2024. szeptember 14., szombat

Újra közlekedik a FlixBus

Újvidéken is áthalad a Belgrádot és Budapestet összekötő járat

Október 28-ától újraindítja a Belgrád és Budapest közötti járatait a FlixBus. Az európai szintű utazást biztosító szállítóvállalat a Fudeks és a Sirmiumbus cégekkel együttműködve a magyar főváros mellett továbbra is szállítja az utasokat Belgrád és Zágráb, illetve Ljubljana között is – áll a FlixBus közleményében.

Ugyanebben kiemelik, hogy Belgrád és Budapest között naponta öt járat közlekedik majd, és mindegyik áthalad Újvidéken is. A FlixBus elfogadható árakon ötvözi a hagyományos utazásokat a korszerű technológiával – mondta Ante Grbeša, a horvát vállalat igazgatója.

– Örömmel tölt el bennünket, hogy folytathatjuk a kényelmes utazások biztosítását, és partnereinkkel együttműködve olyan stabil hálózatot tudunk létrehozni Szerbiában is, amely minőségi szolgáltatáson alapszik.

Az igazgató emlékeztetett arra is, hogy a horvát utasszállító 2017-ben jelent meg a szerb piacon, és azóta számos újdonságot vezetett be: környezetkímélő megoldásokat és olyan technikai újításokat alkalmaz, amelyek megkönnyítik az utazást mind az utasok, mind a sofőrök számára. Az ülések közötti megnövelt tér és az itt található dugaszok mellett lehetővé teszi, hogy az utasok válasszák a helyet az autóbuszaikban, a buszjegyüket pedig ingyenes mobiltelefonos alkalmazáson keresztül is beszerezhetik.

Az utasok manapság a kényelmet helyezik előtérbe, de igénylik a gyors és egyszerű utazásszervezést is. A FlixBus arra törekszik, hogy mindezt biztosítsa számukra, átformálja az utazás élményét, és hozzáférhetőbbé tegye a korszerű utazást – tette hozzá Grbeša.