2024. december 21., szombat

Stabil ellátási láncokat!

Tizedik alkalommal szervezték meg a beszállítók napját Újvidéken

A gyakorlat alátámasztja, hogy a közösségek gazdasági fejlődéséhez a cégek stabil működésére van szükség, a beszerzők és beszállítók találkozásai pedig kiváló alkalmak az ellátási láncok megerősítésére, amely az említett stabilitást erősíti meg – mondta Maja Gojković azon a rendezvényen, amely tizedik alkalommal hívta találkozóra a hazai és külföldi beszállítókat. Az eseményt az idén is az Újvidéki Vásár Master Központjában szervezte meg a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség, amely ebben az évben is az autóipari ágazatokat helyezte a középpontba. 

A beszállítók napját Maja Gojković nyitotta meg (Fotó: Tóth D. Lívia)

A beszállítók napját Maja Gojković nyitotta meg (Fotó: Tóth D. Lívia)

– A rendezvény évek óta hatásosan szolgálja a hazai cégeket azzal, hogy bevonzza a piac meghatározó beszállítóit, legyen a székhelyük Vajdaságban, Szerbia más területén vagy külföldön. Az évtizedes jubileumra a szervezők bebizonyították, hogy ezen a napon megbízható egyezségek születnek a beszerzők és a beszállítók között, legyen szó akár mikro-, kis- vagy közepes vállalkozókról vagy nagy cégekről. Az ő együttműködésük nélkül elképzelhetetlen a gazdasági növekedés. Vajdaságban egyre elterjedtebb ez a felfogás, amely a közös célok elérésével alapozza meg cégeink fennmaradását a jövőben is. A hozzáállás kialakításában nagy szerepet töltött be a tartományi kormány is, amely ösztönözte a kisvállalkozások életre hívását. Mára a hazai gazdaság 99 százalékát a mikro-, kis- és közepes vállalkozások alkotják, és ez az arány jellemzi Vajdaságot is – erősítette meg a kisvállalkozások jelentőségét a tartományi kormányfő. Ugyanakkor kiemelte, hogy a globális válságok következményeinek idejében az autóipar támogatására nagy szükség van, hisz az ágazatnak számos kihívással kell szembenéznie. Gojković szerint a hazai autóipari cégek az újításokban és a korszerű anyagok használatában találhatják meg a lehetőséget a fejlődésre.

A beszállítók napjára az autóalkatrészek gyártói mellett a fémipar képviselői, a gumi- és műanyaggyártók, valamint az elektronikai cégek is képviseltették magukat. A résztvevőket házigazdaként Darko Bulješević, a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség igazgatója köszöntötte. Beszédében kifejezte reményét, hogy az idei találkozón is számos egyezség születik a beszerzők és a beszállítók között. Az ügynökség a magyar beszállítók bevonzásához a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. segítségét kérte – tudtuk meg Dobó Istvántól, a CED szabadkai irodavezetőjétől. Kiemelte, hogy az elmúlt években nagy sikere volt a rendezvénynek, így nem volt nehéz rábeszélni a magyarországi cégeket a részvételre. A téma is vonzotta a beszállítókat, akiket a CED értesített, és az ügynökség platformján jelenthették részvételi szándékukat – részletezte a szabadkai irodavezető. A nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a beszállítók napja kiváló alkalom a két ország közötti gazdasági kapcsolatok megerősítésére, azzal, hogy egymást támogatva lépnek fel az autó- és gépipar piacán. 

A magyarországi cégek bevonzásához a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség a CED segítségét kérte: fotónkon Csáki Mihály és Dobó István, a hálózat vajdasági irodáinak vezetői (Fotó: Tóth D. Lívia)

A magyarországi cégek bevonzásához a Vajdasági Fejlesztési Ügynökség a CED segítségét kérte: fotónkon Csáki Mihály és Dobó István, a hálózat vajdasági irodáinak vezetői (Fotó: Tóth D. Lívia)

Magyarországról érkezett Újvidékre a TOM-Ferr Zrt. is. A cég 30 éve működik családi vállalkozásként, és mára számos külföldi piacon is megállja a helyét – mesélte kérésünkre Laczkó Nóra kereskedelmi igazgató.

– Magyarország legnagyobb acélcső-nagykereskedése is hozzánk tartozik, 10 ezer négyzetméternyi raktárhelyiséggel Budapesten. Tatán két gyárunk van: egy csőgyári gyáregységünk, ahol anyatekercsekből hegesztett csöveket gyártunk, de ugyanitt működtetünk egy autóipari gyáregységet is, amelyben megmunkáljuk ezeket a csöveket. Az autóipari ágazat TIR2-es beszállítóként jegyez bennünket Európa-szerte. Ennek kapcsán érkeztem ma Vajdaságba is. Évek óta tartjuk a kapcsolatot a fejlesztési ügynökség munkatársával, Ana Sušićtyal, az idén is ő értesített bennünket a lehetőségről. Az üzleti célt kiegészíti, hogy Vajdaság több szempontból is közel áll a szívünkhöz. Egyrészt csallóközi szlovákiai magyarok vagyunk, másrészt viszont Kishegyesen is van egy raktárhelyiségünk. A szerb piacot innen szolgáljuk ki – mesélt a családi vállalkozás kötődéséről Laczkó Nóra, majd kérdésünkre hozzátette: – Szerbián kívül elsősorban a nyugat-európai piac igényeit elégítjük ki: Németországban mi látjuk el a legnagyobb TIR1-es beszállítókat, de Lengyelországban és Csehországban is vannak fontos üzleteink, immár 20 éve. A szerbiai piac a kötődésen felül természetesen üzleti szempontból is fontos számunkra: úgy gondolom, hogy egy nagyszerű ország, amely szépen fejlődik. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy nagyon sok vevőnk ide helyezi át a gyártóegységeit, mi pedig természetesen oda megyünk, ahol a vevőink vannak – mondta a TOM-Ferr Zrt. kereskedelmi igazgatója.

 

A szerbiai piac iránt a budapesti székhelyű TOM-Ferr Zrt. is érdeklődött: a találkozó által biztosított lehetőségekről Ana Sušić értesíti évről évre Laczkó Nórát, a cég kereskedelmi igazgatóját (Fotó: Tóth D. Lívia)

A szerbiai piac iránt a budapesti székhelyű TOM-Ferr Zrt. is érdeklődött: a találkozó által biztosított lehetőségekről Ana Sušić értesíti évről évre Laczkó Nórát, a cég kereskedelmi igazgatóját (Fotó: Tóth D. Lívia)

Magyarország mellett a személyes üzletkötések lehetőségét 20 ország vezető beszállítói használták ki az idén: többek között Ausztriából, Olaszországból, Japánból, Németországból, Portugáliából, az Egyesült Államokból, Szlovéniából, Észak-Macedóniából, Tunéziából, Franciaországból, Svájcból és Svédországból is érkeztek cégképviselők kedden Újvidékre.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A beszerzők és a beszállítók személyes üzletkötésekkel erősíthették meg az ellátási láncokat (Fotó: Tóth D. Lívia)