Jovan Despotović, a Szerbiai Villanygazdaság felügyelő bizottságának elnöke kijelentette, hogy kizárólag a vállalat fedezte a villanyáram behozatalának költségeit, miután problémák léptek fel az energiaellátási rendszerben és egy eurót sem költöttek el az állami költségvetésből – írja az N1 hírportál.
– Sokan már találgatnak, hogy pontosan mennyi pénz is lett elköltve az árambehozatalra, viszont a nyilvánosságnak tudnia kell, hogy a Szerbiai Villanygazdaság egyetlen eurót sem költött el az állami költségvetésből, hanem mindent a saját zsebéből fizetett. Szokatlan volt, hogy ezt a helyzetet a közvélemény egy része és a közéleti személyiségek közül is többen a vállalattal való leszámolásra használták ki. A Szerbiai Villanygazdaság azonban nem menekül a felelősség elől – jelentette ki Despotović.
Szavai szerint a vállalattal szembeni támadások során pontatlan adatokat hoztak fel és a valós tényeket is felnagyították.
– A Szerbiai Villanygazdaság egy nagyon összetett rendszer, ahol többször is előfordulnak meghibásodások, viszont ezeket szakértelemmel javítják ki, mint azt Aleksandar Vučić államfő is megerősített - mondta Despotović.
Hozzátette, hogy a tavalyi év utolsó heteinek történéseivel kapcsolatban még jelenleg is folyik a vizsgálat, ezért nem bocsátkozna részletekbe, viszont hangsúlyozta, hogy a közvélemény nem rendelkezik elegendő valós információval.