2024. szeptember 11., szerda

Új tulajdonost keres a Genex

A hét éve csődeljárás alatt álló Generaleksport épületét kétmilliárd dinárért kínálják

Újbelgrádban a Geneks-torony eladását május 23-ára tűzték ki. A főváros egyik jellegzetes épületét 2 milliárd dinárért (nem egész 17 millió euróért) hirdette meg a Csődgondnoki Engedélyező Ügynökség (Agencija za licenciranje stečajnih upravnika). Azoknak, akik az objektum megvásárlása iránt érdeklődnek, 900 ezer dinárt kell befizetniük, hogy megkapják az árveréshez szükséges dokumentációt, a letét értéke pedig 834,68 millió dinár.

A Geneks-torony, amit Belgrád nyugati kapujának is neveznek, a főváros egyik szimbolikus épülete, amit a nyolcvanas években építettek fel az akkori Testvériség-egység autópályán. Az épület 28 üzleti egységből áll, 38 emeleten 15 ezer négyzetméter beltéri területe és tágas parkolója van. Az irodaházban jelenleg csupán hat emeletet bérelnek, a többiben már a fűtést és a vizet is kikapcsolták. Az épület az egykori Generaleksport külkereskedelmi cég tulajdonában van, amely 2015 óta csődeljárás alatt áll, ahogy a leányvállalata, az ICG is.

Az épület elárverezését az elmúlt tíz évben már többször is meghirdették, de egyik eladás sem sikerült. Az érdeklődők megtekinthetik az épületet, illetve állapotát, ha befizetik a szükséges összeget a dokumentáció megvásárlásához.

Az elmúlt években ez a harmadik olyan kapitális épület, amely Belgrádban új gazdát keres. A Belgrád palota, vagyis ahogy mindenki ismeri, a Beograđanka épületét 2020-ban adták el 16,5 millió eurós meghirdetett áron. Az új tulajdonos, a Marera Properties ezt követően további 8 millió eurót ruházott be a felújításába; a munkálatok már az idén tavasszal befejeződtek. Már a felújító munkálatok során nagy volt az érdeklődés az épület helyiségei iránt, hiszen látatlanban már 2020-ben kiadták a rendelkezésre álló helyiségek 60 százalékát.

Az 1974-ben, a város szívében épült 101 méter magas, 23 emeletes épület hosszú évekig a legmagasabbnak számított, és a mai napig az egyik tájékozódási pont a fővárosiak, illetve a külföldiek számára is.

Szintén 2020-ban kelt el a Száva Központ (Sava Cetar) épülete is. Nyilvános árverésen vette meg egyedüli érdeklődőként a Delta Holding, mégpedig 17,5 millió euróért. Adásvételi szerződésben kötelezte magát, hogy további 50 millió eurót ruház be az épület felújításába. A munkálatok a kongresszusi központon tavaly, 2021-ben kezdődtek el, és még mindig tartanak. A tervek szerint legalább 2 évet vesznek igénybe. Az új tulajdonos csak a belső helyiségeket alakíthatja át, az épület kívülről nem változtatható, akárcsak a rendeltetése.