Sikerrel zárult a 32. Kopaoniki Üzleti Fórum, amelyen az idén rekordszámú, 1600 hazai és külföldi szakember vett részt. A négynapos rendezvényen 37 panelbeszélgetést tartottak, három plenáris ülést és 3 speciális prezentációt. A fórumon a legnevesebb gazdasági és pénzügyi szakértők elemezték a legfontosabb gazdasági irányzatokat és kihívásokat. A konferencián olyan fontos témákról tárgyaltak mint a globális gazdaság helyzete, a kereskedelmi háborúk, az energetikai átmenet, a munkaerőpiac, valamint nagy figyelmet fordítottak az innovációkra és a mesterséges intelligenciára. Bemutatták a legfontosabb projektumokat, beleértve az EXPO 2027 világkiállítás előkészületeit.
Aleksandar Vlahović, a Szerbiai Közgazdászok Szövetségének elnöke a zárókonferencián elmondta, hogy Szerbiának mindenekelőtt a korszerű technológiára kell helyeznie a hangsúlyt, valamint növelnie kell a hazai magánberuházások számát. Csakis így fejlődhet hosszú távon a gazdasága.
– Szerbia az utóbbi években sokat tett a digitalizáció és a mesterséges intelligencia fejlődése érdekében. Az informatikai és kommunikációs szektor évről évre jobban teljesít. Szerbia megfelelő digitális infrastruktúrával rendelkezik, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a korszerű technológiák fejlődjenek. Szerbiában 2027-ben befejeződik egy infrastrukturális ciklus, amelyet a szerb kormány határozott meg. Feltettük a kérdést, hogy egy közepes fejlettségű ország miként válhat magas jövedelmű országgá. 1990 óta csak 27 országnak sikerült ezt elérni, ebből 20 európai ország, amelyek jelenleg uniós tagok – fejtette ki Vlahović
Rámutatott arra, hogy Szerbia leginkább a közberuházásokra és a külföldi direkt beruházásokra helyezi a hangúlyt, a magánberuházásokat pedig elhanyagolta. Szintén fontos figyelmet fordítani arra, hogy Szerbiában az intézmények megfelelően működjenek.
– A külföldi direkt beruházások eddig a hagyományos szektorokra korlátozódtak, a korszerű technológiákat e téren nem vették kellőképpen figyelembe. Tehát lényeges, hogy a külföldi befektetések a fejlett iparágak felé irányuljanak. Mindenképpen jó hír az, hogy Szerbiában az elmúlt 10 évben nőtt a foglalkoztatottak száma, s jelentősen csökkent a munkanélküliségi ráta, jelenleg 8 százalékon áll. Jelenleg az a kérdés, hogy Szerbiának lesz-e elegendő munkaereje, hiszen enélkül nem fejlődhet a gazdaság – fogalmazott a szakember.
Vlahović hangsúlyozta, hogy az üzleti fórum olyan rendezvény, amelyen különböző álláspontok, vélemények ütközhetnek egymással, ami mindenképpen hiányzik Szerbiában. Bemutatták a legújabb gazdasági irányzatokat és kihívásokat és a legfontosabb projektumokat is.
A rendezvényen megszületett ötleteket és javaslatokat minden évben elküldjük a szerb kormánynak. Jó volna, ha Szerbiában lenne egy általános társadalmi egyetértés az ország jövőjével kapcsolatban. Mindenképpen nagyobb hangsúlyt kell fektetni az oktatásra és a kultúrára, valamint arra, hogy az intézmények legyenek függetlenek, és mindenki egyenlő eséllyel induljon.
A konferencián szó esett még a nők és a fiatalok szerepéről a gazdaságban. A fiatalok jelentik a jövőt, ezért külön figyelmet szentelnek nekik.
– Szerbiának át kell alakítania a gazdasági struktúráját annak érdekében, hogy javítson a versenyképességen. Csakis így fejlődhet a gazdasága, és javulhat lakosságának életszínvonala. Szerbiának még sok a tennivalója, ugyanis még nem érte el Közép- és Kelet-Európát az egy főre jutó bruttó hazai termék tekintetében. A jövőben mindenképpen azon kell munkálkodni, hogy Szerbia jobb gazdasági eredményeket tudjon felmutatni. Ezért ösztönözni kellene a magánberuházásokat, szavatolni az intézmények megfelelő működését, és az eddigieknél nagyobb hangsúlyt fektetni az oktatásra és az innovációkra – fejtette ki Vlahović.
A Kopaoniki Üzleti Fórum a régió egyik legjelentősebb gazdasági eseménye, jövőre március 1-je és március 4-e között rendezik meg.

Nyitókép: Aleksandar Vlahović: Szerbia leginkább a közberuházásokra és a külföldi direkt beruházásokra helyezi a hangsúlyt, a magánberuházásokat pedig elhanyagolja (Fotó: Beta)