2024. szeptember 11., szerda

Drágul a gyümölcs

A háborús körülmények között is folyik az áruforgalom Szerbia és Oroszország, valamint Ukrajna között

A hosszan tartó hideg időjárás, a tavasszal is észlelt reggeli fagyok csökkentik a korai érésű gyümölcsfajták hozamát, és ennek, valamint az ukrajnai háború miatti válságnak a következményeként az idén a gyümölcs jelentős drágulásával kell számolni – állapította meg Aleksandar Bogunović, a Szerbiai Gazdasági Kamara Növénytermesztési és Élelmiszeripari Társulásának titkára, megjegyezve, hogy az időjárásra a barack, az őszibarack és a korai szilvafajták a legérzékenyebbek. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az időjárási körülmények kedveznek a növényi betegségek megjelenésének és a kártevők szaporodásának, így a gyümölcs és a zöldségek intenzívebb védelmére lesz szükség, mindez pedig megemeli a termelői árakat. A tavaszi hűvös idő miatt sokfelé későbbre halasztották a vetést, hiszen a mag akkor tud kikelni, ha a talaj hőmérséklete meghaladja a 10 fokot.

A szakember emlékeztetett arra, hogy a kései fagyok miatt Čačakon és környékén már második éve jelentős a terméskiesés, tavaly például feleannyi barackot szedtek le, mint más esztendőkben. Korai még felmérni, hogy a Zlatibori körzetben mekkora kárt okozott a fagy és a kései havazás, de kétségkívül ennek ott is súlyos következményei lesznek. Az efféle károkat a fagyveszélyes vidékeken csak a tavaszi fagyok kivédésére szolgáló rendszerek alkalmazásával lehet elkerülni. Mindenütt hasznos lenne a jégvédelmi hálók felszerelése is, akárcsak a mikroklimatikus feltételeknek és a talaj minőségének ellenőrzése egy-egy fajta termesztésének megkezdése előtt. Bogunović szerint a Szerbiában termesztett gyümölcsfajtákból hiány semmiképpen nem lesz, piaci fölöslegünk is mindig van, a kérdés csak az, mennyi jut az idén kivitelre.

A gabonaféléknek kedvezett az utóbbi napokban hullott csapadék, a búzatermés egyelőre jónak ígérkezik, de az aratásig még nagyjából két hónap van hátra. „Az idén a tavalyinál 30 000 hektárral nagyobb területen termesztenek kenyérgabonát, és körülbelül 3 millió tonna termés várható. Mivel a hazai szükségletekre hozzávetőlegesen 1,6 millió tonna elég, aggodalomra semmi ok” – hangoztatta Bogunović. Elmondta, az Oroszországgal és Ukrajnával folyó áruforgalom a nehezített körülmények és a megváltozott szállítási feltételek mellett is zajlik. Az áruszállítás drágább és lassúbb, ami problémákat okoz egyes érzékeny gyümölcs- és zöldségfajták esetében. A kamarai szakember kifejtette, a következő év sokkal nehezebb lesz Ukrajna piaca számára, a háború miatt ugyanis az idén sokkal kisebb megművelhető területet vetettek be, mint tavaly.