2024. szeptember 14., szombat

Nedimović: A termelőknek is meg kell valamiből élniük

Nemsokára Kínába is indulhat a szerbiai csirkehús

Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter sem tudott  mást mondani a Prva televízió csütörtöki műsorában, mint amit a közelmúltban a Vajdasági Szövetkezeti Szövetségben elpanaszoltak, tudniillik hogy azért kerül az idei vetés már 32 000 dinárba holdanként, mert minden megdrágult, különösen a műtrágya és az üzemanyag. A műtrágya ára már duplája a tavalyinak, és folyamatosan tovább drágul – mondták a szövetkezetiek, hozzátéve, hogy a műtrágyát, mivel itthon nincs elegendő, Oroszországból, Magyarországról, Horvátországból, Romániából hozzuk be, és a földgáz növekvő ára miatt ennek is napról napra változik az ára. Az agrártárca vezetője tegnap kijelentette, „a műtrágya valóban megdrágult, ennek pedig a gáz árának emelkedése az oka, de a foszforé és a káliumé is, amit ugyancsak importálnunk kell. A mi áraink sem magasabbak azonban a külföldieknél, különben nem lennénk versenyképesek. A drágulás egyszerűen trend a tőzsdéken”.

Arra a kérdésre, hogy mindez hogyan hat majd az élelmiszerek árára, azt válaszolta, „az imputanyagok drágulásával a végtermékek is drágulnak. Mesterségesen lehetetlen féken tartani őket, figyelembe kell vennünk a nemzetközi megállapodásokat is”, nem maradhatunk különálló sziget. Szavai szerint a koronavírus-járvány tektonikus zavarokat okozott az élelmiszerpiacon, de valószínű, hogy Szerbia ezt könnyebben megússza, mint némely országok, hiszen sokkal többet termel, mint amennyire szüksége van, és az élelem országának nevezhető. A Köztársasági Statisztikai Intézet nemrég közzétett adatai szerint a kivitel 19 százalékkal nőtt. Nedimović kiemelte, „termelőink számára jó, hogy 50–70 százalékkal is megugrott a gabona ára”. Emlékeztetett arra, hogy a nyáron 7-ről 10 dinárra emelték a tejprémiumot, és közölte, hogy a múlt héten jó hírek érkeztek Kínából: azt kérték, hogy Szerbia csupán még néhány „dolgot” juttasson el Pekingnek, és utána engedélyezik a csirkehús kivitelét erre a hatalmas ázsiai piacra.

A miniszter visszapillantott egy korábbi tévés szereplésére, amikor úgy fogalmazott, „ha az étolaj 10 dinárral drágul, egy család pedig havonta maximum 4 litert elfogyaszt, az csupán 40 dináros többletkiadás, vagyis még fél presszókávé ára sem”. Mint mondja, látta, hogy ez a levezetés nagy visszhangra talált a sajtóban, bírálták is érte a kormányban. Kijelentette még, hogy ,,a kettes körzetében” levőknek meg kell érteniük, hogy a mezőgazdasági termelőknek is meg kell valamiből élniük. (Belgrádi szóhasználatban a „krug dvojke”, vagyis a 2-es köre vagy körzete a főváros szűkebb központját jelenti, mivel a 2-es számú villamos a város központja körül kering. Tágabb értelemben a hatalomra is ezt a kifejezést használják).