2024. szeptember 12., csütörtök

Nők nélkül nincs tudomány

Egyre több hölgy választja a kutatói pályát

Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, vagyis az UNESCO február 11-ét a nők és lányok a tudományban nemzetközi napjává nyilvánította. Ezt a napot tegnap  Újvidéken azoknak a fiatal tudósnőknek szentelték, akik tavaly rangos elismerésben részesültek. Az eseményt a Szerbiai Tudós Nők Egyesülete (SRNA) szervezte, amely három hónapja alakult meg azzal a céllal, hogy javítson a nők helyzetén a tudományban, valamint az oktatásban.

Dr. Sanja Podunavac-Kuzmanović, a SRNA elnöke, valamint az Újvidéki Egyetem Technológiai Karának tanára elmondta:

– Ennek a találkozónknak az a célja, hogy üzenetet küldjünk minden, a tudomány területén dolgozó minden nőnek, hogy legyenek büszkék az eddig elért eredményeikre, és egyidejűleg gondot viseljünk egymásról, segítsük egymást, mert csak közösen vagyunk képesek a lehető legjobb eredményeket felmutatni a tudományban. Az egyetemünkön  a legújabb adatok alapján több a női, mint férfikutató. A nők egyre inkább úgy döntenek, hogy a tudományos pályát választják a karrierüknek, családi és minden más kötelezettségük mellett is. A nők a férfiak mellett büszkén állnak, s ezt jól bizonyítja az a számos díj, melyet a nők kapnak a tudományos eredményeikért – fejtette ki a professzor asszony.

A tartományi titkár a tudós nők társaságában (Fotó: Dávid Csilla)

A tartományi titkár a tudós nők társaságában (Fotó: Dávid Csilla)

Dr. Zoran Milošević tartományi felsőoktatási titkár elmondta, a 21. században jól látható, hogy egyre több nő van jelen a politikában, az üzleti életben és természetesen a tudományban is. Büszkék vagyunk arra, hogy Szerbiában is egyre több a sikeres tudósnő. A tartományi titkárság a közeljövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy támogassa a tudományos pályát választó hölgyeket.

A fiatal tudományos kutatóknak járó Dr. Zoran Đinđić-díjat tavaly Vanja Šeregelj, az Újvidéki Egyetem Technológiai Karának tudományos munkatársa kapta.

– Legjobb lenne a tudományban egy olyan elismerés, amely sok munka, szorgalom és tanulás eredménye, de egyúttal a tudást jelenti, aminek a megfelő oktatás az alapja. Én, aki nemrég még egyetemista voltam, most pedig a karrierje elején álló tudós, úgy vélem, hogy a tudománnyal foglalkozó nőknek láthatóbbá kell válniuk a tudományban, mindenképp több figyelmet érdemelnek – közölte Šeregelj.

Dr. Snežana Papović az Újvidéki Egyetem Természettudományi Kara Kémiai Tanszékének  tudományos munkatársa tavaly elnyerte a Nők a tudományban elnevezésű elismerést, amelyet a L'Oréal-UNESCO ítél oda.

– Szerintem a tudományban a nők egyenlőek a férfiakkal, Szerbiában és a világon egyaránt. Amikor az emberek kézbe veszik a tudományos munkát, nem azt nézik, hogy férfi vagy nő írta-e, hanem hogy milyen a munka színvonala. A másik pedig, hogy eddigi tudományos pályám során soha sem éreztem magam alsóbbrendűnek a férfiakkal szemben. Szeretem a tudományt, mert lehetőséget nyújt a folytonos fejlődésre – fogalmazott Papović.