Vasárnap Zentán megkezdődött az élesztő újbóli gyártása, jelentette ki Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter a Szerbiai RTV-nek, ami azt jelenti, hogy élesztőt, beleértve a szárazat is, már kedden és szerdán vásárolhatunk az üzletekben. A minisztérium javasolni fogja, hogy tiltsák meg az élesztőkivitelt, hogy kellő mennyiség legyen a szerbiai üzletekben.
Emlékeztetett, hogy Újvidéken és Mitrovicán a vízművekben megkezdődött a klóros fertőtlenítőszer gyártása.
– Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint sima felületekre ez a legjobb fertőtlenítőszer. A korábbi gyárak és előállítási feltételek tönkrementek, de menteni próbáljuk a menthetőt. Így is naponta kb. 50 ezer liter klóros fertőtlenítőszert tudunk előállítani – mondta Nedimović.
Közölte, hogy hétfőn (ma) kezdődik meg a 75 százalékos alkohol gyártása is az országban. Prioritást élveznek a klinikai központok és a közkórházak.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a liszt, olaj, tej és hústermékek előállítása normális ütemben folyik.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a mezőgazdasági termelők külön engedéllyel 17 óra után is a határban tartózkodhatnak, és már megkezdődtek az előkészületek a kukoricaültetésre.
– Van elegendő üzemanyag, vetőmag, műtrágya. A korona után is élni kell – szögezte le a miniszter.