2024. szeptember 11., szerda

Hiánycikk az étolaj

Több európai ország is korlátozta a napraforgóolaj vásárlását

Az alapvető élelmiszerek hiánya már a koronavírus-járvány ideje alatt érezhető volt, az orosz–ukrán konfliktus kirobbanása azonban veszélybe sodorta a tartalékokat is. Ez az árak hirtelen emelkedéséhez vezetett: az élelmiszer-ellátással foglalkozó nemzetközi szervezetek jelentései szerint világszerte jelentősen drágult az étolaj is.

A háború előtt ugyanis Ukrajna volt az étolaj egyik legnagyobb forgalmazója. A konfliktus azonban sok helyütt ellehetetleníti a termelést, így sok ország a tartalékok rohamos csökkenésével és a folyamatosan emelkedő árakkal szembesül. Az eddig Ukrajnából érkező napraforgóolaj hiánya miatt megemelkedtek ugyanis az ezt pótló, másfajta étolajak árai is – elemezte a helyzetet Kate Halliwell, az élelmiszer- és italgyártók brit szövetségének tudományos igazgatója. Hozzátette: a gyártók mindent megtesznek a termelés költségeinek csökkentéséért, ám egyes kiadásokat kénytelenek a fogyasztókra átruházni.

HA NINCS NAPRAFORGÓ, JÓ A REPCE IS

A napraforgóolaj-hiány számos országot érint: az amerikai mezőgazdasági minisztérium becslése szerint India, Kína, a közel-keleti, az észak-afrikai és az európai uniós országok is bajban vannak, hisz ezek a területek korábban Ukrajnából importálták az étolajat.

(Dávid Csilla illusztrációja)

(Dávid Csilla illusztrációja)

A brit gyártók közleménye szerint az Egyesült Királyság tartalékai néhány hét alatt elfogyhatnak. A termelők azonban az árak emelése helyett inkább alternatív megoldásokat kerestek. A legtöbbjük a napraforgóolaj hiányát repceolajjal igyekszik pótolni – jelentette az élelmiszer-minőséggel foglalkozó brit ügynökség. Jelentésükben kiemelték, hogy egyes gyártók olyan gyorsan váltottak, hogy még a címkéket sem érkeztek lecserélni a palackokon. Ez arra sarkallta az ellenőröket, hogy megnyugtassák a vásárlókat: igen csekély az esély arra, hogy a cseretermék bárkinél is allergiás reakciót okozna.

A nehéz helyzetbe került angol gyártók már a pálmaolaj- és szójaolajreceptek módosítását is mérlegelték. A pálmaolaj újbóli értékesítését tervezi az egyik legnagyobb norvég kereskedelmi lánc is: korábban ugyanis környezetvédelmi szempontból megtiltották a forgalmazását Norvégiában, Dánia területén viszont három literre korlátozták a pálmaolaj vásárlását. Ezt az intézkedést azonban gátolhatja az a kiviteli tilalom, amelyet az olajhiány megjelenése óta Indonézia vezetett be a pálmaolajra – írja az Oil World.

HÁROM LITER ELEGENDŐ?

Sok nemzetközi kereskedelmi lánc a mennyiség korlátozásával igyekszik elejét venni a tartalékok teljes felélésének. Többek között a spanyolok, a görögök, a törökök és a belgák is néhány literre korlátozták a napraforgóolaj értékesítését. A döntést a megnövekedett kereslettel magyarázták, amely a tartalékok feléléséhez vezethet.

A brit Tesco kereskedelmi láncnál már csak három liter napraforgóolajat tehetnek egyszerre a kosarukba a vásárlók. Az üzletközpont szórólapja szerint „így mindenki megkaphatja azt, amire szüksége van”.

A növényalapú étolajak árának rohamos növekedéséhez az ukrán háború mellett jelentősen hozzájárul az is, hogy Brazíliában és Argentínában évek óta szárazsággal küszködnek a termelők – áll az Egyesült Nemzetek Szervezetének közleményében, amelyet a szervezet által megbízott, élelmiszerrel foglalkozó ügynökség adott ki.