2024. szeptember 13., péntek

Veszteséges volt az Újvidéki Vásár

Az Újvidéki Vásár az idén 90 millió dináros veszteséggel zárta az évet, ami azonban nagy előrelépés 2020-hoz képest, amikor ez az összeg 234 millió dinár volt.

Slobodan Cvetković, az intézmény igazgatója az idei évet értékelve elmondta, a pandémia és a járványügyi intézkedések miatt a vállalat számos nehézséggel szembesült.

A vásár területén kialakított oltópont következtében az idei év első felében az eseményeket online formában tartották meg, ősszel azonban már hagyományos módon. A 88. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt szeptemberben rendezték meg, és ugyanazon a héten került megrendezésre az 53. Nemzetközi Vadászati és Halászati Vásár, valamint az ökológiai kiállítás is. Cvetković kiemelte, hogy minden megtartott esemény sikerként könyvelhető el, tekintettel a járványhelyzetre. Jövőre a rendezvényeket hagyományos formában tartják meg. Március 3-a és március 10-e között kerül megrendezésre a könyvvásár, az oktatási vásár és az Art Expo művészeti kiállítás, a 89. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásárt május 21-e május 27-a között szervezik meg, az  idegenforgalmi kiállítást pedig nevemberben tervezik megtartani. Jövőre fennállásának 100. évét ünnepli az Újvidéki Vásár intézménye.