Ez aligha segíti a remélt gazdasági növekedést, inkább ront a helyzeten: munkahelyek szűnhetnek meg, vagyis nőhet az munkanélküliek száma. A bejelentett megtorló intézkedések pedig sok keserűséget okozhatnak az amerikai exportőröknek, hiszen az ellenvámok miatt drágulnak a termékeik külföldön, ami csökkentheti a keresletet irántuk. És ez a kisebbik rossz.
Sokkal nagyobb baj lehet abból, ha a Trump büntető tarifáival szemben felsorakozó ellen-, illetve megtorlóvámok felerősítik az évek óta tartó kereskedelmi háborút, ami jó esetben csak növeli a globális gazdasági bizonytalanságokat, és visszafogja a befektetéseket. (Az USA és Kína viszonylatában az utóbbi már be is következett.) Rosszabb esetben azonban jelentősen lelassíthatja a világgazdaságot, és a nemzetközi kereskedelemmel együtt kaotikus helyzetbe taszíthatja, recesszióba sodorva országok sokaságát.
Lawrence Summers közgazdász, korábbi amerikai pénzügyminiszter attól tart, hogy az egyre szaporodó vámok geopolitikailag is az Egyesült Államok helyzetét gyengítik. Úgy látja, hogy a konfliktus nagy nyertese végül Kína lehet.
A kereskedelmi háborút Trump indította el az első négyéves mandátuma idején (2018 márciusában), amikor is – olykor a hazai piac védelmére, olykor nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, és a legközelebbi szövetségeseket sem kímélve – az USA-ba érkező acélra 25 százalékos, az alumíniumra 10 százalékos pótvámot vetett ki. Idővel hazája több kereskedelmi partnerét, így a legfontosabb szállítók közé tartozó Brazíliát, Dél-Koreát, Kanadát, Mexikót és az EU-t felmentette az intézkedés alól.
A háború ennek ellenére nem ért véget, hanem új fejezetekkel bővülve még nagyobb lendületet vett. Sőt új szintet lépett, elmérgesedett, amikor 2018-ban Kína is Trump célkeresztjébe került. Az onnan származó behozatal háromnegyedét szintén magasabb vámokkal terhelte meg.
Intézkedéseinek több célja volt. Elsősorban rá akarta kényszeríteni Kínát, hogy csökkentse az áruforgalomban kialakult óriási többletét az USA-val szemben. Ezenkívül el akarta érni, hogy Peking változtasson kereskedelmi politikáján, hagyjon fel a csúcstechnológiai vállalatok állami finanszírozásával, és tartsa tiszteletben a szerzői jogokat (értsd: ne lopja el a nyugati technológiát). Washington úgy ítélte meg, hogy a kínai vállalatok előnye ebből a tisztességtelen gyakorlatból származik.
Csak 2018-ban az Egyesült Államok 200 milliárd dollár értékű kínai terméket sújtott 10 vagy 25 százalékos büntetővámmal. Az aránytalanul magas terheket a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) illegálisnak minősítette.
Peking tagadta Washington vádjait, s szembeszállt vele. Rövid idő után 5, 10 és 25 százalékos pótvámot vetett ki 60 milliárd dollár értékű amerikai árura. Trumpot egyúttal azzal vádolta meg, hogy törekvéseivel és követeléseivel megpróbálja lefékezni a kínai gazdaság növekedését.
A kedélyek idővel kissé lecsillapodtak. Magas szintű kétoldalú tárgyalások is voltak, ám a 2020 januári megegyezés ellenére a kölcsönös büntetővámok nem tűntek el. Igaz, bizonyos esetekben mérséklődtek.
A kereskedelmi háború harci dobjai az előző amerikai elnök idején sem hallgattak el. Joe Biden kormányzata ráadásul még rá is erősített: kiterjesztette a megvámolt áruk körét (és nem csak Kína vonatkozásában), mit sem törődve a WTO elítélő állásfoglalásával.
Korábbi ígéretével ellentétben nem törölte el a kínai árukra Trump által 2018-ban kivetett pótvámokat. „Tisztességtelen kereskedelmi praktikák”-ra, vagyis az állami szubvenciók elterjedt gyakorlatára hivatkozva, tavaly még ki is bővítette a vámmal sújtott kínai termékek körét, sőt némelyeknél megemelte a korábbról érvényes tarifákat. Az elektromos autók esetében (27,5 százalékról) csaknem 102,5 százalékra, ami Kínával együtt minden másik országra érvényes. A kínai chipek (félvezetők) és napelemek importvámját megduplázva 50 százalékra növelte. A Kínából származó acél- és alumíniumtermékek, valamint orvosi és sebészeti gumikesztyűk büntetővámját pedig (a korábbi 7,5 százalékról) 25 százalékra; a fecskendőkre és tűkre új, 50 százalékos sápot vetett ki. A kínai lítiumakkumulátorokra és grafitra szintén 25 százalékot.
Persze Kínát sem kell félteni. Régóta szigorúan védi saját zárt piacát. Ha kell, nem vámjellegű akadályokkal is, amelyeket mesterien használ.
Bár szóban azt hirdeti, a valóságban nem a teljes nyitottság híve. A számára kellemetlen árukat, szolgáltatásokat és befektetőket évtizedek óta adminisztratív eszközökkel igyekszik távol tartani magától. Közben arra törekszik, hogy a saját termékei és (az államkasszából támogatott) fontosabb vállalatai minél könnyebben eljussanak a világ minden pontjára.
A Washingtonból érkező nyilatkozatok sem tükrözik a valódi szándékot. Trump alighanem az első ciklusban elindított protekcionista programját akarja befejezni, amely a szabadkereskedelem helyett valami újat próbál meghonosítani a saját követelményekre, szabályokra támaszkodva. Ez azt vetíti előre, hogy Washington akarja eldönteni, mi a szabályos, s nem az eddig arra hivatott WTO.
(Folytatjuk)
