2024. szeptember 11., szerda

Tizennyolcmillió dinár az állattenyésztés fejlesztésére

Kis hús- és tejüzemek részesültek támogatásban

Az állattenyésztés a mezőgazdaság egyik fő ágazata, az emberek táplálkozása napjainkban a legnagyobb mértékben az állati eredetű élelmiszerekre épül. A Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság támogatja a hús- és tejüzemeket, így az idén is lehetőség nyílt számukra felszerelések fejlesztésére pályázni. A támogatási szerződéseket Ljiljana Petrović, a tartományi mezőgazdasági titkárság titkársegédje nyújtotta át a hús- és tejüzemek  képviselőinek.

– A tartományi titkárság évek óta jelentős összeget különít el az állattenyésztés fejlesztésére. Erre szolgálnak a pályázataink is. Ennek a kiírásnak az a célja, hogy javítsunk a hús és a tej termelésének és feldolgozásának a minőségén, munkahelyeket teremtsünk, és felpezsdítsük a falusi életet. A mezőgazdasági titkárság 2016-tól idáig 105 millió dinárral támogatott több mint 60 kis hús- és tejüzemet. A beruházás teljes értéke 180 millió dinár. Szeretném hangsúlyozni, hogy a jövőben fontos lenne termékeinknek a márkázása, vagyis, hogy földrajzi védjeggyel legyenek ellátva. Európában ugyanis az organikus és a földrajzi védjeggyel ellátott termékek csaknem háromszor drágábbak a hagyományos termékektől. Ezt az irányt követni kell, mivel kiváló minőségű termékeink vannak Vajdaság területén, amelyeket nem vehetünk meg a szupermarketekben. Tehát a szállásaink mellett miért ne kínálnánk fel a termékeinket is, amivel nemcsak a falusi turizmust, hanem a mezőgazdasági termelést is javítanánk – fejtette ki Petrović.

Ótott Róbert mezőgazdasági titkárhelyettes elmondta, a tartományi mezőgazdasági titkárság összesen 14 támogatási szerződést írt alá kis hús- és tejüzemek képviselőivel.

Ezúttal több mint 18 millió dinár támogatást osztott ki a mezőgazdasági titkárság (Fotó: Dávid Csilla)

Ezúttal több mint 18 millió dinár támogatást osztott ki a mezőgazdasági titkárság (Fotó: Dávid Csilla)

– Ezúttal több mint 18 millió dináros keretösszeggel támogattuk a szóban forgó beruházásokat. Fontosnak tartom elmondani, hogy ezekkel a fejlesztésekkel a sikeresen pályázók mindenképpen versenyképesebbek tudnak lenni a piacon. Olyan eszközöket vásárolhattak, ami a hús- és a tej feldolgozásában, előkészítésében, csomagolásában segíti őket. Lényeges azt is elmondani, hogy 200 ezer dinártól egészen 2 millió dináros támogatási összeget tudtak megvalósítani, és fejlesztésüknek 70 százalékát támogatta a tartományi kormány. Úgy gondoljuk, hogy ezzel minőségi javításokat értünk el – fogalmazott Ótott Róbert.

Pintér Lajos Ürményházáról egy vágó- és húsüzemet működtet a feleségével.

– A kapott összeget a hűtőrendszer felújítására és egy nagyobb kapacitású hűtőrendszerre használjuk fel. Ez a támogatás nagyon sokat jelent számunkra, minden segítség jól jön, így könnyebben tudunk beruházni. Egyébként most pályáztam először a tartományi titkárság kiírására – közölte Pintér Lajos.

Dragoljub Lekić a dél-bánáti Kruščica faluból jött, és egy sertésfarmot működtet már több mint 10 éve.

– Mintegy 200 hektáron termelünk, 2009 óta egy hentesüzletünk is van, tavaly pedig sikerült egy vágóhidat megnyitnunk. Egy hűtőkamrára pályáztunk, ami sokat jelent a számunkra, mivel lehetőségünk lesz egész évben ellátni a piacot – mondta Lekić.