Már ősz felé járt, amikor 70 évvel ezelőtt kivételes esemény megrendezésére került sor. Szokatlannak mondható, hiszen kellő figyelmet keltett, nemcsak a városban és a tartományban, hanem országos és nemzetközi viszonylatban is. Az újvidéki, őszi nemzetközi árumintavásárról volt szó, amelyet sikeresnek értékelt az akkori közvélemény. A rendezvényt szeptember 25-e és október 3-a között tartották meg, a látogatók, a szokásos, közlekedési eszközökön kívül, 25%-os árkedvezménnyel, a JAT repülőivel és a folyami hajózás eszközeivel is eljuthattak. Már a vásár ideje alatt kezdett körvonalazódni az a vélemény, hogy az árumintavásárnak a mezőgazdasági része gazdagabb és jelentősebb, minta az ipari, és, hogy talán az őszi, nemzetközi vásároknak kizárólag mezőgazdasági vásároknak kellene lenniük.
Az akkori vélemény szerint az „állattenyésztési rész teljes sikernek volt mondható”, míg a többi ágazat gyengébben szerepelt. Ebből az akkori véleményből arra is következtetni lehet, hogy Vajdaság ipari fejlődése nem volt olyan hangsúlyos, mint a mezőgazdaságé, és az állattenyésztés volt az, amely uralta az akkori helyzetet. Az őszi árumintavásárnak „rekordszámú” látogatója volt, mintegy 150.000-en voltak nemcsak kíváncsiak, hanem komolyan érdekeltek az „árumintavásár” megtekintésében. Különösen azért, mert nemcsak kíváncsi nézelődésről volt szó, hanem jelentős kereskedelmi eredményeket is fel tudtak mutatni, elsősorban a jó minőségű és fajtiszta állatok vásárlásában. Megtörtént olyan is, hogy a kiállító két tenyészállattal érkezett a vásárra, majd miután eladta azokat, milliomosként távozott.
A vásáron mintegy 2500 jószágot állítottak ki, az állami méntelepek, mezőgazdasági birtokok, a földműves- és állattenyésztő szövetkezetek és magántenyésztők is. Lévén, hogy ez a hetven évvel ezelőtti volt az első nemzetközi jellegű vásár, ez jó alkalom volt a külföldi, elsősorban a holland és angol tenyészállatok vásárlására, de a bemutatkozásra is. Az, ami szembetűnő volt, hogy a három nagy kiállítási csarnokban kevés volt a kiállított vajdasági termék. Az újvidéki gyártmányok közül, az élelmiszer-ipari termékek után, az Albus szappangyár mosószappanából kelt el a legtöbb. Az akkori politikai élet kiemelkedő alakja, Svetozar Vukmanović Tempo, aki meglátogatta az árumintavásárt, volt az, aki azon a véleményen volt, hogy az újvidéki vásárnak „mezőgazdasági jelleget” kell adni, mert ennek értéke nagy jelentőségű, s így nemcsak országosan, hanem nemzetközi téren is, Közép- és Kelet-Európában is kiemelkedő eseménnyé fejlődhet.
A 70 évvel ezelőtti vásár sikerét a „többmilliárdos kötések” is igazolták. A legnagyobb forgalmat a mezőgazdasági gép- és élelmiszeripar bonyolította le. Az újvidéki vásár az elkövetkező évtizedekben, az akkori tapasztalatokra alapozva szakosodott mezőgazdasági vásárrá lett, és lendületet adott a város fejlődésének. Ez volt az az időszak az újvidéki vásárok történetében, amikor a szintén akkor megtartott eszéki árumintavásárt maga mögé utalta, a szakosodott mezőgazdasági vásárok között pedig világhírnévre tett szert, nemzetközi rendezvénnyé vált.
A jelentős esemény mellett, amelyet nemcsak hazaiak, hanem külföldiek is felkerestek az akkor még Noviszádnak nevezett városunkban, „őszies” hangulat uralkodott, az iskolakezdési és a felszabadulási ünnepségek. Attól függetlenül, hogy az osztályok már megteltek, még be lehetett jelentkezni a magánúton tanuló dolgozók, gimnáziumi, esti tanfolyamára. A tanfolyamot mindenki a saját zsebéből fizette. A hír szerint minden évfolyamon elegendő jelentkező volt, csak a nyolcadikban nem, ahova csak ketten jelentkeztek, és egy személy az érettségire, de még várták a magánúton tanulókat. Ezért hirdetés útján még hat tanulót toboroztak. Ők a hét végéig jelentkezhettek a Papp Pál utca 9. alatt működő Ady Endre elemi iskolába. A tandíj, pedig az akkori 800 dinárba került.
Az ősz beköszöntével egyre szaporodtak az akkor nagy napnak számító felszabadulási ünnepségek is, előbb Bánátban, majd Vajdaság más részeiben is. Ezt a tízéves évfordulót Újvidék lóversennyel ünnepelte, míg a telepi Petőfi Sándor Közművelődési Egyesület a Harcosok Szövetségével egyetemben, dalestet tartott. A bevételt a „noviszádi hadiárvák” megsegítésére fordították.
Vajdaság pedig, amelyet ezt megelőzően 10 évvel „csatatérként” jellemeztek, tíz év múltán már a „munka csataterévé” vált.
