2024. szeptember 11., szerda

Új célok

Ezereurós fizetés, ötszáz eurós nyugdíj

Elégedett a pénzügyminisztérium eredményeivel a tárcavezető, Siniša Mali. Összegzésében kiemelte, sikerült elindítani egy beruházási hullámot és a csőd szélén egyensúlyozó országból olyan államot teremteni, amely négy egymás utáni évben költségvetési többletet jegyzett. Ennek köszönhetően a világjárvány felkészülten érte, megőrizte makrogazdasági stabilitását, és a pandémia két évében Európa leggyorsabban növekvő gazdaságának bizonyult, miközben a kormány három válságenyhítő csomaggal segítette a lakosságot és a gazdaságot. A távozóban levő kabinet megbízatási idején fontos projektumokat indítottak el, folyamatban van az Adóigazgatóság reformja és az egész adórendszer fejlesztése, az árnyékgazdaság és a tisztességtelen versengés visszaszorítása érdekében pedig – a vonatkozó törvények elfogadásával és alkalmazásával – bevezették az új adózási modellt és az elektronikus számlázást.

Mali kiemelte, tavaly szeptemberben Szerbia lett a térség első állama és az EU-n kívüli egyetlen olyan európai ország, amely zöld kötvényeket bocsátott ki kizárólag a környezetvédelmi projektumok finanszírozására.

„A Szerb Köztársaság kötvényeit hivatalosan is bekapcsolták a legnagyobb amerikai bank, a JPMorgan Chase nyilvántartásába, ami állampapírjaink értékének, minőségének bizonyítéka. Felállítottuk a közszférában dolgozók bérének ellenőrzésére szolgáló központosított rendszert (ISKRA), amely rendet tesz a költségvetési felhasználók javadalmazásában, könnyítéseket vezettünk be a kezdő vállalkozók számára, valamint évek óta fokozatosan csökkentjük a bérterheket. Tavaly januárban sikerrel zárult a Nemzetközi Valutaalappal kötött tanácsadói megállapodás érvényességének időszaka, ezt követően pedig úgyszintén csak tanácsadói (nem pénzügyi jellegű) megegyezés született az IMF-fel. Természetesen mindig újabb és újabb célokat tűzünk ki, emlékezhetnek rá, korábban az 500 eurós átlagbért akartuk elérni, ám ezen már régen túl vagyunk, az újabb szándék az, hogy 2026-ra az átlagfizetés 1000 euró legyen, a nyugdíjátlag pedig 500 euró körül alakuljon. Örülök annak a ténynek is, hogy ellenőrzés alatt tartjuk az államadósságot, amely most a GDP 52,3 százalékán áll, tehát még távol a maastrichti határvonaltól” – mondta Mali. Kitért az idei nagyberuházási projektumokra is, mint amilyen a Moravai korridor, a Preljina–Požega-útvonal és a belgrádi kerülőút építése, a nemrég átadott, Belgrád–Újvidék-gyorsvasút és annak a Szabadka felé most épülő, majd Szegedig vezető folytatása, valamint a Ruma–Šabac–Loznica-út, és nem mulasztotta el megemlíteni a Dedinje 2 új kórházat meg az új Szerbiai Klinikai Központ építését, mint ahogy azt sem, hogy megkezdődtek a belgrádi metró építésének előkészületi munkálatai.

A pénzügyminiszter nem tudott egyértelmű választ adni arra a kérdésre, mibe lenne most érdemes befektetniük pénzüket az ország polgárainak. Ez egyebek között attól függ, mondta, mekkora összegről van szó, mennyi időre fektetnék be a pénzt. „Válságos időkben nagyon nehéz tanácsot adni, sok a bizonytalanság és a kockázati tényező, mint amilyen például az árfolyam alakulása és az infláció. Ezért az a véleményem, hogy a befektetések diverzifikációjára kell törekedni, több irányban keresni a lehetőségeket” – fejtette ki Mali.