenlegi helyzet az étolajjal és a liszttel a WC-papír hiányára emlékeztet a lezárások idején, Müller szerint a két körülmény nem összehasonlítható. Az étolaj ugyanis hiánytermék lett, mielőtt még erről a média beszámolt volna.