2024. szeptember 13., péntek

Autópályadíjat fizetnek a nehéz teherautók

Hamarosan autópályadíjat vezetnek be az ibari főúton a nehéz – 40 tonna feletti – teherautók számára – jelentette be Zoran Drobnjak, a Szerbia Utai Közvállalat igazgatója. Elmondása szerint mindenekelőtt a biztonságos közlekedés miatt szükséges a nehéz teherautókat az autópályára terelni. Jelenleg ugyanis az ibari főutat választják, hogy ne fizessenek autópályadíjat.

– Azt szeretnénk, hogy a nehéz teherautók elsősorban biztonsági okokból ne használnák az ibari főutat, ezért hamarosan ugyanennyit kell fizetniük ezen az úton, mintha autópályán közlekednének – közölte Drobnjak.

Hozzátette, a hazai autóutakon az idén 10 százalékkal nőtt a járművek száma a 2019. évhez képest, ami annak tudható be, hogy az elmúlt időszakban számos autópályát építettek ki az országban.

Most Szerbián keresztül mehetünk Görögországba és Törökországba, így nem kell Magyarországon, Románián és Bulgárián áthaladnunk, mivel abban az irányban 250-300 kilométerrel hosszabb az út.

A szakértők egyébként egyetértenek abban, hogy az alacsonyabb rendű utakon célszerű megfizettetni az útdíjat, de kiemelik, a közúti szolgáltatás színvonalának javítása nélkül ez nem elegendő.